Furcsa állatfajta a procedurális sorozat: ha erősek az ügyek, akkor általában jó lesz; ha gyengék az ügyek, de erősek, egyediek a karakterek, akiket a néző meg tud kedvelni, akkor sincs nagy gáz (lásd Lucifer például). De ha gyengék az ügyek és a karakterek is erőltetettnek hatnak… na, akkor bukik az egész.
Hayes Morrison (Hayley Atwell) nem csak menő ügyvéd – harvardi osztályelső – és jogoktató, hanem az egyik volt elnök lánya is, ráadásul az anyja meg most indul a szenátusi választásokon. Így hát nem kis gondot okoz, hogy Hayes nem éppen egy szabálytisztelő jó kislány – nem, ő szeret botrányokba keveredni és lefeküdni a diákjaival. Amikor pedig elkapják kokainfogyasztásért, Hayes válaszút elé kerül: vagy vezetője lesz egy csoportnak, melynek célja, hogy esetleg ártatlanul elítélt embereket kutasson fel és hozzon ki a börtönből – ami létének persze az az egyetlen valódi oka, hogy jó fényt vessen az ügyészségre –, és akkor elejtik az ellene felhozott vádakat, vagy mehet a börtönbe. Hayes persze az előbbit választja, bár semmi kedve az egészhez. Csapatába tartozik egy túlbuzgó és nem éppen lojális ügyvéd (akitől elhappolta a vezetői posztot) Sam Spencer (Shawn Ashmore), egy volt nyomozónő, Maxine Bohen (Merrin Dungey), akinek a múltjában lehet pár mocskos ügy, egy börtönviselt latin-amerikai nyomszakértő, Frankie Cruz (Manny Montana), és egy lelkiismeretes jogiasszisztens, Tess Larson (Emily Kinney). Első ügyük pedig egy fiatal, fekete férfié, aki nyolc évvel ezelőtt, még gimnazistaként, állítólag megölte a barátnőjét.
Igazából azért vállaltam be ezt a sorozatot, mert Hayley Atwell a főszereplő, és ha már nincs is Agent Carter, akkor legalább így lássam őt a képernyőmön. És bár ez a hozzáállás Joshua Sasse-nál és a No Tomorrow-nál nagyon bejött, itt sajna rendesen mellényúltam.
Az egész Conviction olyan, mint ha az ABC akart volna egy másik How to Get Away With Murder-t, annyi különbséggel, hogy itt egyszer már letárgyalták az ügyeket. Csakhogy amíg Annalise Keating egy megállíthatatlan amazon, erősen kompetens ügyvéd, és ugyanakkor érzékeny nő, addig Hayes Morrison nagyjából tesz az egészre, és azáltal játssza az áldozatot, hogy keveri a bajt, és nem nő fel a benne rejtőző lehetőségekhez. És sajnos mellette a többi szereplő sem muzsikál túl jól – a készítők nagyon dolgoztak azon, hogy mindenkinek legyen valami csontváz a szekrényében, és ezt ráadásul már az első részbe mind belegyömöszölték, de ezzel csak annyit értek el, hogy a szememet forgattam. Komolyan, az egész aljas, kétszínű bandából egyedül Tesst sikerült megkedvelnem – mondjuk én mindig bukok a cuki karakterekre (lásd Billy a The Collectionben).
Mindezzel azonban nem is lenne olyan nagy baj, hogyha a nyomozás – az, hogy felmentessék az elítéltet – elvinné a hátán a sorozatot, de sajnos nem viszi. Istenem, hogy én hányszor veszekedtem a képernyővel, miközben néztem az epizódot! Kezdjük például ott, hogy már túl voltunk a rész felén, mikor először, burkoltan előkerült az, hogy indíték – ugyanis egy előre kitervelt, hidegvérrel elkövetett gyilkosságról volt szó, ahol igenis közrejátszanak ilyen dolgok. De amúgy is minden bizonyíték borzalmasan ingatag lábakon állt – például kiderült, hogy az állítólag gyilkos fegyvert akart venni pár héttel azelőtt, hogy megölték a lányt, de annak már nem járnak utána, hogy valóban vett-e (ja, gyilkos fegyver nincs). A lány az otthonától távol ölték meg, és a gyanúsított védelme az, hogy nem lett volna ideje elmenni oda, aztán visszaérni a focimeccsre, amit aznap este játszott. Erre Frankie és Tess leméri, hogy meg lehet-e tenni az oda-vissza utat annyi idő alatt, hogy a srác visszaérjen a meccsre – igen, nagyjából öt perc eltéréssel, de senki sem számolja bele pl. a forgalmat. És akkor most csak egy pár dolgot említettem.
Szóval se a sztori, se a karakterek nem jöttek be. Az alaphelyzet erőltetett (mert azt nem említettem, de persze Hayes szüleinek politikai karrierje és bejátszik a dologba), a karakterek gyengék, a nyomozás nincs megfelelően kidolgozva. Tőlem ez már most kasza.
Szerző
-
Alapító és főszerkesztő-helyettes
A kedves-naiv-romantikus macskamán, aki írói ambíciókat hajszol. Reménytelen fangirl és könyvmoly.
