„Az embernek voltaképpen nem is volna szabad mást cselekednie, mint szerelmesnek és művésznek lenni.”
Meglehetősen sokáig szemeztem A vérgróffal, míg végül rászántam magam, hogy elolvassam, és nem is bántam meg, de mégsem vagyok elégedett vele. Valahogy úgy érzem, mintha minden akart volna lenni, és mégis kicsit semmilyen lett.
A történet huszadik század hajnalán, Budapesten játszódik, ahol a jelek szerint brutális sorozatgyilkos szedi áldozatait. Rövid időn belül több, különös kegyetlenséggel meggyilkolt prostituált holttestére bukkannak városszerte, a Városligettől egészen a ferencvárosi munkásnegyedekig. Ezzel egy időben különös vendég érkezik a fővárosba, hogy hónapokig tartó rejtőzködés után egyszerre csak az előkelő társaság és a szalonok kedvencévé váljon: Saint-Germain grófja. Nem elég, hogy a rejtélyes gróf azt állítja magáról, hogy Rákóczi fejedelem leszármazottja, és a világtörténelem legkülönbözőbb korszakaiból származó történetekkel szórakoztatja elbűvölt hallgatóságát, számos furcsa szokással is rendelkezik – éjszaka él, akárcsak a város, és még soha, senki nem látta enni…
Gondolom, nem én vagyok az egyetlen, aki már ennyi alapján is Hasfelmetsző Jackre és Drakulára gondolt. Sőt, ahogy fogytak a lapok, úgy nőtt a képzeletbeli kupacom azokból a könyvekből, amikre bizonyos részek/szereplők emlékeztettek. Így végül az említett úriemberek mellé becsatlakozott még Dr. Jekyll és Mr. Hyde, a Wöres Sándor-féle Psyché és egy kis Psycho is. Ezzel nem az akarom mondani, hogy az egész úgy van összekoppintva, csak egyszerűen még mindig nem tudnám megmondani, mit is olvastam. Mert nem volt se rémregény, se krimi… leginkább csak egy roppant magával ragadó korrajz Budapestről.
Mert azt azért el kell ismernem, hogy Benedek Szabolcs nagyon jól bánik a szavakkal és kifejezetten szépen ír, a leírások is borzasztóan hangulatosak. Olvasás közben szinte el tudtam képzelni, hogy tényleg ott kóválygok az Andrássy úton (vagy bárhol máshol).
Azt is remek ötletnek tartom, hogy a történet folyamán többször is felbukkannak ismert írók és költők, bár ezzel az erővel szerepelhettek volna többet is. Az én személyes kedvencem a kis József Attila volt, aki ugyan csak említés szintjén jelenik meg, de az nagyon aranyos pillanat volt.
A könyv legnagyobb hibája sajnos a karakterekben rejlik. Viszonylag sok szereplő sorsát követjük nyomon, és elég sokszínű a társaság: van közöttük feltörekvő író, rendőr, utcalány és – jobb szó híján – luxusprosti, de valahogy egyiküket sem bírtam megkedvelni. Egyedül Sárának szurkoltam egy kicsit, hogy sikerüljön maga mögött hagynia a bordélyházas múltját és húzzon el valahová új életet kezdeni, de a többiek vagy teljes mértékben hidegen hagytak, vagy rémesen idegesítettek.
A gyilkos kilétét és indítékát meglehetősen könnyen kitaláltam, így a nyomozgatós szál sem kecsegtetett túl sok izgalommal. A háznagyságú utalásoknak hála nem hinném, hogy ez bárkinek nehézséget okozna.
Összességében nem volt rossz, de szerintem le lehetett volna zárni itt, felesleges a folytatás. Ettől függetlenül azért tervezem elolvasni a Vérgrófnőt és a Vértanút is, és csendben reménykedem, hogy azokban kicsit árnyaltabb jellemekhez lesz szerencsém. Jól esett ez a múltbéli budapesti kirándulás, de azért néha többre vágyik az ember lánya.
Szerző
- Szerkesztő
Korábbi cikkek
Könyv2022-03-30Boldizsár Ildikó: Amália álmai
Igaz történet alapján2022-03-16Jung Chang: Vadhattyúk
Könyv2022-03-02Leïla Slimani: Altatódal
Könyv2022-02-02Sarah Winman: Csendélet
