A Marvel Filmes Univerzum bemutatta az eddigi legjobb karakterét! Ismerkedjetek meg Doctor Stephen Strange … köpenyével!
Doctor Stephen Strange ( Benedict Cumberbatch) világhírű idegsebész, olyan betegeket is elvállal, akikről már lemondtak, mindezt persze a hírverésért, és a győzelem utáni hajsza végett. A körülötte lévők azonban tudják róla, hogy kissé egoista, önközpontú ember, akibe nem sok jótékonysági hajlam szorult. Ám az élet hamar leüti a magas lóról, egy autóbaleset következtében mindkét keze durván megsérül, így voltaképp le kell mondania doktori pozíciójáról, mivel nem hogy szikét, de jó formán egy ceruzát is alig bír egyedül megfogni. A doktor viszont nem képes feladni, minden vagyonát, értékét a gyógymód kutatására áldozza, de egyik drága és kísérleti gyógymód sem bizonyul hatásosnak. Az utolsó lehetősége egy himalájai bölcs ígérete a gyógyulásra. Mikor azonban megérkezik, addigi elveinek ellentmondó, spirituális gyógymódokról mesélnek neki, amit nem képes befogadni, nem hogy hinni benne. Az Ősi Egy (Tilda Swinton) a Föld legnagyobb varázslója beavatja a férfit a misztikus tudományok, a multiverzumok és azok erőinek használatába. Mindeközben Kaecilius (Mads Mikkelsen) az Ősi Egy volt tanítványa, mestere ellen fordul, hogy a sötét dimenzió urát Dormamut a Földre hozza, mindent káoszba taszítva. A doktor csak a gyógyulásra vágyott, azonban új életcélt talált a Föld megóvásának megtisztelő, ám igen nehéz feladatával.
Ki kell, mondjam, amit ki kell: Istenem, de jó ez a film! Na, de kezdjük az elején, mielőtt minden a feje tetejére állna, szó szerint.
A Marvel és a DC univerzumok is egyaránt kapják a hideget, meleget, jogosan, nem jogosan, ebbe most ne menjünk bele, de annyi szent, hogy a DC valamiért több negatívat kap, annak ellenére, hogy a Marvel háza táján sem mindig születtek tökéletes alkotások. Ott is volt szárnypróbálgatás, kesze – kusza, felépítetlen, komolytalan, és sok pontban bukdácsoló film. Ennek ellenére, mindegyik művük élvezhető, de sajna nem ment túl a popcorn mozik, és a már jól bevált sémák határán. Eddig a pontig. A Doctor Strange ugyanis majdnem szó szerint új univerzumot nyitott. Rettentően friss, csak annyira veszi magát komolyan amennyire szabad és kell, mindeközben megtartva a már megszokott Marvel címkét, a humoros laza vonalával. Lehet, elvetem a sulykot, kövezzetek meg érte, de saját karakter előzményfilmet, ilyen jót még nem láttam! Még a Vasember sem volt az. Ez a film építkezik, apránként, úgy adagolja a misztikus, amúgy nem mindenki számára befogadható tartalmat, hogy nem csömörlünk be tőle a film felénél. Úgy magyarázza el a filmben szétszórva a háttér információt, hogy nem alszunk be tőle. Nem erőltetett, nem izzadság szagú.
Azért persze a megszokott kliséket és picit kínos érzést nyújtó jelenetek megvannak, például, minden kellemetlenebb szituációt leöblítenek egy poénnal, ami minduntalan előhozta belőlem a „ na itt egy Marvel címke” érzést. Illetve a fő gonosz még mindig nem az, akitől kicsire összehúzva menekülnék. Már megint az van, hogy megbántották, nem kapta meg, amit akar és ezért durci van. A felszínen. A mélyben olyan érzései vannak Kaeciliusnak, hogy hátast dobtam, és ezt Mads Mikkelsen úgy közvetíti, olyan átéléssel, hogy az bizony elismerésre méltó. Olyan monológot adtak a szájába, amitől elhittem, hogy az ő fájdalma és kiábrándultsága sokkal komolyabb, egy szimpla megsértődésnél. A harag és a gyűlölet hullámain túl, a totális átszellemültség áradt a szavaiból, ahogy az időről prédikált, nem véletlenül csordultak ki a könnyei. Egy ember, aki ennyire elhiszi, amit mond, ennyire tudatosan próbálja átadni, amiben hisz, amit követ, azt bizony komolyan kell venni. Kaecilius mellett ott van a nagyúr Dormamu, akiről végül nem tudunk meg semmit, viszont hozzásegíti főhősünket a fejlődéshez, de maradt bennem hiányérzet őt illetően.
És akkor térjünk rá a főszereplőre: Sajnálom muszáj ömlengenem egy sort, készüljetek fel! Benedict Cumberbatch, nem tud rossz színészi alakítást nyújtani. Ha egy sárkányt, ha egy csillagközi gyilkost, ha egy detektívet kell alakítania, bármit, még egy full primitív karakterből is kihozná a maximumot. Doctor Stange karakterét meg mintha ráöntötték volna, mind kinézetileg, mind jellemileg. Ez az ember, szerintem fogta magát és elmerült minden érzésben, amit a karakter valaha is átélt. Az elején pont annyira gőgös, pont annyira egoista, hogy azért ne utáljuk meg, utána meg egy sérült kiscica, akit be akarsz fogadni, mert szeresse már ezt a nyomorultat valaki! Minden mozdulatát, gesztusát elhittem az elsőtől az utolsóig. Mikor próbál felépülni, az a kétségbeesés, a harag, a magány, hogy ellöki magától azt, aki segíteni próbál neki, de nem azért mert rossz ember, hanem mert úgy érzi, az ő fájdalmát senki nem értheti meg. Aztán a hitetlen szkeptikus, majd a tudásszomjas felvilágosult. A csúcspontja a karakterek pedig az, amikor valakit meg kell ölnie, hogy megmeneküljön, és kiakad, amiért ő annak ellenre, hogy mások gyógyítására esküdött, most mégis elvette valaki életét. Végre valahára, ezt hiányoltam már, hogy valakinek egyszer megszólaljon a bűntudata! De mivel nincs mit tenni, tovább kell haladnia, hogy a sok másik ezer embert megmentse, felül kell ezen kerekednie és nehezen, de teszi a dolgát. Végre egy karakter, aki cselekszik, nem csak toporog egy helyben és hagyja, hogy megtörténjenek vele a dolgok.
