Megemésztettem… Egy kiadós szusszanás után végre messziről tudom szemlélni ezt a filmet, úgy, hogy minden kislányos érzésemet félretettem. (azért nem az összeset!)
Figyelem a cikk spoileres tartalmú!
A történetben egy csapat bűnözőt összefogdosnak Gotham utcáiról, hogy belőlük megalakuljon egy olyan feláldozható csapat, akiket elküldhetnek egy olyan küldetésre, amit mondjuk az amerikai kormány már nem vállal magára, ahol nem gond, ha a társadalom hulladékai ott hagyják a fogukat. Amanda Waller ( Viola Davis) a csapat kitalálója, és a projekt vezetője nano bombák beültetésével biztosítja, hogy a kliensei mindig az adott parancsot kövessék, illetve ott van az egyik legmegbízhatóbb embere Rick Flag (Joel Kinnaman) is. Az épp aktuális akciójuk, valami ismeretlen, földön túli dolog kiiktatása, amivel szemben nagy eséllyel valóban öngyilkosság felvenni a harcot.
Most szeretném azzal kezdeni, amit a BvS kritikánál a végére hagytam. Nem értem a végtelenségbe irányuló ócsároló „kritikákat” Illetve de, azonban még mindig megdöbbenek azon, hogy az emberek mennyire manipulálhatóak mások véleményével. A kritikusok eldöntötték, hogy az innentől mozikba kerülő DC-s filmeket lehúzzák. Gratulálok! Ezzel csak az a baj, hogy a közönség nagy része mostanában úgy működik, hogy elolvas egy kritikát, vagy egy hosszabb kommentet és az alapján dönt. Véletlen se nézi meg a filmet. Az alapján ítélkezik, ahogyan mások ítélkeztek. Egy kicsit erőltessük már meg magunkat és kezdjünk el saját gondolatokra, érzésekre, élményekre építve ítéletet hozni egyes alkotások felett. Mert, ha láttad, de nem tetszett, akkor ez van, nem felelt meg a film a te ízlésednek, de ettől függetlenül ne vegyük el más kedvét, és itt most nem a korrekt kritikákról beszélek, amikor normálisan elmondták a jót, rosszat, majd összegeztek, nem. Azokról van szó, akik pár bekezdésen keresztül szidták a filmet, egy csepp pozitívumot sem írva, és ők magukat kritikusnak merik nevezni. Ha elolvasod az én cikkemet, akkor se hidd el nekem, amit írok. Menj, nézd meg és fogalmazd meg magad, mennyire tetszett az adott film! Erről a témáról egy szakdolgozat is kevés lenne, inkább lássuk a filmet!
Előre leszögezem, nem vagyok egyértelműen csalódott, de a hiányérzet erősen megvan bennem. Nem tudtam rögtön megfogalmazni, de azt hiszem az a megfelelő leírás, ha azt mondom, hogy olyan volt ez a film, mintha a legbővebb előzetesét láttam volna. Mintha megmutattak volna még egy utolsó trailert a filmből, de a kész filmet dugdossák, és nem merik kiadni a kezeik közül. A film azt hiszem valahol itt hasalt el, hogy pánikszerű újravágáson esett át, olyanok kezei közt, akik semmit nem értettek az egészből. Olyan létfontosságú jelenetek hiányoznak, mint amik a BvS-ből is kimaradtak. Érezzük a hiányt és csak abban reménykedhetünk, hogy valahogy be lesznek foltozva azok a lyukak, mert ha ezt a nyers össze vissza vagdosott őrületet nézzük, akkor van néhány olyan dolog, ami magyarázatra szorul.
Az első például az, hogy köztudottan a DC-nél vannak a legepikusabb, legkidolgozottabb fő gonoszok valaha, akik most össze is gyűltek egy öngyilkos osztagra, de azt hiszem a rosszakon túli fő gonosz gyenguszra sikerült. Úgy értem ilyen a Marvel Comicsnál van, hogy egy égen nőtt lyukból akarnak, fegyvert hozni stb. Nem vall a DC-re a kidolgozatlan fő gonosz. Itt hoznám fel példának az Assoult on Arkham című rajzfilmet, ami ennek a filmnek a rajzfilmesített változata, többnyire. Ott jól működött a csapatdinamika, a motivációk, a mellékszálak, kiindultak A-ból, B-be tartottak, de tök máshol kötöttek ki, és ezért volt izgalmas. Itt meg kiindultak A-ból, és csavar nélkül érkeztek B-be, amiért meg unalmas. Nincs kerülőút, nincs tetőpont, lineárisnak és kiszámíthatónak találtam az egészet. Az egyik karakterről például azonnal megmondtam mikor hal meg. Szóval, ahol valóban alul teljesített a film az a történet, nincs benne váratlan esemény, ami megrengette volna kis világomat. (Nem, még az sem!)
