Már csak két epizód van hátra az első évadot jelentő fináléig, de addig sem hagyják az alkotók unatkozni a jónépet, és hála az égnek a Drfiters, szám szerint a tizedik része hozta is azt, amit ellehetett várni tőle. Ne is csépeljük tovább a muskétát, jöjjön a Baba Yatu.
„A világok változhatnak, de harcosok mindig vannak.”
Eheti epizódunkba végre teljesen megköttetik az ember-elf-törp szövetség, és az immáron új erőre kapó kovácsok is tüstént nekiálltak a lőfegyverek készítésének, valamint Toyohisának próbálják bemutatni a saját harc stílusukat. Feléjük tart a már korábban megismert Saint-Germi is, aki egy szép bemutatás keretében koccolt is az Orte Birodalom elit köreiből, mivel úgy látta a japán hármas oldalán jobban fog kijönni a buliból. Persze rosszarcúaink
sem malmoznak, a Fekete Király nemes egyszerűséggel élő tumort gyárt az egyik legerősebb sárkányból, Joan magához tér, és Giles halála és személyes megalázottsága miatt bosszút esküszik Toyohisa ellen, de Anastasia türelemre inti.
És most jöjjön az igényes felkonferálás utáni nagy visszaesés, az én részemről legalábbis: hiába számított ez is egy komolyabb taktikai résznek, én az idő nagy részében fetrengtem a röhögéstől, miközben néztem a részeg Yoichi-t vagy az éppen cuki elf fiúkról ábrándozó Saint-Germit – utóbbinál minden tiszteletem a szinkronosé, aki egyszerre tud váltani a vérkomoly államférfi és a hisztis dívákat lealázó nyávogás között. Jó volt még látni azt is, hogy az eredendő ellentéteik ellenére az elfek és a törpök képesek az összefogásra, sőt talán még az elf vezető Shara volt a legboldogabb, hogy újra erejük teljébe láthatta a köpcös kovácsokat.
„A törpök a meséinkből visszatértek. A törpök a meséinkből visszatértek.”
A Fekete Király bandájából komolyabb szerep most a taktikus orosz duónak jutott, így ismét megízlelhettük az Anastasia után, hogy mennyire tenyérbe mászó és az árnyékban megbúvó kis cselszövő tud lenni Rasputin, vagy hogy Anastasia jeges jelleme mögött milyen indulatok rejlenek – és persze köztük koránt sem olyan jó és baráti az összhang, mint a francia párosnál volt.
Komoly epizód vidám pillanatokkal, vagy vicces rész komolyabb jelenetekkel – őszinte leszek, nem nagyon tudok dönteni. Mindenből volt minden, nagyjából ugyanakkora arányban és mindkét oldal ugyanannyira volt meghatározó a történet szempontjából. A Baba Yatu még egy kérdés számomra ebben a tekintetben, abban viszont biztos vagyok, hogy egy remek húsz percet vett el az életemből.
Szerző
-
Alapító és szerkesztő
Főállású gamer, horror rajongó és anime szakértő. Sok mindenről szeretek és tudok beszélgetni, ezért is jó zombi módjára mindenki agyára megyek.
