Egy kezemen megtudom számolni, hány olyan anime van, amire azt tudom mondani, hogy mondhatni gyökeres módon írta át a gondolkodásomat bizonyos dolgokról, főleg a világról, amiben élünk. Ezek közül az egyik Boogiepop Phantom névre keresztelt alkotás, ami lehet hogy csak egy mindössze tizenkét részes sorozat, de mi mögötte van, amiből építkezik az sokkal nagyobb és mélyebb, mint azt elsőre gondolná a néző.
„Különbség van a régi napok hiányolása és a múltban ragadás között ”
A történet főszála már korábban elkezdődik és az itt bemutatott visszaemlékezések nagyrésze a Boogiepop wa waranai című mangában vannak bemutatva, ahol is megismerjük Boogiepoppot, aki első pillantásra egy meghasonlott személyiségű lánynak Touka Miyashitanak az eléggé androgün alternatív oldala, de ennek szinte egész lénye ellenmond és olyan, mintha nem is erről a világról való lenne. Boogiepop azok ellen van, akik a világ ellenségei. Mindig harcol azok ellen a fejlődés ellen vannak, és akik ártatlanokkal végeznek, pusztán azért mert eltérnek az átlagtól. Boogiepopnak egyszer már sikerült legyőznie Manticoret, aki egy szervezet által megalkotott emberevő lény, de arra ő sem számított, hogy a győzelmének milyen következményei lesznek az emberekre nézve. És innen veszi fel a Boogiepop Phantom a történet menetét.
Öt évvel a sorozatgyilkos tevékenykedései után mindenki kezdett visszatérni a normális életébe, de egyik napról a másikra gyerekek – vagy sokkal inkább tinik – tűnnek el megmagyarázhatatlanul. A fiatalok között kering egy pletyka miszerint Boogiepop – mint a halál megtestesülése – elviszi azokat, akiknek megadattak a azok a képességek, amik miatt kitűnnek az átlag emberek közül. Kirima Nagi – aki egykoron szembesült az igazság egy szeletével – eltökélt szándéka, hogy kideríti azt, ami az apjának nem sikerült. De ekkor újra feltűnik a színen Manticore – vagy legalábbis az, ami megmaradt belőle – valamint egy titokzatos második Boogiepop, aki elődje iránti tiszteletből a neve mögé teszi a Phantom jelzőt – utalva arra, hogy ő csak az árnyéka az eredetinek.
Többszöri megnézés/olvasás után is azt csak tudom mondani, hogy ez egy nagyon összetett mű. Ahhoz, hogy valaki megértse az animét, olvasnia kell a mangát, látnia kell az élőszereplős filmet, mert különben annyit fog felfogni, hogy emberek vagy menekülnek a saját múltjuk elől és abba őrülnek bele, vagy mániákusan hiányolják a régi, szép dolgokat – és a jelen számukra már nem hoz semmi olyat, ami boldoggá tenné őket. Egy olyan személy van az egész sorozatban, egy kislány Manaka, aki talán a leghatalmasabb erővel és tudással rendelkezik minden ember között – de az Echoes ráragasztott „átka” folytán ezt nem tudja érvényre juttatni, hiszen csak mások szavait tudja visszamondani, pont úgy mint a visszhang. Boogiepop mellett talán még ő a legkevésbé emberibb személy, ennek ellenére mégis ő mondja azt ki, hogy örült, hogy a világra jöhetett – míg mások, a saját belső ürességüket meglátva inkább a halált vagy a tagadást választják.
Boogiepop és Boogiepop Phantom mindössze egyszer találkozik a sorozat folyamán, és az idő nagy részében is a „másolatot” láthatjuk akció közben, ahogyan próbálja a különleges embereket megmenteni a gyilkosoktól – és sokszor önmaguktól is. Ez talán lehet egy jelképe annak, hogy lehet bármilyen erős egy ember, mindig jó, ha akad egy őrangyala, de mi van akkor, ha ő nem kéri, hogy megmentsék? Több szereplő miatt is felmerül ez a kérdés, de egynél
különösen is jól sütötték el: Panuru mindig is szerette a világot és elfogadta olyannak, amilyen. Sose volt szomorú vagy mérges, ha esetleg olyan történt, ami számára nem volt jó, hiszen így kell szeretni a világot. De mi van akkor, ha Panuru nem is az igazi Panuru? Mi van, ha ő nem fogadja el a világot, csak valakinek az elvesztését, és ezt annak titulálja? Egy olyan rész volt ez, amit eleinte nem állt, össze aztán két mondattal elérték azt, hogy robbanjon a katarzis bomba.
Mély és összetett darab a Boogiepop Phantom, és kell némi idő hozzá, hogy az ember teljes egészében megértse, mit is látott most tizenkét részen keresztül, de megéri a belefektetett idő. Hiszen rólunk, emberekről szól és a világról. Mi tesszük olyanná amilyen, és bár teljes beleszólásunk nincs a végső a dolgokba, az utat felé kikövezhetjük.
Szerző
-
Alapító és szerkesztő
Főállású gamer, horror rajongó és anime szakértő. Sok mindenről szeretek és tudok beszélgetni, ezért is jó zombi módjára mindenki agyára megyek.
