Mikor már kezdtem feladni azt, hogy találok még egy élvezhető zombis anime sorozatot a Koutetsujou után, hirtelen szembe jött velem Gakkou Gurashi (vagy angolosan School-life!), ami egyszerre egy édes kis iskolai életet bemutató sorozat és egy meglehetősen dráma hangvételű zombiapokalipszis keveréke. Vigyázat, a cikk nyomokban spoilert is tartalmazhat!
Yuki Takeya sokakkal ellentétben megszállottam imádja az iskoláját, hiszen itt mindig találkozhat a barátaival, tanáraival, valamint sokat tanul. Yuki nem mellesleg az iskolai élet klub tagja is Yuuri Wakasa, Kurumi Ebisuzawa és Miki Naokival: ők négyen Sakura Megumi tanárnő áldásos felügyelete alatt élik mindennapjaikat az iskolában, látszólag minden gond nélkül – látszólag. Azzal ugyanis már az első rész végén szembesülünk, hogy a Yuki által látott és bejárt iskola már csak az elméjében olyan, amilyen , ők négyen sikeresen barikádozták magukat, de az élőholtak végtelen hada szakadatlanul próbál betörni az épületbe.
Amikor belekezdtem a sorozatba, azt hittem, hogy totál megkattant az, aki erre rárakta a horror cimkét is, hiszen az opening vidám, és az első rész nagy része minden komolyabb atrocitás nélkül telik el, hogy aztán az egészet az arcunkba vágva essünk neki a japán stílusú Walking Deadnek.A történet és vele együtt a cselekmények valami hihetetlen groteszk módon vegyítik az aranyosságot a horrorral, hiszen egyik pillanatban még azt látjuk/halljuk, hogy rendes iskolai élet folyik – amit Yuuri és Kurumi megpróbál véghezvinni Yuki állapota miatt -, de mellette meg látjuk a szomorú valóságot és azt, hogy minden remény elveszett.
Őszintén szólva, ha akarnék se tudnék kedvenc szereplőt választani, mert mindegyik lány a szívemhez nőtt: mind négyen a maguk módján megmaradtak gyerekek, de sajnos Yukit leszámítva (mondjuk a vége felé már ő is próbál normalizálódni) mindannyiuknak hatalmas teher nyugszik a vállán, hiszen tudják, hiába van kiváló önellátó rendszer ott ahol élnek – egyszer el kell majd onnan menniük. Itt most felmerülhet a kérdés, hogy miért csak négyet említettem, hiszen ott van még Megu-nee tanárnő is, aki mindig segít Yukinak és a többiek rendszeresen levegőnek nézik. Ezen én eleinte jót nevettem, aztán leesett, hogy ez miért van így és valósággal összeszorult a befőttesüvegben tartott szívem. A másik ilyen szomorú jelenség Taroumaru, egy kiskutya, akit Yuki talál és aki folyton-folyvást bajt kever.
Bár az animében lévő szerepe lényegesen nagyobb, mint a mangában, mindkét vonal hihetetlenül szomorú és ijesztő – ugyanis a kedves alkotó elővette Romero papa azon
húzását, hogy az élőholtak nem vesztik el minden emléküket, és bizonyos helyekhez (iskola, pláza, munka) ösztönösen ragaszkodnak és visszajárnak.
De hogy ne csak szomorúságtól csöpögjön ez a cikk, említés esik a humoros részekről is, amikor a lányok képesek úgy viselkedni, mint a korukbéli lányok: vásárolnak, tábort szerveznek, úsznak vagy csak közösen tanulnak. Ezek a kis fénypontok a drámában egyszersmind nagyon szépek, de pont a főköret miatt valami elképzelhetetlenül bizarrak is – erre a legjobb példa a szellemvadászat némi igazi élőholttal fűszerezve.
A zenék szépek (bár az openinget nem fogom rongyosra hallgatni), és bár a lányok kellően moek (vagyis, 13-nak néznek ki 18 évesen), ezt még lenyelem. De ha a kedves grafikusok nem hagyják abba ezt a tényleg gusztustalannak minősülő 3D tömegeket, meg a zombik szó szerint arctalan cenzúráját, akkor én is Kurumihoz hasonlóan ásót fogok ragadni.
A Gakkou Gurashi számomra egy igazi etalon: igaz vannak benne kissé zavaró tényezők, de egy remek sorozat, ami nemcsak a barátság erejét mutatja be, hanem azt is, hogy egy iskola (a börtönök mellett az Apocalypse no Toride után szabadon) a legbiztonságosabb épület zombiapokalipszis alatt.
Szerző
-
Alapító és szerkesztő
Főállású gamer, horror rajongó és anime szakértő. Sok mindenről szeretek és tudok beszélgetni, ezért is jó zombi módjára mindenki agyára megyek.
Ez esetben még a spoiler is indokolt, legalábbis az a része, h „zombik lesznek benne”, mert ha a tesóm nem szól, az 1. részt végig se nézem. Annyira idegbajt kaptam az elején attól a cukormázas, szirupos világtól, h szinte üdítően hatott a vége. S nagyon örülök, h végül végig nézhettem a sorozatot, mert részről részre szippantott egyre jobban magába a világa. Hivatolasan ez az első zombis tartalom, amit láttam, s nemcsak kezdésnek, de sorozatnak is teljesen korrekt. Vmilyen szinten lezárást is kapott, a befejezése mégis nyitott. Sok minden hátra van. Az elején úgy éreztem, h belefulladok a cukiságba, s elegem van Yukiból, de aztán őt is megkedveltem, főleg, h nem kellett újabb teljes epizódot végignézni az ő rózsaszín szemüvegén keresztül. Így a továbbiakban nem lett sok, épp annyi játékidőt kapott, amennyit kellett. Így igen, nem lehet a lányok közül kedvenc szereplőt választani, de nem is baj, mert ott van Taroumarou, nekem simán viszi a pálmát. Nagyon tetszett. (Am tesóm egyik kedvenc animéje, minden nyáron megnézi, neki ez éppen úgy hozzátartozik a nyaraihoz, mint az egész családnak a Balaton.) Szóval érdemes megnézni, annak aki nem látta. S a kritika is korrekt, jól összefoglalja a lényeget. Ja, amúgy a legtöbb szereplő tényleg fiatalabbnak néz ki a koránál,egyedül Yuurira mondhatom azt, h nem néz ki se 13 se 14/15 évesnek.