Oldal kiválasztása

screen0002

Nem más állt az eheti epizód középpontjában, mint az a fránya munka.

Evie nehezen birkózik meg a hirtelen megduplázódott feladataival, amik arra kényszerítik, hogy gyakorlatilag a munkahelyén éljen. Ezt Xavier sem veszi jó néven, hiszen a lánynak így semmi ideje sem marad kettejükre – ezt a problémát megoldandó, a srác természetesen briliáns és egy egész kicsit őrült ötlettel áll elő: ő is munkát vállal a CyberMartnál. Xaviernek pár óra alatt sikerül is feltornáznia a dolgozók hatékonyságát, méghozzá azzal, hogy számos relaxációs és szórakoztató gyakorlatot vezet be – amire viszont Dreidre azzal reagál, hogy megduplázza a dolgozók napi kvótáját. Erre Xavier mindössze egyetlen lépéssel felelhet: sztrájkot indít – amivel persze kellemetlen helyzetbe hozza Evie-t. Timothy állásajánlatot kap egy menő netes magazintól, de ahhoz, hogy felvegyék, össze kell hoznia egy sztorit, ami legalább félmillió megtekintést hoz. Hanknek és Dreidre-nek részt kell vennie egy szemináriumon a munkahelyi kapcsolatokról, Kareema pedig szorult helyzetbe kerül Sofiát illetően.

notomorrow1-8-2

Ugye eddig általában az volt a módi, hogy volt Evie-nek és Xaviernek egy közös történetszála, és amellett volt egy másik, ami Evie egy munkahelyi problémájával foglalkozott. Na, ezt a kettőt itt most összehozták, és nagyon jól sikerült nekik.

Az ember persze először forgatja egy kicsit a szemét Xavier módszerein – szimplán azért, mert nem ilyen hozzáálláshoz vagyunk hozzászokva –, mivel a srác olyan dolgokat próbál bevezetni, mint a szundizsák a munkahelyen, vagy jógaoktatás azoknak a dolgozóknak, akik már végeztek a napi kvótájukkal. Alapfelvetése egyszerűen az, hogy a kulimelót valami szórakoztatóval, valami kicsit kompetitívvel helyettesíti, ezzel ösztönözve a dolgozókat – és ez mind bejön neki!

notomorrow1-8-1

Persze Dreidre erre adott válasza nem meglepő: ha a dolgozók a munkaidő fele alatt képesek teljesíteni a kvótájukat, akkor meg kell duplázni a kvótát. Persze valamilyen szinten ő is érthető – hiszen profitot kell felmutatnia –, viszont nem várhatja el a dolgozóktól, hogy ugyanilyen lelkesedéssel dupla ennyit robotoljanak. Így hát elindul a sztrájk, ami nem csak a sorozatban kialakult helyzetre reflektál – mint ebben a sorozatban általában minden –, hanem úgy cakkum pakk a kapitalizmusban dolgozó munkaerő helyzetére.

Maga a sztrájk amúgy nagyon szórakoztató, számos jó ötlettel dolgoztak a készítők – volt itt a tábori énekléstől kezdve az új-zélandi, őshonos megfélemlítő technikáig minden, és ezek egytől-egyig remekül működtek. Szintén jó volt az, ahogy Evie kezelte a helyzetet – a kimerültség okozta rémálma is kellemesen abszurd –, és ahogy végül megoldották a két fél nézeteltérését. Mindebben amúgy Timothy is részt vett, aki végül a sztrájkról tudósított a maga kicsit nyomi, de cuki módján.

screen0003

Dreidre és Hank az epizód elején émelyítően édesek voltak – hozták a tőlük megszokott szatíra-formát –, azonban az ő kapcsolatuk is megsínylette a sztrájkot, de a készítők ebből is egy igencsak érdekes fordulatot hoztak ki. Kareema és Sofia szála továbbra sem tetszik – ebbe most behoztak egy olyan fordulatot, ami teljesen kiszámítható volt, viszont lehetőséget adott arra, hogy Kareema gyakorlatilag a semmin szenvedjen hosszú jeleneteken keresztül.

Ám ettől függetlenül ez a rész is nagyon tetszett, és örülök neki, hogy van ez a sorozat, ami képes ilyen fontos kérdésekről, ilyen könnyed hangnemben beszélni – miközben már megint a saját címén viccelődik.

Szerző

Orlissa
Alapító és főszerkesztő-helyettes

A kedves-naiv-romantikus macskamán, aki írói ambíciókat hajszol. Reménytelen fangirl és könyvmoly.