Ugyan az első és a második évad között is fellelhető bőven különbség, de a legnagyobb mégis a harmadik évadnál található meg. És bár valamennyire élveztem az újfajta helyzeteket, a tíz év alatt jócskán megváltozott világot, a kezdeti világmegmentő optimizmus hiánya nagyon rosszat tett a szériának, és állítom, hogy ez is lett a veszte.
Az egész SeaQuest eltűnt a Föld színéről, mikor az idegenek kértek tőlük segítséget a maguk háborújába, amit egy a földiek számára. Ez a beavatkozás nem sült el túl jól, és a legénység kvázi egy idegen világban rekedt, ahonnan az ottaniak csak tíz évvel később tudták visszaküldeni őket a Földre. De ekkor már az emberek bolygója is nagyban megváltozott. A világot immáron nem országok, hanem szuper-vállalatok, trösztök uralták, a maradék nemzetek között pedig bármelyik pillanatban kirobbanhat egy háború, miközben az emberek mindennapi gondokkal küzdenek, sőt, akad még olyan terület is, ami évek óta megközelíthetetlen, ugyanis az ott élők teljesen elzárták magukat a külvilágtól.
Ebben a világban már nem találta a helyét a SeaQuest kapitánya, Nathan Bridger (Roy Scheider), hiszen ő korábban egy jobb világ megteremtésén fáradozott, de ebben az új érában már inkább rendfenntartónak kell lennie a SeaQuestnek. Oliver Hudson kapitány (Michael Ironside) lépett a helyére, aki vasmarokkal foglya a régiekből és újakból álló tengeralattjáró legénységét, ám az erős jellem mögött egy kemény és igazságos ember lakozik. Lucas (Jonathan Brandis) ugyanakkor küszködik fiatal külseje, és sokkal több évet mutató személyijével, miközben próbálja magát és ideáját elhelyezni az új világban, ahol még Tonynak (Michael DeLuise) is komoly családi gondjai adódnak, ráadásul egy szerelmi négyszög is kialakulóban van.
A harmadik évadon látszik a leginkább, hogy a tévécsatornák elégedetlenkedtek a széria nézettségével, ezért keményen belenyúltak az eseményekbe, és egy sokkal komorabb, erőszakosabb évadot hoztak létre. Ez még úgy önmagában nem is lett volna olyan rossz koncepció, ha nem próbáltak volna vele megfelelni egyszerre mindennek, és ezáltal pont a sorozat lényegét, a mondanivalót dobták a kukába.
A szereplők minden komolyabb érzelem nélkül képesek túllépni a legnagyobb tragédiákon is, mintha nem lenne tétje semminek, és ezen Michael Ironside baltaarca sem segít. Ugyanakkor a szerelmi négyszög már tényleg annyira volt szükséges, mint halottnak a csók, pláne azért mert egy íróilag semmilyen, karakterisztikációval nem rendelkező nőért volt mindenki oda, csupán azért mert ő volt szinte az egyetlen nő a sorozatban – hát kicsit szánalmas.
Az évad utolsó epizódja behozott egy komolyabb sci-fis csavart, amit szívesen láttam volna kifejtve, de erre a kasza miatt már nem volt lehetőség. És bár nagyon-nagyon szeretem a SeaQuestet, talán jobb is, hogy a harmadik évad után abba hagyták ezt a több sebből vérző új világot, amivel sem az alkotók, sem a nézők nem tudtak mit kezdeni.
Szerző
-
Alapító és főszerkesztő
Mindig online kütyüfüggő, “csak még egy epizód” suttogó, űrhajó gyűjtögető kocka, digitális bennszülött. Igazi fangirl és PR munkatárs a Serenityn.
Korábbi cikkek
Akciófilm2023-03-24Csak a dínók számítanak – 65 (2023)
Dráma sorozat2022-12-30Vaják: A vér eredete (2022) – 1. évad
Dráma sorozat2022-06-21A királyság (2009), 1. évad
IDW2022-06-09Transformers: Éljen Megatron!
