Amikor az ember lánya már azt hinné, hogy teljesen elment a filmvilág agya, akkor bejön egy olyan film az éterbe, mint a 2009-ben napvilágot látott A Horda, ami egyszerre volt valami eszméletlen érdekes, egyben kidobni való elmekattanás – de még talán abból is a jobb, nézhetőbb fajta.
Annyit érdemes elöljáratban tudni erről a filmről, hogy a franciák engedték ki a kezeik közül, és indították útjára ezt a nagyon pörgős, de sajnos emiatt túl is sűlt darabot. Egy gyilkossággal indít a film, ahol megölnek egy rendőrt, majd a temetésén összegyűlt haverok eldöntik, hogy megölik azokat, akik ezt tették velük. A csapatban ott van a megölt férfi korábbi szeretője Aurore (Claude Pérron) is, és minden készen is áll már a bandamészárlásra, ám ez több ok miatt is kudarcba fullad: egyrészről a Markudi testvéreket nem olyan könnyű elkapni, másrészről meg rohadt gyors és rohadt erős élőhalottak lepik el mind a környéket, mind a film helyszínéül szolgáló rozoga betonpanelt is.
Az eléggé gyorsan megtizedelt túlélőknek nincs más választásuk, mint összefogni, ha élve akarnak kijutni a pokol házából – de a közöttük lévő ellentéteket talán nehezebb lesz legyőzni, mint az éhes élőhalottakat.
Nos, miért is tartom egyrészről jónak A Hordát? Az alapfelállás remek: egy eleve pocsék szituációt nehezítenek le szinte embertelen nehézre, és ebből persze lehet sejteni, hogy a film nem fog boldog véget érni. Másrészről az élőhalottak is jók: igaz, még mindig feláll a szőr a hátamon a gyors rambo zombiktól, de itt ez valahogy nem lett annyira erőltetve, mint a hasonló élőhalotakkal rendelkező filmeknél (Holtak Napja remake). Amit még feltudok hopzni pozitívumnak, az a helyszínt jelentő ház: egy szükős, sötét és nem jól karbantartott
épületről beszélünk, aminél az a csoda, hogy még nem omlott le. Pazar választás volt a filmhez.
De sajnos mindezt a jót eléggé hazavágják a kiállhatatlan karakterek: a zsaruk töketlenek és logikátlanok, a bandatagok a vezetőt Adewalet (Eriq Ebouaney) leszámítva nem egy elmeóriások, de akitől a legjobban falat kapartam, az maga az önjelölt főhősnő volt. Eleve házasságtörő voltja miatt sem volt teljesen szimpatikus, valóságos drámakirálynő aki kapott egy keménycsaj álcát, és a filmnek még volt pofája azt elsütni vele kapcsolatban, hogy őt különösen féltetünk kell, mert hogy ő állapotos. Kérem szépen, én Loriért sem aggódtam a Walking Deadbe – ezért a nőért meg pláne nem fogok. Akit még érdemes megemlíteni az a félörült papus, akinek militáris dolgaiban és úgy a zombikhoz
való hozzáállásában kicsit magamra ismertem.
A film menete jól van megkomponálva (baj-dráma-akció-baj-dráma-akció), és hála az égnek ahol kell ott lassú, ahol kell pörgős, és ha nem lennének néha borzalmas kommentek a szereplők részéről – akkor még élvezhető is lenne a Horda játékidejének a nagy része.
Sajnos egyre több az olyan film, amikor maga az ötlet és a szellem remekül találkozik, de az emberi tényezőkön akkorát bukik, mint gördeszkás a korláton. Sajnálom, hogy A Horda is megrekedt egy közepes szinten, mert amúgy lehetett volna belőle egy izgalmas, ténylegesen tartalommal rendelkező zombis film, de a „foglalkozásuk” ellenére totál inkompetens karakterek szinte teljesen hazavágják az élményt.
Szerző
-
Alapító és szerkesztő
Főállású gamer, horror rajongó és anime szakértő. Sok mindenről szeretek és tudok beszélgetni, ezért is jó zombi módjára mindenki agyára megyek.