A történet két részre bontható. A film első felében kapunk egy kis betekintést, hogyan is működött együtt Batman és Batgirl Gotham utcáin, van egy maffia szálunk, amit voltaképp hamar lezavarnak. Aztán megtörténik az ikonikus jelenet, mikor is Joker lelövi Barbara Gordont, és elrabolja James Gordont. A film fő történetszála pedig innen veszi kezdetét, melyben láthatjuk Joker tragikus múltját, és egy rettentően érdekes végkifejletet is! Az igazat megvallva nekem a film első fele rettentő nagy csalódás volt. Ami egyből szemet szúrt, hogy voltak olyan jelenetek, amiket 3D-s technikával készítettek el, és nem hittem a szememnek, hogy egy ilyen kaliberű alkotást, hogy lehet elrontani olyan trehánysággal, mint a 3D-s rajzolás, miközben minden másik karakter rendesen volt megrajzolva. Aztán jött a történet, ami kicsit javított a dolgokon, bár ezt a bűnüldözős szálat igencsak tölteléknek és időhúzásnak tartom, az egyetlen említésre méltó dolog, az Barbara és Bruce kapcsolata. Boncolgatják, hogy hogyan is viszonyulnak egymáshoz, hogyan kezelik a másikat. Batman kissé lekezelő Batgirl-lel, ami a lánynak nyilván nem tetszik, és ebből indul ki a konfliktusuk is. Azonban ennek az egésznek nincs semmi végkimenetele, mivel jön Joker és felborít mindent. Mintha egy teljesen új film kezdődött volna el azzal jelenettel, mikor beállít Barbarához.
A film második fele viszont zseniális. A rajzolás, a hang, az egész látvány, a monológok és a hangulat tökéletes. Mark Hamill Joker szinkronhangjaként hátborzongatót alakít – mint mindig – és hihetetlen szövegeket adtak a szájába. Ezzel a művel úgy érzem kicsit közelebb hozták a nézőkhöz a Bűn Bohóc Hercegének karakterét és okkal állítom ezt, hiszen múltja olyan, ami a valóságban simán megtörténhetne. Minden létező rossz dolog megtörténik ezzel a szerencsétlen emberrel, nem csoda, hogy bekattan, hiszen amúgy is egy labilis, lelkileg gyenge ember volt. Joker motivációja egyszerű, meg akarja, törni Jim Gordon elméjét, hogy bebizonyítsa, hogy a jó emberek pillanatok alatt tudnak a sötétség és az őrület gödrébe süllyedni, de Jim erős és akkor sem akarja, hogy Batman megölje Jokert, mikor annak lehetősége lenne rá. Aztán persze ott van Batman, aki egyből a rendőrfőnök segítségére siet, és itt veszi kezdetét az a már – már „keringőnek” nevezhető párharc, vagy nevezzük úgy, hogy macska egér játék kettejük közt, ami sosem volt látványosan fizikai párbaj, jellemzően mindig az elme háborúja volt az övék, és ez a végjátékban is meglátszik, de nem lövöm le a poént. Legyen annyi elég, hogy úgy gondolom a végső jelenettel, minden, ami Joker és Batman kapcsolatát jellemzi, az meg lett mutatva. Batman jósága Joker felé, és Joker azon állítása, miszerint Batman nélkül semmit nem érne és fordítva, itt beigazolódik. Számomra először felfoghatatlan jelenet volt, együtt nevettem velük, majd meg is könnyeztem, mivel nagyon erős érzelmeket és gondolatokat közvetített az utolsó jelenet. Nem volt aláfestő zene és, csak az az utolsó gyilkos tréfa, amit Joker elmondott.
A film bővelkedik a durva jelenetekben, főleg a második felében. Vér, erőszak, halál, van itt minden, az első felében, még egy forróbb jelenetet is kapunk, bár semmi nem látszik, ráadásul a legtöbb jelenetben Joker rettentően ijesztő, tehát gyerek kezébe nem való! De ha nem vesszük a látványt, akkor sem tenné be délutáni matinéba, mivel a lélektani hatása sem utolsó, felér egy erős thrillerrel, szóval, aki ezekre érzékeny csak óvatosan!
A rajzolás, mint említettem eleinte kiábrándító, ám a karakterrajzok szépek és a régi Batman rajzfilmsorozat stílusát idézi, ami nagyon szép gesztus, de kell egy kis idő, míg megszokja az ember. A szinkron zseniális, mind Mark Hamill, mind Kevin Conroy csodálatosak, nélkülük nem lett volna ugyan az!
Összegezve: Azt hiszem egy gyenge kezdés után a film utolsó fél órája az, ami igazán erős és nagyon elgondolkodtató nem csak képregény fanoknak, vagy akik jobban ismerik Batman világát, hiszen a film végére egészen hús vér emberekké formálódnak. Mindenkinek ajánlom, aki fogékony egy kis szabad gondolkodásra, meg, aki türelmes és ki tudja várni a kezdetleges döcögést.
Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.
Feltétlenül szükséges sütik
A feltétlenül szükséges sütiket mindig engedélyezni kell, hogy elmenthessük a beállításokat a sütik további kezeléséhez.
Amennyiben ez a süti nem kerül engedélyezésre, akkor nem tudjuk elmenteni a kiválasztott beállításokat, ami azt eredményezi, hogy minden egyes látogatás alkalmával ismételten el kell végezni a sütik engedélyezésének műveletét.