A múlt heti kisebb kilengés után a No Tomorrow ismét hozza a megszokott formáját, vagyis könnyed hangnemben tárgyal kifejezetten komoly kérdéseket.
A CyberMart vezérigazgatója látogatóba érkezik Evie-ék áruházába, mire a lány elhatározza, hogy elkapja a nagyfőnököt, és meggyőzi, hogy tegye be őt a CyberHugs programba. Azonban küldetéséről kicsit eltereli figyelmét az a tény, hogy elmondja Xaviernek, hogy szereti őt, a srác azonban nem viszonozza a gesztust. Xavier próbál bevágódni Evie nővérénél, ám első ránézésre kolosszálisan elbukik, mikor próbálja arra noszogatni a nőt, hogy éljen egy kicsit szabadabban. Hank és Dreidre kapcsolata remekül halad, azonban képtelenek távol tartani magukat a másiktól a munkahelyen, ami úgy érzik, problémát okozhat. Timothyt felkérik, hogy tartson egy előadást egy neves rendezményen, amit azonban megnehezít a lámpaláza.
A fő fókusz ezúttal Evie munkahelyi problémájára került, amiben viszont gyönyörűen – de nem árulom el, hogyan – sikerült beleszerkeszteni a másodlagos fókuszt, vagyis Evie nővérének, Mary-Anne-nek történetét. De visszatérve Evie – megvolt a megszokott, kicsit sarkított alaphangulat, az excentrikus vezérigazgatóval és Evie túlbuzgóságával, amit a színtiszta jóindulat szült. Kifejezetten tetszettek a jeleneteik, amiktől csak még jobban megkedveltem Evie-t. Sőt, ami még ennél is szebb, a lány jól látható fejlődést mutat az évad elejéhez képest – már egyre többször kezdeményez és meri hallatni a hangját, ami nagyon pozitív üzenet a nézők felé.
A másodlagos konfliktus Xavier és Mary-Anne közt volt, de nem éppen úgy, mint ahogy először gondolnánk. A munkakereső Xavier (aki amúgy beköltözött egy lakókocsiba) felajánlotta, hogy a festő ajánlatánál olcsóbban kifesti Mary-Anne házát – egyrészt azért, hogy bevágódjon, másrészt pedig azért, hogy pénzt keressen. Azonban kicsit túllőtt a célon, mikor rózsaszínre festette a házat – mert az Mary-Anne kedvenc színe. Azonban az egész probléma végül arra redukálódott le – ami amúgy nagyon tetszett –, hogy Mary-Anne ráébredt arra, mennyire is terhesek számára azok az elvárások, amiket a társadalom támaszt felé, mint középosztálybeli anya. Mert hát ő szeretne rózsaszín házat, és szeretne vadabbul élni – de mit szólnának ehhez mások?
Amúgy meg, ezzel kapcsolatban jár a pirospont az alkotóknak, mire hajlandóak voltak kicsit maguknak is beszólni – Mary-Anne ugyanis lamentált egy sort azon, hogy milyen furcsa már, hogy a férje sosincs jelen. Szeretem az ilyen önreflexiót.
Evie és Xavier kisebb konfliktusa – a „szeretlek” – is édes volt, bár az elején kicsit erőltetettnek éreztem (mondjuk nekem mindig is fura volt kicsit, hogy az amerikaiak ennyire komolyan veszik ezt), ám ahogy haladt előre az epizód, úgy rázódtam én is bele az egészbe, a végkifejlett pedig olyan cuki lett, hogy csak na. Megbizsergett tőle a pici lelkem.
Hank és Dreidre sztorija marad a vígjátékok mezsgyéjén, különösebb mélyebb tartalom nélkül, de legalább kifejezetten szórakoztatóak. Külön kiemelném az utolsó jelenetüket a HR-essel, ami remekül betalált. Timothy is hozta a megszokott formáját, aranyos volt, meg minden, azonban olyan hű, de sokat nem tudott hozzátenni a dologhoz – másfelől viszont nem is éreztem úgy, mintha túl sok lenne a jelenléte.
Szóval a No Tomorrow továbbra is cuki és imádnivaló, és olyan kérdésekkel foglalkozik, könnyen emészthető módon, amiről igenis beszélnünk kell. Nem is szaporítom tovább a szót – tessék nézni ezt a sorozatot, emberek!
Szerző
-
Alapító és főszerkesztő-helyettes
A kedves-naiv-romantikus macskamán, aki írói ambíciókat hajszol. Reménytelen fangirl és könyvmoly.