Fel a kezekkel: ki lepődik meg azon, hogy Orlissa megint történelmi drámát néz? Senki? Rendben, mert én sem lepődtem meg.
1837-et írunk, és nagybátyja, IV. Vilmos halála után az alig tizennyolc esztendős Alexandrina Victoria (Jenna Coleman) kerül Anglia trónjára. Az ifjú királynő, bár még szinte gyermek – akinek babái vannak és imád a kutyájával játszani –, hatalmas elszántsággal veti bele magát az uralkodásba: édesanyját (Catherine Fleming), valamint az ő tanácsadóját, Sir John Conroyt (Paul Rhys), akik eddig a külvilágtól szinte teljesen elszigetelve tartották, félreálltja, háztartásának fejévé nevelőnőjét, Lehzen bárónőt (Daniela Holtz) teszi meg, magának bizalmast pedig a miniszerelnök, Lord Melbourne (Rufus Sewell) személyében választ. A hatalomátvétel azonban nem zajlik zökkenőmentesen – nem elég, hogy a parlament és a nemesek kétkedve tekintenek a fiatal uralkodóra, Victoria, aki magabiztossága ellenére mégiscsak kifejezetten befolyásolható, maga is vét hibákat. A sorozat azonban nem korlátozza magát a nemesek afférjaiba: a királyi háztartás életébe is bepillantást enged, főleg a királynő két öltöztetőjének, Mrs. Jenkins (Eve Myles) és Miss Skerret (Nell Hudson) szemét keresztül.
Szóval megint visszatértem egy nagy szerelmemhez, a történelmi drámákhoz, és azon belül is a szívemhez egy igencsak közeli témába kóstoltam most bele, a Viktoriánus korszak elejébe. A Victoria ugyanis az angol ITV legújabb, nyolcepizódos minisorozata, ami idén augusztus végén startolt el (igen, tudom, kicsit le vagyok maradva), és ami Viktória királynő uralkodásának hajnalát mutatja be. Nos, az első rész megtekintése után azt kell, hogy mondjam, egyelőre igazán meg vagyok elégedve azzal, amit látok.
A történet közvetlen IV. Vilmos halálával indít, és a halálhír terjedése nyomán mutatja be a főbb szereplőket – mert igenis fontos az, hogy ki és miért kíván minél hamarabb tudomást szerezni a király haláláról. Az események szépen vannak felvezetve, bár a sztori az elején néha kicsit fragmentált, és az idővezetés is egy cseppet ködös – bár egyfelől úgy érezzük, mintha az első epizód mindössze csak pár hét leforgása alatt esne meg, valójában olyan eseményre is sor kerül az epizódban, ami a valóságban Viktória trónra lépése után két évvel történt, ráadásul ez az esemény mintha egyidőben lenne a királynő megkoronázásával (ami meg IV. Vilmos halála után egy héttel történt). Ettől függetlenül a történet könnyen követhető és érdekfeszítő, még úgy is, hogy rengeteg szereplővel ismerkedünk meg máris az első részben.
Viktória amúgy első ránézésre kifejezetten visszafogottnak tűnik, azonban emögött a látszólagos visszafogottság mögött egy nagyon is sokszínű személyiség bújik meg, amit Jenna Coleman gyönyörűen kelt életre. Nagyon tetszett a fiatal királynő Lord Melbourne-höz való való viszonya, valamint azért is dicséret jár az íróknak, ahogy felhasználták a királyi háztartás tagjait ahhoz, hogy tovább árnyalják Viktóriát, mindezt pedig úgy, hogy a szolgálók maguk is háromdimenziós karakterek lettek.
Igazából az egyetlen dolog, ami csípte a szememet, azok a távolabbi beállítások és a tömegjelenetek voltak, mivel ezeknél rettenetesen látszik, hogy számítógép által kreált képekkel van dolgunk. A digitális felduzzasztott tömegtől rángatózott a szemem, de a gagyin megrajzolt tizenkilencedik századi London sem volt sokkal jobb. És ebben csak az a szomorú, hogy már jóval a digitális technika népszerűvé válása előtt is meg tudták szépen oldani az ilyen vágóképeket, akkor most meg mit kell itt ezzel szenvedni?
De mondom, ettől függetlenül nagyon tetszett a sorozat első része, ami mindent hozott, amit csak egy történelmi drámától el lehet várni. Biztos vagyok benne, hogy végig fogom nézni az egész szezont, és remélem, ebben sokan velem tartanak majd.
Szerző
-
Alapító és főszerkesztő-helyettes
A kedves-naiv-romantikus macskamán, aki írói ambíciókat hajszol. Reménytelen fangirl és könyvmoly.