A második epizód gyönyörűen hozta azt, amit az első is: imádnivaló bolondságok mély érzelmekkel és üzenettel fűszerezve, mindez igazi feel good feelinggel tálalva.
Evie és Xavier tovább ügyködik azon, hogy minél több tételt kihúzhassanak egymás bakancsilistájáról, azonban a kapcsolatuk nem felhőtlen – ez leginkább annak köszönhető, hogy Evie-nek vannak némi késégei azt illetően, hogy Xavier ott rejtegeti a lakásában a börtönből megszökött unokatestvérét, Jesset. Xavier azonban elhatározza, hogy összebarákoztatja a lányt unokatestvérével, miközben arról sem feledkezik meg, hogy új személyazonosságot szerzzen a srácnak. Eközben azonban érdekes dologra bukkan – arra az időkapszulára, amit Jesseve még 1995-ben készítettek, és amibe az édesanyja a tudta nélkül becsempészett egy videóüzenetet. Mindeközben Evie munkahelyén leépítésekre készülnek, ezért minden dolgozó teljesítményét egy nyolctagú bizottság értékeli – a lány retteg a saját interjújától, ezért Xavier és Jesse felajénlja, hogy felkészítik rá. Deirdre, Evie emberi érzelmekre és viselkedésre nem éppen fogékony főnöke eközben próbálja meghódítani Hanket, Evie egyik munkatársát, és ehhez a lány segítségét kéri – miközben meg Hank Timothynak, Evie exének segít visszahódítani a lányt, Evie apja pedig az év eladója címért küzd a munkahelyén.
Nem vagyok benne biztos, hogy jól átgondoltam-e én azt, hogy erről a sorozatról heti beszámolót írjak – már csak szimplán azért, mert rögtön a második résznél abba a problémába ütköztem, hogy mégis hogyan foglaljam össze a rengeteg történetszálat, ami átszőtte az epizódot. Mert bizony volt rengeteg, csakhogy ezek mind olyan szépen meg voltak komponálva, és úgy összefüggtek, hogy maga az epizód egyáltalán nem lett túltelített vagy erőltetett.
A történet továbbra is hozza azt, amit a pilotban beígért: egyfelől megy a viccelődés a világvégével és azzal, hogy ez mire sarkallja a szereplőket, másfelől pedig ugyanez az alaphelyzet azt is megengedi az íróknak, hogy egészen komoly érzelmekkel és mondanivalóval játszadozzanak. Engem például egészen meglepett, hogy már a második részben hozták a „nehéztüzérséget”, vagyis Xavier és édesanyjának kapcsolatát – nem fogok semmi poént lelőni, úgyhogy maradjunk csak annyiban, hogy nagyon szép volt ez a szál, és egy kis bepillantást engedett abba is, hogy Xavier miért olyan, amilyen.
Ezzel egyidőben Evie-t is sikerült továbbfejleszteni – vele kapcsolatban a bukástól, a kudarctól való bénító félelem, valamint az került elő, hogyan is lehet ezt legyőzni. És bár itt is poénba csomagolták az egészet, bizony a sztori kínált pár nagyon jó alternatívát arra, hogyan is lehet legyőzni ezt a démont. Vagyis megint ott tartunk, hogy Xavier és Evie, a mérleg két nyelve, sikeresen kiegyenlítette egymást, úgy, hogy közben nem csak emberként fejlődtek, hanem remekül is szórakoztak. Velük kapcsolatban amúgy szeretném kiemelni a futós jelenetet, valamint az epizód lezárását – amit egyszer én is ki akarok próbálni!
Mellettük a többiek inkább csak töltelékek a sztoriban, de attól még nagyon szórakoztatóak. Deirdre kifejezetten Big Birdre emlékeztet az A to Z-ből (ha emlékszik még rá valaki), de ezzel nincs is semmi probléma, mert a maguk furcsaságával mindkét karakter nagyon szórakoztató. Deirdre amúgy nem egy kifejezetten szimpatikus karakter, az ember mégis azon kapja magát, hogy szurkol neki küldetésében, hogy meghódítsa Hanket. Itt is nagyon tetszett amúgy az ebédlős jelenet, és az, hogy milyen technikával kezei a sorozat az SMS-ezést, valamint azt, ha srácok lehúznak valamit a listáról.
Mindeközben Hank és Timothy őrült, és egy kicsit szánalmas, ugyanakkor őket sem lehet nem szeretni. Néha fájt, amit műveltek, ám a sorozat minden hülyeségüket olyan bájjal kezeli, hogy nem lehet mosolygás nélkül végignézni a jeleneteiket – és amúgy ugyanez érvényes Evie nővérére is, akinek már szeretném egyszer látni a férjét. Ja, és Evie apjának története is megható volt, a maga sarkított módján, és jó volt látni, hogy így összetart a család.
Nem is húzom tovább a szót, mg mindig szerelmes vagyok ebbe a sorozatba, minden egyes őrültségébe, karakterébe és mondanivalójába. Csak így tovább, srácok!
Szerző
-
Alapító és főszerkesztő-helyettes
A kedves-naiv-romantikus macskamán, aki írói ambíciókat hajszol. Reménytelen fangirl és könyvmoly.