Amióta csak befejeződött az első széria, vártam azt a pillanatot, hogy újra billentyűket ragadva írhassak az Ash vs. Evil Deadről, és hála az égnek, most elérkezett ez a pillanat is. Hölgyek, hímek és démonfajzatok, következzék az őszi szezon legjobban várt folytatásának első része – a Home.
Nos, az első pár percben kapunk egy kis visszautalást az első évadra, annak is főleg a végére, hogy Ruby (Lucy Lawless), hogyan verte át Ash-éket, majd végül minden rendeződni látszott – de megnyugodhatunk, csak látszólag, ugyanis a gyorstalpaló után már azt látjuk, hogy Ruby menekül a “gyermekei” elől, akik valami miatt most nem hajlandóak engedelmeskedni neki, és a könyvet akarják. Ruby, jobb ötlet híján, segítséget kér Ash-től, aki sok mindent akar a nőszeméllyel tenni, csak megvédeni nem. végül persze a démonok hívó szavára (vagy inkább dalára) Ash visszatér a szülővárosába, hogy ott essen neki az túlvilági lények hadának.
Bár egy kissé féltem attól, hogy esetleg valami banális dolgot találnak ki nyitánynak, de a Home egy remekül sikerült átkötés lett az első évad lezárása, és a második előkészítése szempontjából. Már nagyon hamar megkapjuk az egész évadon valószínűleg átívelő problémát, amit persze csak láncfűrészes csülökharccal és a démonirtó pengével lehet majd megoldani. Kelly (Dana Delorenzo) és Pablo (Ray Santiago) is időközben remekül belerázódtak az ölésbe, valamint a korábban a fiúnál behozott misztikus, hallucinációs szálat is remekül beaplikálta a rendező.
Ami külön érdekes volt, az Ash szülővárosának és annak lakóinak a bemutatása: megismerkedünk Ash apjával, Brock-al (Lee Majors), korábbi ismerőseivel, különös tekintettel a korábban kicikizett, most sheriff Thomas Every-vel (Stephen Lovatt), aki a korábban elszenvedett sérelmeit dobálja vissza marcona harcosunkra, ahelyett, hogy segítene neki.
Ritkán mondok ilyet, de teljes egészében megvagyok elégedve az új epizóddal: ugyanolyan pörgős és véres, mint az első és a stílus is hű maradt az alapokhoz. A látvány és a démonaprítás már kéz a kézben is a lehető legbizarabbak (egyben legjobbak) az egyik démon által énekelt “Ashy Slashy” pedig már csak hab volt a tortán.
Remélem a többi rajongó hozzám hasonlóan élvezte a Home-ot, és nagyon várom már a következő részt, ami a The Morgue névre fog
hallgatni.
Szerző
-
Alapító és szerkesztő
Főállású gamer, horror rajongó és anime szakértő. Sok mindenről szeretek és tudok beszélgetni, ezért is jó zombi módjára mindenki agyára megyek.