Korábban is találkoztam már kisebb-nagyobb volumenű androidos horrorjátékokkal (Mad Father, Eyes), és mostani alanyaink is hasonlóutat jártak be a sötét mélységből sikerült felkapaszkodniuk az horrorvilág elismertségéig. Hölgyeim és kisfiú kinézetű démonok, íme a Hide and Seek széria a Story of Dorothy, valamint a The Stranger.
A TabomSoft által fejlesztett játékok egy RPG alappal rendelkeznek, ahol az egyik esetben a kis Dorothy-t irányíthatjuk, míg a The Stranger esetében egy Gwyn nevű férfi lesz az idő nagy részében a központi alak. De mindent csak az elejéről, vagyis térjünk ki egy kicsit jobban a Story of Dorothy-ra:
a kis hölgy nemes egyszerűséggel egy szekrényben ébred, a családi házban, ami azonban teljesen üres – vagy legalábbis emberek nincsenek. Különféle dolgokat kell megtalálnunk a különféle rejtvények megfejtéséhez, amik egyrészt szolgáltatják a pályákon való továbbhaladást biztosítják, másrészről meg felfedik Dorothy múltját és homályos emlékeit.
A The Stranger-ben pedig bár a központi alak Gwyn – és az ő lelki és testi nyomorúságai -, de ott egy idő után lehetőségünk van a két játék (merthogy ez a kettő történeti tekintetben összekapcsolódik) egyéb szereplőit is górcső alá venni kezdve Sue-val, aki kinézetével ellentétben egy női entitás, vagy ott van még a tipikus japán ijesztgetős kislány kinézettel rendelkező Ai, esetleg a csendes de annál hatalmasabb Priscilla.
Azt tudom mondani ezekre a darabokra, hogy egyszerűen nem lehet unatkozni. A látvány kissé furcsa, a zenék mindkét tekintetben nagyon hatásosak, a különféle kedves népek pedig, akik a kivégzésünkre vannak kirendelve pedig sok esetben eléggé furmányosak és nem könnyű őket kicselezni – a válogatott rejtett csapdákról
már nem is beszélve.
Az ilyen típusú játékokhoz hasonlóan mind a Story of Dorothyban, mind a The Strangerben több fajta lezárás lehetséges (good ending, bad ending, true ending) , mindez csak azon múlik, hogy milyen dolgokat csinál a fináléban a játékos – bár annyit megtudok súgni, hogy a jó lezárás sem teljesen jó ebben az esetben, hanem
sokkal inkább egy „jó, de úgyis tudjuk, hogy van ott valami”, akárcsak a Mad Father vagy a Misao estében.
Szerencsére a játék csak egy letöltés erejéig nethez kötött, így net nélkül is simán lehet vele eltölteni órákat – főleg akkor, ha valami kisebb baki miatt
nem lehet végigvinni egy adott pályát. Én személyesen csak ajánlani tudom mindkét játékot vagy aki további szórakozásra vágyik ezen a téren, annak még ott
van az Asylum is.
Szerző
-
Alapító és szerkesztő
Főállású gamer, horror rajongó és anime szakértő. Sok mindenről szeretek és tudok beszélgetni, ezért is jó zombi módjára mindenki agyára megyek.
Trackback/Pingback