Aztán a szerelmi szál Doctor Christine Palmerrel (Rachel McAdams), igenis kellett bele. Zseniális jelenetek sorát köszönhetjük ennek a kapcsolatnak. Christine nem egy megmentésre váró hölgyike, ő is tudja, mit kell tennie. Hiteles, nem erőltetett, teljesen szerethető karakter. Kettejük közt nem az a pulzáló, elrendeltetett szerelem van, hanem szimpla szeretet, ezért a nő aggódása sokkal hihetőbb volt, mint más Marvel női barátnőé.
A többi mellékszereplő is zseniális: Wong ( Benedict Wong) nagyon szórakoztató karakter, Mordu (Chiwetel Ejiofor) pedig egy nagyon érdekes, lassan de biztosan mélyülő jellem, akinek nem érteni először ezt a nagy kiábrándultságát, de aki élt már át ilyet, az tudja, mennyire össze tudja zavarni az embert, ha megrendül abban, amiben addig hitt. Tilda Swinton meg… Istenem de sok nyafi ment amiatt, mert nem ráncos vénember, egy köntösben. De rossz nekünk, mert kaptunk helyette egy kompetens, erős, határozott, hihetetlenül bölcs, nőt, egy tanítót, egy entitást. Néha el is felejtettem, hogy van neme, ő egy az egyben maga misztikum, a varázslat, a színésznő pedig remekül hozza ezt, bájjal és kecsességgel, de azt a tántoríthatatlan erőt sugározva, ami őt naggyá teszi. Az a helyzet, hogy a Marvel felállt a következő lépcsőformákra. Mint világban, mint karakterépítésben, mert még mindig rendelkezik a megszokott sémákkal, amiket jogosan kritizálhatnak, de most mégis bepakoltak egy tonna pluszt a karaktereikbe, amik által sokkal élethűbb lett mindenki.
Végezetül, de nem utolsó sorban ejtenék pár szót, a misztikumokról való hozzáállásról. Engem azért is fogott meg ennyire ez a film, mert a gondolkodásmódom alapjait mondták ki, az olyat minthogy: a testet képes meggyógyítani a lélek, hogy az akadályainkat mi teremtjük, a félelem a gátja az előrehaladásunknak, és a legjobb, a vonzás törvényének lényegét egy mondatban megfogalmazták. Nincs kimondva, hogy pontosan erről van szó, de ott van, át van ültetve a szuperhős világba, és akik fogékonyak erre megtalálják. Pont az olyan szkeptikusodnak, csőlátásúaknak ajánlanám a filmet, akik meg vannak ragadva a materiális világban és csak logikára támaszkodnak. A tipikus ”hiszem, ha látom” embereknek, vagy a „a varázslat olyan tudomány, amit még nem rétünk” képviselőinek. El kell gondolkodnunk magasabb hatalmakon, de nem olyan balgaságokon, mint amit egy bizonyos „csodás” szervezet hirdet egy kereszt alatt. Egy kicsit hinnünk kell a hihetetlenben, és elfogadni az elfogadhatatlant. Hogy vannak más világok, hogy a testet meg tudja gyógyítani a lélek, hogy a démonaink saját magunk vagyunk és a többi. És ezeket nyugodtan lehet komolyan venni, nem kell azért elkönyvelni szimpla fanatsy elemnek, mert egy szuperhős moziban hangoztak el. Kell, hogy legyen egy kis hitünk az ilyenekben is, ha már egy nagyszakállú idős, felhőn ülő alakban van… vagy valakinek van.
összegezve: Ez a film rettentő szórakoztató, látványos, a képi világ szenzációs, az animációk és a varázslat gyönyörű, a zene, ezerszer jobb, és maradandóbb lett, mint mondjuk egy Polgárháború OST-je, de azért volt egy két ismerősebb elem is. Michael Giacchino alaposan szétlopkodta önmagát, de megbocsájtjuk neki, mert jól teljesített. A karakterek árnyaltabbak sok másik társuknál, a történet mély, de azért nem viszi túlzásba, új lehetőségeket nyitva meg a filmes univerzumban és talán a néző elméjében is. Ha kikapcsolódásra és egy kis misztikus utazásra vágyik az ember, akkor ezt tudom ajánlani. Szuperhős rajongóknak kötelező! Lehet, ezzel ki fogok borítani pár embert, de nekem a Bosszúállók első része óta nem volt ilyen katarzis élményem, Marvel filmtől a moziból kijőve, úgy éreztem azonnal vissza akarok menni. A stáblisták után pedig érdemes maradni, mert az első egy nagyon vicces és hangsúlyos plusz jelenet! A végére persze van egy kérdésem: Hogy van az, hogy minden Kamar-Taj tanítványnak Nike Roshe One cipője van? Jó mondjuk a Lamborghini után már semmin nem lepődök meg.
Szerző
- Korábbi szerkesztő
Trackback/Pingback