Oldal kiválasztása

Sokszor kívánom azt, hogy bárcsak japánban élnék, és ennek egyik legfőbb oka az, hogy az ottani tv-ben legtöbb esetben reklám helyett is anime megy, persze csak kisebb minisorozatok, mint mondjuk a Danna vagy a Orenchi, vagy mai cikkünk alanyai a Kuromajo-san ga Toru és a Space Patrol Luluco.

minisorozat5

Kezdjük a bűvös, boszorkányos kis animével először: Chiyoko Kurotori éppen szerelmi jóslást tart barátnőivel, ahol megpróbálja megidézni a szerelem istenét, ám a megfázása miatt rosszul mondja ki a nevét, így Cupid helyett kap Gyubit-ot, ami nem is lenne akkora baj, ha ez a hölgy történetesen nem egy boszorkány lenne, aki egyből tanítványává fogadja Kurotorit, annak minden ellenkezése ellenére.

minisorozat3

A másik oldalon már sorakoznak az űrlények, ugyanis a Space Patrol Luluco meg tele van velük. A földet ugyanis már nem csak az emberek használják lakhelyül, hanem számos idegen faj is, akik bizony néha bajt kevernek. Bár Luluco apja, aki maga is rendőr, próbál normális életet élni lányával, ez sajnos egy munkahelyi baleset miatt nem folytatódhat. A dolgok csak ekkor lesznek bajosak Luluco számára, akinek nemcsak át kell vennie a munkát,
hanem még a saját anyját is le kell pofoznia (mert az meg űrkalóz lett), emellett meg a szerelmi életére is gondolnia kell.

minisorozat2

Hát, mit nem mondjak, egyik sorozat sem túlzottan hosszú, nagyon sok bennük az egyrészes szereplők, akiknek a megismerésére egyáltalán nem jut idő, és persze a történetek is kissé butácskák – de persze cseppet sem a fárasztó kategóriából. Sokkal inkább ezért lehet annak érezni, mert ezek alapvetően a fiatalabb korosztály szórakoztatására – és animéssé nevelésben – lettek megalkotva.

minisorozat1

Ha már alkotók: a Kuromajot nem tudom ki készítette, de a Space Patrol Luluco remélem mindenkinél le fog esni, hogy ez a kedves Hiroyuki Imaishi és Masahiko Ohtsuka alkotása – igen, azoké akik a Gurren Lagannt és a Kill la Killt is a világra segítették. A látványvilág minden tekintetben a megszokotthoz hűen abszurd, és a karakterek ennél elborultabbak már nem is lehetnének.

minisorozat4

Mindkét sorozatról elmondható, hogy aranyos, és egy kellemes kis hétvégi shounen maraton után remek pihentető – az egyik gyermekien kedves, a másik meg kvázi totál elborult.

Szerző

Hanama
Alapító és szerkesztő

Főállású gamer, horror rajongó és anime szakértő. Sok mindenről szeretek és tudok beszélgetni, ezért is jó zombi módjára mindenki agyára megyek.