Bár a Walking Dead készítői még mindig Emmy (vagy egyéb) díjra hajtanak, és még mindig vitatom Negan csapatának ilyen magas létszámát, azért egy egész ügyes epizódot sikerül összehozniuk az alkotóknak, olykor megdöbbentő fordulatokkal.
Az ominózus bekerítés óta Daryl Dwight felügyelete alatt sínylődött egy koszos, ablaktalan cellában, ahol kutyakajás szendvicset kapott enni, és egy pillanatnyi nyugalma sem lehetett a szörnyű zenétől. Ilyen körülmények után senki sem csodálná, ha Daryl megtört volna, ám a Georgia-i redneck remegve bár, de még mindig dacol Negan és Dwight ellen. Ráadásul Negan igencsak nagy érdeklődést mutat Daryl iránt, egyrészt azért, mert Dwight sem volt olyan ember, aki azonnal behódolt volna a főnöknek, másrészt pedig valamiért megkedvelte a dacos férfit, és élvezi a játékot. És míg Daryl az ablaktalan cellában várja a következő szörnyűséget, addig Dwight elindul egy menekülő ember után, az utolérés pedig egyik számára sem lesz kedvező.
Szerencsére ismét egy drámaibb rész következett a sorozatban, és csak az első jelenetek voltak – már lassan megszokott – álművészi jelenetekkel tarkítva. A lassabb lefolyásnak köszönhetően finoman kerültek a felszínre az információk Dwightról és a múltjáról, amik közül pár igen meglepően alakult. A már korábban megtörtént erdei találkozásuk Daryllel is meghatározó pontnak minődül Dwight életében, és az ott elhangzott mondatok bizony valósággá váltak.
Negan csapatának belső működéséről is kaptunk egy kis betekintést, ám én még mindig vitatom, hogy ennyi embert képes lenne eltartani, vezeti ilyen szintű alázatra kényszeríteni – és beleszól abba, hogy ki fekhet le kivel és mikor, ezt komolyan gondolták az alkotók?
Dwight jeleme érdekes, persze még mindig utáljuk – a színész előtt le a kalappal –, de a motiváció logikusak és érdekesek, és ettől sokkal emberibb jellemmé vált, persze azt leszámítva, hogy egy barom, de Negan csapatában úgy tűnik ez kötelező elem.
Daryl jellemfejlődése volt talán az egyik legizgalmasabb és legösszetettebb a széria kezdete óta, és reakciója Neganre teljes mértékig beleillik ebbe az ívbe. Azonban még mindig aggódom a sorsáért, ám remélem, hogy ellenállása lesz az egyik sarkalatos pont a Negan elleni lázadásnak – mert szerintem ezt a kilátástalan helyzetet csak egy lázadás söpörheti el.
Még mindig nem érzem, hogy a Walking Dead valóban visszatért volna, inkább mintha az árnyékát látnám ennek a nagyszerű szériának, de remélem, hamarosan összeszedi magát a történet, és végre azt a feszültséggel teli drámát kapom, amire az elején befizettem.
Szerző

-
Alapító és főszerkesztő
Mindig online kütyüfüggő, “csak még egy epizód” suttogó, űrhajó gyűjtögető kocka, digitális bennszülött. Igazi fangirl és PR munkatárs a Serenityn.
Korábbi cikkek
Akciófilm2023-03-24Csak a dínók számítanak – 65 (2023)
Dráma sorozat2022-12-30Vaják: A vér eredete (2022) – 1. évad
Dráma sorozat2022-06-21A királyság (2009), 1. évad
IDW2022-06-09Transformers: Éljen Megatron!