Egy újabb mérföldkőhöz értünk el a Drifters menetében is a legújabb rész, Man of Destiny által. Eheti epizódunkban is lesz minden ami megszokott, valamint kevésbé eddig kiemelt dolgok is szerepeltetik magukat, mielőtt még nyaktilót kapnának.
Nos, a korábbi részre visszatérve, ugye Toyohisáék szembesültek azzal, hogy mit csinálnak az éppen nem harcoló Ortei katonák az elhurcolt elf nőkkel. Miután a nők ki lettek szabadítva, Oda és Toyohisa próbálták egyengetni kis hadseregük jövőjét. Közben kapunk egy kis bepillantást Orte politikai és gazdasági életébe, ami
kicsit sem rózsás a túl magas adók és a riválisok miatt, így az eddig be általam méltatlanul be nem mutatott Saint Germi gróf le is lép a birodalomból, hogy szövetséget köthessen a japán srácokkal. Természetesen a harmadik oldalnak is van beleszólása a dolgokba, ugyanis a Fekete Király útnak engedte Joant és Giles de Raist,
hogy találják meg és végezzék ki a Driftereket.
Most lehet, hogy én vagyok ezen a héten rosszul bekötve, de ezen az epizódon többet tudtam nevetni, mint gondolkodni rajta – pedig lett volna min rendesen. Imádtam Toyohisa és Nobunaga kisebb összezördülését, Yoichi leírását a bátyjairól, de a prímet az vitte nálam, amikor Easy pizsamában csoszog (az ördögnek is kell néha
pihenni), majd amikor a laptopján olvassa kis világunk legújabb híreit az arcán kezdetben lévő elégedett mosoly olyan gyorsan megy át dühbe, hogy az már művészet.
Persze a komolyabb dolgokat is figyelembe kell venni, az olyanokat, mint hogy az elfek mennyire bíznak meg a drifterekben, hogy Olminu mennyire képes hatni a nyakába szakadt három elmebetegre, és akkor abba még nem is mentünk bele, hogy a srácok mit fognak kezdeni az új ellenségekkel – és a későbbiekben az eléggé furcsa
szövetségesekkel.
A Man of Destiny ismét csak egy olyan rész, ami sok dolgot penget meg, ha kell csak egy pillanatig (pl: a kapitány drifter, Shara kiállása a drifterek mellett), de egyik kis mozzanatra se mondhatjuk azt, hogy fölösleges volt. Mindennek volt valami mögöttes célja, értelme vagy ha az nem is volt, akkor is rávilágított dolgokra
(Yoichi komplexusai, Oda és Shimazu enyhe rivalizálása, Saint Germi gondolkodása és nézetei). Amúgy csak nekem volt az az érzésem a rész végén Joan szemét látva, mintha a Hellsing vérfarkasát látnám, csak nőben?
Szerző
-
Alapító és szerkesztő
Főállású gamer, horror rajongó és anime szakértő. Sok mindenről szeretek és tudok beszélgetni, ezért is jó zombi módjára mindenki agyára megyek.