„Hogy mit kell megélni, mielőtt meghalunk, én már tudom. Tessék: el is tudom mondani. Hogy mit kell megélni: a zuhogó esőt, ahogy fénnyé alakul.”
Ez a könyv elképesztően bűbájos és elegáns. Persze időnként szúr is – elvégre mégiscsak egy sünről beszélünk -, de pont ettől lesz olyan valós és kegyetlenül szép.
A regénynek két narrátora van, akik első pillantásra nem is különbözhetnének jobban egymástól. Az egyikük Renée, egy párizsi magánpalota házmestere. Az ötvennégy éves nő minden sztereotip elvárásnak megfelel: nem csak rajta, de a macskáján is van némi súlyfelesleg, szappanoperákat néz, egészségtelen, unalmas ételeket eszik, és látszólag nincs túl sok sütnivalója. Csakhogy ez csupán a látszat. Renée valójában hihetetlenül művelt, aki szereti a filozófiát, a klasszikus zenét, az orosz irodalmat és a japán művészetet. Mindemellett mélyen lenézi a luxuslakások tehetős lakóinak üres életét.
A másik Paloma, egy tizenkét éves kislány az ötödik emeletről. Ő is kimagasló intelligenciát takargat, miközben minden erejével azon van, hogy észrevétlenül belesimuljon a tizenévesek popkultúrájába és a családja sekélyes mindennapjaiba. Olyannyira lesújtó véleménnyel van a környezetéről és a világról, hogy azt tervezi, a tizenharmadik születésnapján felgyújtja a lakásukat és végez magával.
Ők ketten a könyv főszereplői, valamint a történet folyamán megüresedő lakásba beköltöző dúsgazdag, kedélyes japán férfi , Kakuro Ozu. Az új lakó már a puszta jelenlétével felforgatja hőseink életét, és hirtelen mozgásba hozza az eseményeket – arról nem is beszélve, hogy rögtön az első pillanattól fogva átlát a szitán és megismeri Renée és Paloma valódi énjét.
Mélységesen hálás vagyok az univerzumnak és az antikváriumok istennőjének (Vajon van ilyen?), amiért egy szép őszi napon az utamba sodorta ezt a csodálatos könyvet. Tényleg úgy érzem, hogy amellett, hogy remekül szórakoztam, gazdagabb is lettem általa, mert ez aztán igazi lelki és szellemi csemege. Barbery egyszerűen gyönyörűen ír, valósággal rabul ejtettek a mondatai. Rengeteg mély – de egyáltalán nem elcsépelt – gondolat, sőt, egészen mély filozofálgatások vannak benne, amiket többször is elolvastam, mert annyira szépek voltak, hogy egyszerűen muszáj volt még egy kicsit a keblemre ölelnem őket és melengetnem a lelkemet a szavaik fényében.
Remekül megmutatja, hogy milyen hatalmas hiba a felszínesség, hogy anélkül ítéljük meg az embereket, hogy bármit is tudnánk róluk, és csak beskatulyázzuk őket a társadalmi helyzetük vagy a külsejük alapján. Én ezentúl megpróbálok nyitott szemmel járni, és meglátni a szépséget a tüskék mögött.
A könyv végére én is kicsit elegáns sündisznónak éreztem magam, úgyhogy el is vonulok kifényezni a tüskéimet, amíg mindenki más elmegy olvasni. Mert ezt bűn lenne kihagyni.
Szerző
- Szerkesztő
Korábbi cikkek
Könyv2022-03-30Boldizsár Ildikó: Amália álmai
Igaz történet alapján2022-03-16Jung Chang: Vadhattyúk
Könyv2022-03-02Leïla Slimani: Altatódal
Könyv2022-02-02Sarah Winman: Csendélet
