„Csak egy kérdést tegyél fel valakinek, ha minden fontosat tudni akarsz róla: Mi a kedvenc könyved?”
Már amikor először kézbe vettem ezt a bájosan kéklő, vékonyka könyvet, akkor éreztem, hogy jó lesz, mert annyira könyvmolyos a kisugárzása. Tudom, hogy ez most furán hangzik, de szerintem tényleg vannak olyan könyvek, amikre az ember csak ránéz, és fejbe kólintja a felismerés, hogy ezzel eltölthet pár kellemes órát egy fotelbe kucorodva, egy bögre forró lötty és egy doromboló macska – vagy egyéb választható kiegészítő – társaságában.
A főhős A. J. Fikry, egy kiégett könyvesboltos, aki meglehetősen kemény időszakot tudhat maga mögött: meghalt a felesége, az üzlete rosszabbul megy, mint valaha, és még a legnagyobb értékét, egy ritka, első kiadású Poe-kötetet is elloptak tőle. Egy váratlan esemény folytán azonban kénytelen mindent újragondolni és visszatérni az életbe, mert gondoskodnia kell egy kislányról, akit valaki az ő boltjában hagyott. Az életunt férfi kezdetben ügyetlenül csetlik-botlik az apaszerepben, de igazán szeretreméltó módon csinálja, és rövidesen remek apja lesz a kis Mayának. A gyakorlatlansága számos vidám helyzetet teremt: teljesen kiakad, hogy Maya milyen butácska könyveket szeret – megjegyzem, ezek egyszerű gyerekkönyvek -, úgy beszél vele, mint egy felnőttel, és a szintén gyermektelen rendőrfőnöktől kér tanácsokat. Mindeközben pedig igaz barátokra lel, ismét szerelmes lesz, méghozzá Ameliába, abba a könyvügynökbe, akit korábban udvariatlanul lerázott, és egészen más szemmel tekint a világra. Sőt, még a könyvesboltja, az Island Books is a kisváros nyüzsgő központjává alakul át – kezdetben ugyan csak azért, hogy a helyi nők keresetlen tanácsokkal lássák el és megnézzék, hogy boldogul; végül viszont a váratlan vendégekre is ragad valami a könyvbolondságból. Rövidesen könyvklubok alakulnak – személyes kedvencem a rendőröké, amit maga a rendőrfőnök vezet -, majd egy furcsa könyvbemutatót is tartanak.
Gabrielle Zevin bájos, humoros regényéből egyszerűen csak úgy süt az irodalom, sőt, az egész élet szeretete. Olyan, mint egy igazi tisztelgés a könyvek és az olvasóik előtt.
Remélhetőleg nem vagyok egyedül azzal, hogy nagyon szeretem az olyan történeteket, amikben „méltó módon” kezelik az olvasás lélekemelő tevékenységét: sok könyv van bennük, esetleg egy bűbájos könyvesbolt, és olyan szereplők, mint mi, olvasók. Ugyanolyan átlagosak, mint bárki más, de emellett olvasnak, írnak, az életüket végigkíséri az írott szavak szépsége, a könyvek finom illata, a lapok halk suhogása. Ó, máris érzem, hogy eluralkodik rajtam a fanatizmusom, úgyhogy eddig és ne tovább!
Tehát, maga a regény jelen időben íródott, ami az elején egy picit zavart, de szerencsére gyorsan megszoktam és fel sem tűnt. A felépítése is említésre méltó, az egésznek egy lista adja meg a vázát, amit A. J. írt Mayának azokról a novellákról, amiket szerinte feltétlenül el kellene olvasnia. Ezekből a fejezetek elején szemezgethetünk, de a történet folyamán is szép számmal bukkannak fel különböző irodalmi művek, mint pl. A könyvtolvaj, Az Usher-ház vége, vagy A gyűrűk ura.
Olvasás közben úgy éreztem magam, mintha betévedtem volna az Island Books-ba, és a polcok között üldögélve beszélgetnék A.J.-vel, Mayával és Amy-vel. Szeretnivaló volt, vidám, néha kicsit szomorkás és nagyon könyvmolyos. Egyedül a végével nem vagyok kibékülve, én más befejezést képzeltem volna el, de ez nem fog vissza attól, hogy még jó sokszor újraolvassam. Ott a helye minden lelkes, regényes életű könyvmoly polcán. Mert nem kell szuperhősnek lenni ahhoz, hogy teljes szépségében megéljük az életet.
Szerző
- Szerkesztő
Korábbi cikkek
- Könyv2022-03-30Boldizsár Ildikó: Amália álmai
- Igaz történet alapján2022-03-16Jung Chang: Vadhattyúk
- Könyv2022-03-02Leïla Slimani: Altatódal
- Könyv2022-02-02Sarah Winman: Csendélet