Nos, erre a részre vártam egész héten – vagy talán inkább azóta, hogy a Drifters elkezdődött – itt ugyanis már itt már nem volt semmi tétovázás, egyből bele lett mindenki csapva a lecsóba, jók rosszak és a csúfak egyaránt. Jöjjön a Drifters harmadik epizódja, avagy félek, hogy sejtem ki is valójában a Fekete Király.
Az előző rész ott ért véget, hogy a Fekete Király cseppet sem barátságos seregével megrohamozza az emberiség egyik védvonalának számító várat. Seimei és csapata nincs könnyű helyzetben, ugyanis egyrészről kevés az ember, másrészről a katonák nem igazán hajlandóak hallgatni a két hadvezérre Scipiora és Hannibalra, hiszen nem tartják őket többnek egyszerű vénembereknél. Szerencsére feltűnik egy japán légierős Drifter – név szerint Naoshi Kanno -, aki szembeszállva a Fekete Király kis repülő állatkáival időt nyer a többieknek. A Butch Cassidyékkel kiegészült csapatnak végül is menekülnie kell, hiszen minden tekintetben hátrányban voltak -de ahogy az öreg Hannibal is mondta – sosincs olyan, hogy nincs esély. Eközben triónk végül elkapja Olminut, aki nagyon röviden elmondja, hogy ki ő és miért figyelte meg őket eddig – a fiúk meg lereagálják ezt egy kedves “köszönöm, de nem” kiáltással.
Őszintén megvallva, azt sem tudom, hogy hol kezdjem. Annyi minden történt egy rész alatt, hogy azt egy kicsit nehézkés szavakba önteni, de egy dolog biztos – minden tekintetben büszke vagyok az alkotókra. Valami zseniálisan ültették át a mangát animációs formába, pontosan ugyanazok az érzések kavarogtak bennem nézés közben, mint
mikor olvastam a mangát. Az egyik pillanatban a párnát fogva izgultam a hősökért – holott már előre tudtam, hogy mi fog történni -, a másik pillanatban meg a hasamat fogtam a nevetéstől egy-egy betoldott poén miatt. Hirano mester mindig is értett ahhoz, hogy nem egészen százas, ennek ellenére badass karaktereket alkosson, és itt
ezzel most nagyon is élt.
A hősök mellett végre jó volt hallani és jobban látni az End névre keresztelt ellenbandát, azok közül is most a vezető Hijikata és a piromán Jeanne emelkedett ki nagyon, de az egyenlőre még “semleges” Yoshitsune is villantott egyet. Persze a gonoszok annyi előnnyel indulnak ebben a világban, hogy itt a rendes képességeik mellett rendelkeznek “különlegesebb” felszerelésekkel, úgy mint Jeanne tűz alapú képessége vagy Anastasia jégvarázsa és még sorolhatnám. Nem lehet pontosan tudni, hogy Easy-től vagy a Fekete Királytól kapták-e a hatalmukat, de az biztos, hogy halálos ellenfelek még Shimazuéknak is. Ha már Fekete Király: az utolsó vele kapcsolatos jelenetben
figyelmes lettem egy bizonyos dologra, ami miatt sejtem, hogy kit takar a csuha – bár az remek fordulat lenne, de az ég adja, hogy ne legyen igazam.
Még utolsó szavak jogán kitérnék a remek szinkronra is: Ono Daisuke tökéletes választás volt Butchnak, az öreg Hannibalnál azért kissé gondolkodnom kellett a szinkronos nevén, de Jeannenél is remekül eltalálták Minagawa Junko szinkronszínésznőt, Abe no Seimeről hangjáról pedig már korábban esett szó.
Személy szerint én nagyon megvagyok elégedve az Army of Ours-al: remekül felkarolta a manga vonalát, tovább vitte a megkezdett cselekményt és tartott egy remek bemutatót a szereplőkből.
Szerző
-
Alapító és szerkesztő
Főállású gamer, horror rajongó és anime szakértő. Sok mindenről szeretek és tudok beszélgetni, ezért is jó zombi módjára mindenki agyára megyek.
Trackback/Pingback