Viszonylag kellemesen csalódtam az eheti epizódban, mivel egy régi ismerőst láthattam viszont, aki nyers és őszinte humorával mindig megmosolyogtatott, ugyanakkor megint több ponton belebotlottam az írói önkény zavaróan ostoba és erőltetett megnyilvánulásaiba.
Tara és Heath egy hosszú, két hetes portyázásra indultak, miután a csapat lemészárolta a Megmentőket. Ők sokkal hamarabb eljöttek, így nem is tudhatják az azóta eltelt eseményeket (kb 6-7 epizódot), hogy Tara elvesztette barátnőjét, hogy a csoport több tagja is meghalt, hogy Carol eltűnt és hogy Rick mostantól Negan kiskutyája, ahogy a többi lakó is Alexandriában.
Az út alatt Heath többször kifejtette, hogy mennyire rossz érzés neki, amit a műholdállomáson tettek, és hogy nem volt szükség erre a lépésre, míg Tara igyekszik őt meggyőzni, hogy ez volt a túléléshez szükséges lépés, még akkor is, ha szörnyűség. Az óceánpartig eljutván azonban pár rozsdás konzerven kívül semmit sem találtak, és már a beígért két hét is eltelt, így utolsó kétségbeesésükben egy hidat igyekeztek átfésülni, ám egy horda járkáló kettészakította őket. Tara a parton tért magához, és követvén egy lányt –, aki vizet és ételt tett mellé, illetve biztonságos helyre húzta őt – rátalált egy közösségre, ahonnan hiányoztak a férfiak.
Hiányoltam Tarát, gyakorlatilag ő a kevés humorforrás egyike a sorozatban, és a kevés emberek egyike, aki őszinte, és kimondja, amit gondol, még akkor is, ha az szembe megy az elfogadott tendenciákkal. Alanna Masterson zseniálisat alkotott a mai epizódban, ahogy besurrant a táborba és kíváncsiságtól hajtva, de rettegő arccal nézett végig mindent, míg nem elkapták, na, ez pazar alakítás volt. A menekülés során annyira igazi volt és élő, hogy éreztem, ahogy az én adrenalin szintem is az egekbe tör.
A női közösség léte kicsit az amazonokra emlékeztetett, és jó volt látni, hogy ilyet is bedobtak a készítők, ráadásul egy igen ügyes okot is adtak az egynemű közösségre. A működésük pedig egy összeszokott csapatra utalt, egyedül a közösség létszámával van bajom – meg úgy a sorozatban emlegetett többi közösség létszámával, ugyanis ha mindenhol maximum száz emberrel számolunk, akkor a Megmentőkön kívül lassan félezer emberről beszélünk, és egy ilyen világban ekkora közösségek nem jöhetnének össze, pláne egy ilyen erős, elnyomó, veszélyes, és sokszoros túlerőben lévő Megmentőkkel szemben. Értem én, hogy nem matematikusok alkotják a sorozatot, de azért számolni és következtetni tudni kéne.
Az epizód tematikája a bűntudta, amit először Heath-en keresztül látunk, majd pedig az Tara megmentőjén, Cindy tettein keresztül, kicsit erőltetett volt ezt minden oldalról beletenni a történetbe. Túl lett magyarázva a dolog, és így a súlyát is elvesztette, a csúcspont a vacsoraasztalnál következett be, minden más csak szájbarágás volt a továbbiakban.
Ugyanakkor most először látok egy kis reménysugarat a történetben, hogy talán képesek lesznek ezen az időszakon túllépni.
Szerző

-
Alapító és főszerkesztő
Mindig online kütyüfüggő, “csak még egy epizód” suttogó, űrhajó gyűjtögető kocka, digitális bennszülött. Igazi fangirl és PR munkatárs a Serenityn.
Korábbi cikkek
Akciófilm2023-03-24Csak a dínók számítanak – 65 (2023)
Dráma sorozat2022-12-30Vaják: A vér eredete (2022) – 1. évad
Dráma sorozat2022-06-21A királyság (2009), 1. évad
IDW2022-06-09Transformers: Éljen Megatron!