Újabb hét, újabb epizód, és ezzel együtt végre személyesen is megjelent egy újabb legyőzni való gonosz, aki valószínűleg még Rubynál is dörzsöltebb. Jöjjön hát egy kis Halloween-i utóborzongásként a Confinement, avagy nincsen olyan, hogy jó zsaru.
Nos, már az epizód elején szemtanúi lehetünk annak, hogy Baal egy igazi szívtipró (de inkább bőrrabló), valamint a törtvény enyhén arca menő őre lecsukja Asht. Ez mind szép és jó lenne, főleg azután, hogy megjelenik a lovasság (a Kelly- Pablo-Ruby triumvirátus), valamint a korábbi részekben már megismert Linda (Michelle Hurd), valamint a lánya Lacey (Pepi Sonuga), akit korábban Pablo mentett ki a megszállt autóból. Természetesen a seriff még a saját lányának sem képes hinni, ha ezzel azt bizonyítja be, hogy Ashnek van igaza vele szemben, de eközben Baal is ráhozza a frászt a többiekre pár Meat-imitátor (Mortal Kombat) lénnyel, akik miatt végre már Thomas seriff is, de még inkább Linda képes hinni neki – a mostani, meg a régi dolgok miatt is.
Nem mondom, ez a rész toronymagasan túlszárnyalta az elvárásaimat: egyrészről ott volt a külső veszélyes tényező Baal (Joel Tobeck) személyében, aki nemcsak Asht vette célba, hanem természetesen az őt elviekben eláruló Ruby-t is. Itt volt egy olyan gondolatom, hogy voltaképpen Baalt a Necronomicon tartotta a másik világon, de ahogy az elpusztult, szabaddá vált az út kedves bőrrablónk számára. Így első pillantásra azt tudom mondani erről a tagról, hogy hozzá képest még az első évados rosszlányunk is elbújhat a szekrénybe zokogni, ugyanis az ereje nélkül nincs sok esélye Baalal szemben.
A Confinement második nagy gócpontja a két (vagy sokkal inkább három) oldalú belső konfliktus: egyrészről ott van ugye Thomas és Ash ellenséges viszonya, amit ugyan Kelly, Pablo, Linda és Lacey próbál enyhíteni, de amíg ezt Ash örömmel fogadja, addig Thomas seriff támadásnak érzi, és a végén még képes a saját családjára is fegyvert fogni – persze abban volt némi ráhatása Baalnak is, de az alapvető dolgokon és kényszereken ő csak feltekeri a hangerőt. A harmadik probléma Pabloban rejlik szó szerint, ugyanis állapota epizódról epizódra romlik, és ez a agónia most kezdi elérni a csúcspontját, a fekélyes stigma szerű dolgokkal és a természetesen túlvilági írásjelekkel a testén.
Még nem vagyunk teljesen félúton, de az egyre várható csúcspont lassan eléri a tetőfokát, és ennek remek alapköve a Confinement: nevén nevezi (pontosabban végre láthatjuk) a gonoszt, látjuk kiteljesedni a lappangó problémát, és ami a legjobb az egészben – a múltbéli szálak behozatala, valamint azoknak finom összehangolása a mostani eseményekkel. Nincs benne semmi erőltetettség, direkt időhúzás vagy éppenséggel kitöltés: egyszerűen kellenek ezek a kis információ morzsák a nagy egész miatt – és ami még fontos, hogy ezek a morzsák finoman hangolva, fokozatosan vannak az éhes néző elé adagolva.
Teljesen megvagyok ezzel a résszel elégedve. A Confinement mindent megadott, amit ellehet tőle várni: vér, mészárolós jelenetek és kisebb humoros kikacsintások, valamint pörgős történet és remek tálalás. Emelem skalpom a magasba.
Szerző
-
Alapító és szerkesztő
Főállású gamer, horror rajongó és anime szakértő. Sok mindenről szeretek és tudok beszélgetni, ezért is jó zombi módjára mindenki agyára megyek.
