Captain Fantastic – Egyszer volt, hol nem volt, az észak-amerikai erdők mélyén…

Élt egyszer egy család, hatan voltak gyerekek, Bodevan (George MacKay), Kielyr (Samantha Isler), Vespyr (Annalise Basso), Rellian (Nicholas Hamilton), Zaja (Shree Crooks) és Nai (Charlie Shotwell). Igazán különös társaság voltak, mert még soha nem ittak kólát, nem ettek hot-dogot, ehelyett viszont nap mint nap küldetéseket teljesítettek, egész testüket iszappal borítva vadásztak és az erdő mélyén laktak. A Captain Fantastic ennek a különleges családnak a történetét mutatja be, ahogy életükben először belépnek az általunk ismert valóságba, a civilizált világba a kék buszuk, Steve ’hátán’ és megkezdik legújabb küldetésüket, melynek célja anyjuk megmentése. Ez attól lesz csak igazán különös, hogy a megmentés itt a hamvainak egy nyilvános vécében való elsüllyesztését jelenti.

A családfő, Ben (Viggo Mortensen) szilárdan hisz abban, hogy a kapitalizmus romlást hoz ránk, a szavaink helyett a tetteink beszélnek rólunk és gyermekeit feleségével együtt kemény edzéssel és roppant kihívást jelentő szellemi táplálék korai adagolásával neveli az életre. A bajok akkor kezdődnek, amikor az anyuka pszichés betegsége miatt öngyilkos lesz, és a temetést rokonai ’normális’ úton tervezik rendezni. Ekkor vágnak bele a már fent említett küldetésbe. Az egészet megbonyolítja, hogy a középső fiú épp most érkezik a lázadás híres-neves korszakába és dühét anyja halála miatt apja ellen fordítja. Mindeközben a legnagyobb srác, Bo titokban beadja jelentkezését a legkiválóbb egyetemekre, ahova felvételt is nyer (igen, mindegyikre). Szóval nem elég a társadalmi ideákkal való folyamatos harc, a rokonok értetlensége, ellenállása, a családon belül is rengeteg konfliktussal találkozunk.

Bár már maga a nomád körülmények között élő család élete egy külön filmet is megért volna utópia témában, a rendező ridegebb vizekre evezett és a világgal szemben álló konfliktust helyezi az origóba, így inkább egy humoros, ámde nagyon is komoly kérdéseket boncolgató társadalomkritika született a kezei között. Felhívja a figyelmünket az őszinteség erejére, az elkendőzött dolgok szégyenkeltő folyamatainak romboló és korlátozó hatására és felvillant egy lehetőséget arra, hogy az ő elképzelésében hogyan is lehetnénk igazán szabadok.

Akiket lekötött az Into the Wild, a Wild vagy a Magam Ura, bár nem feltétlenül szervesen kapcsolódnak a fent tárgyalt filmhez, mégis úgy gondolom, hogy azok biztosan ezt a filmet is élvezni fogják és sok kedvükre való gondolkodni valóval a batyujukban nézik majd végig a stáblistát.