Le merem fogadni, hogy az ismerőseim nagy részének, ha valamely oknál fogva eszébe jutok, az jut rólam először eszébe, hogy „a macskás lány”. Hova tovább, négy éves korom óta, mióta az első macska betette szőrös lábát az életembe, nekem is ez az egyik első jellemvonás(!), ami eszembe jut magamról. Igen, én szeretem a macskákat. Macskás nő vagyok és macskás öreg néniként halok meg. Úgyhogy amikor először láttam a Kilenc élet traileért, azonnal felkeltette az érdeklődésemet. Mi lehet rossz, amiben vannak… nos… macskák? Innentől fogva az alapkoncepció számomra szinte mindegy volt. De azért úgy etikus, hogy vázoljam a cselekményt.
Tom Brand (Kevin Spacey) röviden tömören egy megalomániás egoista multimilliárdos üzletember, akinek ennek ellenére valahogy sikerült feleségül vennie a gyönyörű Larát (Jennifer Garner), akivel van egy tündéri közös lányuk, Rebecca (Malina Weissman). Ám Tom sok mindenre ráér, első sorban a saját üzletére és az egóját hirdető felhőkarcolóra, de kis családját csúnyán elhanyagolja. Tulajdonképpen előző házasságából született fiával, Daviddel (Robbie Amell) is csak azért találkozik, mert a fiú neki dolgozik, ám kapcsolatuk nem nevezhető harmonikusnak. Mikor felesége közli vele, hogy saját ajándékot kell vennie a lánya közelgő szülinapjára, bárhogy ágál ellene, végül be kell adnia a derekát, hogy meglepje Rebeccát egy macskával, akit egy nagyon furán zavarba ejtő macskaárusnál, Felix Perkinsnél (Christopher Walken) szerez be. Hiába azonban a jó szándék, az üzlet az üzlet, és amikor egyik nagyravágyó alkalmazottja, Ian Cox (Mark Consuelos) felhívja egy apróságért a felhőkarcolója tetejére, Tom habozás nélkül odamegy a macskájával együtt. Vesztére és szerencséjére, hiszen a felhőkarcoló tetején őt érő balesetbe kis híján belehal, de a macska testébe kerülve esélyt kap, hogy rendbe hozza a családjával való kapcsolatát, noha ez távolról sem egyszerű feladat.
Kezdjük talán az alapoknál: színészi játék. Szerintem a film céljának tökéletesen eleget tett, aki barvúrt várt, az nagyot fog csalódni. Már-már leírnám, hogy nagyrészt azért Garner vitte a hátán a produkciót, nade akkor eszembe jut, hogy igazából Robbie Amell is kiváló, az apja elismeréséért tipliző elhanyagolt fiú volt, meg Christopher Walkenben is volt valami rendesen hátborzongató őrült macskaárusos, akinek a karakterében van egy túlvilági vonás. Azt viszont mindent összevetve is kissé komikusnak tartom, hogy míg ők – Garner kivételével – nem kerültek fel a plakátkampányra, addig Kevin Spacey, aki valamicskét szerepelt az elején, majd a végén, a kettő között pedig jobbára közepesen igényes CGI macska volt, ott díszelgett. No nem mintha le szeretném értékelni a szinkronszínészi teljesítményét, vagy azt, amikor a vásznon volt, csak hát… furcsállom kissé.
Amibe inkább bele tudnék kötni az a történet érzelmi realitása, hogy mindenki hogy oda van az akarnok kiskirály apáért, miközben ő maga úgy van beállítva, mint aki gyakorlatilag fittyet hány a családjára. Persze a gyász, meg a családtagunk elvesztésének a lehetősége sok mindent más színben tűntethet fel, és volt pár arra utaló mozzanat, hogy azért baj van Tom és Lara házasságával, de ezek túl gyorsan el lettek kenve. A kislány apa-rajongása volt talán a legérthetőbb, hiszen ő még gyerek. Az viszont, ahogy a család szó szerint minden tagja reagál az apa/férj kómába esésére, igazából csak úgy érthető, ha szem előtt tartjuk, hogy ez egy alapvetően kellemes hangulatúnak szánt, szórakoztató film, amelynek ilyenformán nem feladata megküzdeni egy ilyen súlyos helyzet érzelmi kezelésével, hiszen az nem volna túl szórakoztató, arról nem is beszélve, hogy aki látott már legalább két ilyen filmet, azt nemigen fogja meglepni a filmvégi „váratlan” fordulat, aminek peresze a családtagokra nem kéne hatással lennie.
Így aztán, mindent egybevetve szerintem ez a film távolról sem borzalmas, voltak benne olyan poénok, amelyeken vidáman felkacagtam, de javaslom a megnézéséhez a némiképp megengedő jóindulat megelőlegezését, mert akkor élvezhetővé avanzsál. Nem lesz tehát egy sokszor elővehető nagy kedvencem, de örülök, hogy egyszer láttam.
Megjegyzés: Én maradtam volna inkább macska.
Szerző
-
Szerkesztő
“Ha az elme gondolatokra éhes, legyenek éles fogai” – mondja Volys a sárkány a Bamarre hercegnőiben.
Korábbi cikkek
Film2021-12-0410 vidám film déli depresszió ellen
Akciófilm2021-08-24Lőpor turmix (2021)
Évadértékelő2021-08-08Lucifer az Újvilágban – 5. évad kritika
Dráma sorozat2021-06-10Lucifer 1. évad – évadértékelő
