Öt hónap elteltével ezúttal fedett helyen tombolhatott a nagyérdemű a Leander Killsre, na meg én vállalhatatlan üzemmódban.
Augusztusban már elzengetem azokat a bizonyos ódákat a srácokról és arról, amit művelnek a színpadon, ám most megteszem újra, mert az ő zenéjükből és szívükből sosem elég.
Az eseménynek ezúttal a Barba Negra fedett épülete adott helyet, ahova olyan tíz óra körül estem be. A srácok előtt tombolt az Ördög és az AWS, de sajnos róluk a hosszúra nyúlt munkaórák miatt lemaradtam. A hangulat a megérkezésemkor persze már rendesen meg volt alapozva (meg az alkoholos mámor) Bekúsztam előre, ahogy azt kell majd mindenki eljárta a szokásos toporgóst, aztán nagy nehezen, kis ízléses késés és pár türelmetlen „mi a f@sz van!?„ kántálás után el is indult a kegyetlen zúzás.
Ahogy már az előző cikkben is megírtam az ő zenéjük számomra inkább költészet, úgy tálalva, hogy a hallgatóból a lehető legtöbb érzelmet váltsa ki legyen az jó vagy rossz. Minden dalukban van pár sor, amik igazak lehetnek a saját életünkre is. „ Én eladnám lelkemet, az ördögnek, de még neki sem kell!” vagy „Én emlékszem az első napra, most emlékezz az utolsóra!” Emlékeket, régi nosztalgikus érzéseket hoz felszínre, a dallamok és a stílus által pedig szabadjára engedhetjük mind, legyen az szerelmi bánat, kirekesztettség, magány. De a szövegek nem mindegyike tragikus, vagy szomorú, a „Ketten Egyedül”című dalban például ott az „élet szép” sor, ami ad okot némi reményre.
Az indulatok, érzelmek megnyilvánulása nem maradhatott el a közönség soraiban. Láttam olyat, aki sírt, vagy üvöltve sírt, vagy pogózott. Még mindig nem tudom megérteni, miért jó más, amúgy kulturáltan szórakozni kívánó ember testi épségét veszélyeztetni. Mert, jó egy kis sörrel való leöntés még belefér, de amikor egy felhőcske a bordáid közé könyököl, csak mert rossz helyen álltál az ő szemszögéből, az már annyira nem poén.
Ezt félre téve, az állításom, miszerint rettentő stressz levezető az ő koncertjük, ott igazolódott be, amikor Leader mindenkit arra buzdított, hogy szedje össze minden rossz, gonosz gondolatát és érzését, majd üvöltsön úgy, ahogy csak a torkán kifér, az rettentő jól esett. Aztán meg is jegyezte, hogy ez minden betegségre gyógyszer. Na, ő tud valamit…
A megszokott melódiák csendültek fel az új albumról, de voltak régebbiek is. Icarus ismét beugrott a „Valami Folyjon”-ra de volt itt Lady Gaga feldolgozás is. Valentin úgy dobol, mintha ütővel a kezében született volna. Miki meg Máté úgy gitároz, hogy nem győztem követni az ujjaikat. Mondjuk Mátét volt érdemes figyelni, a folyamatos flörtölése a lány tömeggel az első két sorban, baromi szórakoztató volt. Na és Leander hangja még mindig frenetikus. Bár volt egy kis baki a „Szomorú Vasárnap” – nál, egyáltalán nem hibáztatom, előfordul az ilyesmi.
Összefoglalva, már most alig várom a következőt. Legjobb stressz levezetés, amit csak el tudok magamnak képzelni. Kiengedni a gőzt, a felgyülemlett fájdalmat, mert az távozik ilyenkor. A következő bulira már be is szereztem a megfelelő kellékeket, ami nem más, mint egy karkötő és egy póló. Alig várom, és mindenkit biztatok, hogy hallgasson bele az ő muzsikájukba!
Fotók: Sünistic Photography
Szerző
- Korábbi szerkesztő
