Rendes fickók

Az utóbbi pár évben teljesen elegem lett a frissen moziba került „vicces” filmekből. Semmi sztori, semmi tehetség, csak kiválogatnak pár színészt, akiknek ismerős lesz számunkra a feje, a filmben végig visítoznak és ordibálnak, mert lusták voltak szövegkönyvet írni, és azt hiszik, elég ha végig annyi az összes poén, hogy valaki kövér vagy minden második jelenetben nekimegy a falnak. Na, a Rendes fickók nem ilyen!

Filmünk középpontjában egy bűnügyi nyomozás áll, ugyanis egy híres pornósztár bizarr körülmények között vesztette életét, egy fiatal lány pedig rejtélyes módon eltűnt. Ezt az ügyet hívatott megoldani Holland March (Ryan Gosling), az alkoholista, szétszórt és minden szempontból inkompetens magánnyomozó és Jackson Healy, az önjelölt verőlegény, aki azzal keresi a kenyerét, hogy pedofilokat és zaklatókat tesz helyre néhány pofonnal. Kezdetben, ahogyan az a páros kopós filmekben szokott lenni, ki nem állhatják egymást, később pedig… Nos, akkor már csak viccből bunkók a másikkal. A bűnténybe beleásva magukat egyre jobban belekeverednek a pornóipar, a környezetvédelem és a bürokrácia sötét bugyraiba, veszélybe sodorva magukat és March kislányát is, aki mellesleg sokkal életrevalóbb, mint a kedves apuka.

A film lényege tulajdonképpen nem is a történet, hanem a humor, a ’70-es évek varázsa és persze a karakterek. Gosling szerencsétlenkedése nagyon jól ellensúlyozza a róla kialakult szépfiús sztereotípiát, Crow pedig egyszerűen csak a szokásos figurát hozza, de azt remekül. Nagyon passzol egymáshoz a két főszereplő személyisége, tulajdonságaik csak még viccesebbé teszik egymás tökéletlenségeit. A kislány is hozza a színvonalat – főleg azért tetszett, mert általában utálom a nyomozós filmekben a véletlenül odakeveredő gyereket, idegesítőre vannak kitalálva, hogy hozzanak valami humorfaktort, elég sikertelenül – de itt kifejezetten hozzátesz a sikerhez.

A látvány fantasztikus, teljesen átadja a kor hangulatát a ruhákkal, az autókkal, az épületekkel és minden díszlettel, úgyhogy aki szereti a retrós elemeket, annak külsőre mindenképpen nagyon fog kedvezni.

Személyesen pedig a már említett kifinomult humort emelném ki még egyszer, mert annyira örültem, hogy végre nem az a mostani ordibálós, nyomi favicces bénaság került a képernyőre, amiből nem is egy vár az elkövetkezendő hónapokban megjelenésre. Mind vizuális és szóbeli poénokban gazdag, azokkal pedig nagyon ügyesen bánik, mindig a megfelelő mértékű és a megfelelő pillanatban kerülnek elsütésre, még akkor is nagyon a helyén van, ha épp nincs köze a cselekményhez, csak szimplán viccessé tenné a jelenetet.

Ez a film nem próbál játszani az idegeinkkel, nem izguljuk halálra magunkat, viszont annál lazább, ezért sosem unalmas. Nem akar drámai lenni vagy feleslegesen romantikázni, egyszerűen csak szórakoztatni. Sokszor pörögnek az események, amiket lassú, humoros részek kötnek össze, majd a legváratlanabb pillanatban rukkol elő valami meglepetéssel.

Mindenképpen csak ajánlani tudom, főleg ha igazi vicces filmet akarsz látni.