Nos, igen, a nyári MondoCon kissé ősziesre sikeredett, míg az őszi kellemesen nyáriasra – ki érti ezt? Mindenesetre az október nem hazudtolta meg magát, és vasárnap esett is kicsit az eső, de még ne szaladjunk ennyire előre, jöjjön az őszi (vagy nyári) MndoCon első napja, a szombat!
Lassacskán már minden beszámolómba leírhatom, hogy szerkesztőségünk fele ilyenkor kitelepül, és két felejthetetlen napot tölt el a Hungexpo területén, azonban ez alaklommal elmaradtak a tőlünk megszokott előadások, és mi is inkább a barátaink társaságát élveztük. Leginkább a D csarnokban tartózkodtunk, hiszen a programok nagy része ott van, ám természetesen a várva várt nagyszínpadi cosplay versenyre mi is áttelepültünk. Bár a tömegtől olykor nehéz látni, én ezért is szoktam még utólag is megnézni a videókat, hiszen annyi sok szép jelmez debütál ilyenkor, hogy aki nem készül el időben, az csak magára vessen, hogy csak a hátsó sorból láthat mindent.
A korábbiakhoz képest átrendeződött a D csarnok, a cosplay klubok eléggé kiszorultak, és átvette a helyüket egy rakás gamer holmi, amik bár jópofák, de azoknak is megvan a maga idejük, amit úgy hívnak, hogy PlayIT. Mivel tudtam mit keressek, ezért végig is látogattam az összeset, és nagy örömömre a világító-mozgó Tardis konzol újabb kiegészítőkkel bővült, és bizony én minden gombot megnyomkodtam, minden kallantyút meghúztam, szigorúan ügyelve, hogy a kéziféket ne hagyja behúzva elinduláskor.
A Geek & Craft Corner (akkor sem írom ide a Cornert K-val) sajnos csak a nevében volt geek, mivel főleg a japán kultúrába tartozó előadások kerültek prezentációra, de a craft viszont megmaradt hála Ferasha és Bandershield angol nyelvű előadásainak – utóbbi vendég zsűriként is tiszteletét tette kishazánkban.
Természetesen a nap legnagyobb durranás Leon Chiro, aki okkal az egyik legnépszerűbb férfi cosplayes, ráadásul Cathynek és Hanamának sikerült vele egy fantasztikus videót készíteni, amiből árad a tisztelet és a szeretet a rajongók felé. Ráadásul Leon a dedikálások során is hasonlóan barátkozón, kedvesen és ölelgetősen viselkedett – aki csak találkozott vele akár csak egy percig, már olvadozott.
A remek időnek köszönhetően végre mindenki élvezhette a napsütést, és ennek köszönhetően sokan sétáltak, piknikeztek a szabadban, vagy éppen fotózkodtak, ahogy jó cosplayeshez illik. A legújabb tendencia, amit viszont megfigyeltem, hogy ezúttal a nem tini korosztály is képviseltette magát a rendezvényen, ráadásul fantasztikus jelmezekbe is bújtak – Demóna persze vitt mindent.
A szombati nap ismét egy remek conozós nap volt, amit főleg a barátainknak lehet köszönni, akik mindig feldobják a napot, akikkel jó közösen kockulni, és akik nélkül ez a rendezvény sem jöhetett volna létre.
A képekért köszönet Lord Halgornak!
Szerző
-
Alapító és főszerkesztő
Mindig online kütyüfüggő, “csak még egy epizód” suttogó, űrhajó gyűjtögető kocka, digitális bennszülött. Igazi fangirl és PR munkatárs a Serenityn.
Korábbi cikkek
- Akciófilm2023-03-24Csak a dínók számítanak – 65 (2023)
- Dráma sorozat2022-12-30Vaják: A vér eredete (2022) – 1. évad
- Dráma sorozat2022-06-21A királyság (2009), 1. évad
- IDW2022-06-09Transformers: Éljen Megatron!