Nem tudom kinek az a kellemes vagy éppen kellemetlen élménye a tábori dolgoknál, hogy le kellett állni gyilkosost játszani. A szabályok egyszerűek voltak: a mesélő kiválasztott egy gyilkost, egy rendőrt (több játékosnál több gyilkost és rendőrt) és azok persze tették a dolgukat éjszaka, napközben pedig a lakosoknak kellett kiválasztani azt az egyet, aki feltételezhetően a gyilkos. Nos, nemrégiben sikerült megtalálnom ennek a tábori kikapcsolódásnak az online verzióját, ami a Town of Salem névre hallgat.
A Town of Salem lényege ugyanaz, mint az eredeti játékban: túlélni. Bár itt több frakció is szerepet kap (maffiózók, városiak, gyújtogatók , vámpírok stb.), egymással titkos chatben csak három csapat beszélhet: és ezek közül egyik sem jó. A szerepkört véletlenszerűen kerül kisorsolásra, és onnantól, hogy a játékos tisztában van a saját dolgaival dönti el, hogy segíti az adott tábort, vagy egyedül próbál meg túlélni.
Bár a legtöbb kaszt (nyomozó, keresztapa, kém) a csapatmunkára épít, valamiért a magázó részek sokkalta érdekesebbek: a bohóc kasztnak például az a célja, hogy nyilvánosan felkössék, és aki bűnössel szavazott az ítéletnél, azokból egyet este megölhet kísértetként. Bár információ gazdag, de emiatt eléggé gyorsan meghaló szerepkör például a médium, aki az éjszakai chatban képes beszélni a már meghalt játékosokkal információszerzés végett. Információk miatt értékes lehet még a végakarat, ahova le lehet jegyezni különféle dolgokat pl: ha nyomozó vagy, akkor kiket kutattál már fel, és ezek közül ki a gyanús személy.
A játék kinézete egyáltalán nem vészes, a különféle skinnek és változatos kivégzési mod-ok pedig igaz, hogy kerülnek valamennyibe, de aki képes ezzel a játékkal jól játszani az hamar összegyűjti a kellő összeget. És, akkor még essen pár szó a játékosközösségről: természetesen vannak normális játékosok, akik még képesek élvezni a játékot, de egyre többször összefutni troll játékosokkal, akik már az első körben (amikor még általában meg sem halt senki)
lincselést akarnak, vagy azok, akik képesek elárulni társaikat, ha egy bizonyos frakción belül vannak – mert, hogy lehet találkozni ilyenekkel is.
A Town of Salem koránt sem a legjobb játék (ezt mondjuk főleg az egyre szemetebb játékosközösségének lehet betudni), de ettől függetlenül még lehet vele jókat szórakozni főleg akkor, ha barátokkal játssza ezt közösen az ember.
Szerző
-
Alapító és szerkesztő
Főállású gamer, horror rajongó és anime szakértő. Sok mindenről szeretek és tudok beszélgetni, ezért is jó zombi módjára mindenki agyára megyek.