Ahol viszont nem tudott elhasalni – nagyon — azok a karakterek. Van belőlük egy csomó, némely hangsúlyosabb némely kötélhez ragadt tag meg azonnal elveszti a fejét, amint színre kerül…
Az egyik kedvencemmé vált El Diablo (Jay Hernandez) akinek az előtörténetétől feláll a szőr a hátadon, ha van, ha nincs. Egy ideig nincs túl sok haszna, mivel megesküdött, hogy soha többé nem használja az erejét, aztán alaposan feltüzelik, és beszáll a buliba. Erős színészi játék belevaló karakter, és mégis kevés játékidőt kapott, még a végkifejlet ellenére is.
A másik megkedvelt karakter, aki voltaképp sokkal nem járul hozzá az osztag sikeréhez, kicsit felesleges, nekem mégis szórakoztató volt, és kíváncsi vagyok rá a továbbiakban az Captain Boomerang (Jai Courtney). Neki köszönhetjük azt a csöpp cameot is a Flash-el, ami nagyon fura, és nagyon vicces is egyben. Boomerang az a tipikus, „mi a jó életnek vagy itt” karakter. Egy igazi tahó, bunkó paraszt. Erőszakos, de valahogy mégse éreztem azt, hogy idegesítene, egyszerűen csak szórakoztatott. Hasonló a rajzfilmes karakterhez. Mondjuk a film végi lelépést majd visszatérést nem értettem, de nyilván hasonló a fegyveréhez, vagy, ahogy Harley mondja a rajzfilmben „aki boomerangokat hajigál, annak komoly elengedési gondjai vannak”.
Ha már Harley. Margot Robbie, nem hozott szégyent se a saját, se a karakter nevére. Bájosan cuki, mégis veszélyes, harcias nő, teli érzelemmel, sok lelki sebbel. Rettentő mély karakter és még így is nagyon keveset láthattunk belőle, akár csak az ő Puddinjából. Igen, baj volt a Jokerrel. Lemertem írni, én, pont én. A legnagyobb baj a Jokerrel pedig az, hogy rettentő keveset kaptunk belőle, és most nem a rajongó szól belőlem. Ahhoz képest is keveset volt a vásznon, hogy nem ő a főszereplő, nem is kellett, hogy ő legyen az. Akkora lehetőségeket rejtett, és mindegyiket eldobták. Ott van, ijesztő, vigyorok, bandavezér, de kevés. Nem maga a karakter, vagy a színészi teljesítmény, mert ódákat tudnék zengeni Jared Leto elképesztő felkészüléséről, átszellemüléséről a Bűn Bohóc Hercegével, de fájó szívvel most mindenkit megkímélek tőle. Higgyétek el, ez az ember mindent megtett, hogy hiteles Jokert adhasson, egy új, mégis képregényű Jokert, és volt egy jelenet, ami könnyeket csalt a szemembe, és a tietekbe is azt fog. Amikor a gyerekkorunk megelevenedik a filmvásznon, az volt az a jelenet. Aztán hallani, hogy a legtöbb jó jelenetét kivágták a filmből, hatalmas érvágás. Úgy gondolom ő adhatott volna súlyt ennek az egésznek, ő lehetett volna az, aki megszínesíti az osztag útját A-ból B-be egy C úttal. Ellenben az egyetlen létjogosultsága, hogy kiiktatja hőseink nyakából a bombát, de semmi egyéb. Nincs harc egyik taggal sem, nem köp a levesébe senkinek, és ha valahol elkanászodott a Joker faktor, az ez. Mert Joker feltépi az ajtót, elkiáltja magát, hogy: „I’m here, Bitches!”, és teszi, amit az ösztöne súg. Ez a Joker meg megy és megmenti a kedvesét, amit imádtam. Joker tényleg szerelmes Harleyba egy icipicit másképp, mint azt szokás, de szereti. Nem akarom folyton a rajzfilmhez hasonlítgatni, de itt jobb a kapcsolatuk. Ott csak birtoklás vágy volt, de itt ezerszer árnyaltabb az egész. Amikor Halrey fejébe látunk, hogy mire vágyik az annyira emberi, annyira tragikus. Ott van a dráma elásva, csak nincs felszínre hozva, ott van hagyva nekünk életképes gondolkodóknak, hogy megrágcsáljuk.
Aztán itt van nekünk — de minek — Rick Flag, mellé Katana (Karen Fukuhara). Na, őket teljesen ki lehetett volna hagyni. Rick Flaget azért, mert egy az egyben kilőtt mindennemű csavart, vagy izgalmi faktort, mivel ő volt az osztag óvó bácsija. Mellette ott volt ugye Enchantress porhüvelyéül szolgáló June Moone (Cara Delevingne), aki végül Flag szerelme lett, de egy kidolgozásért kiáltó szerelemi szál is sok, nemhogy kettő. Katana meg… érdekes előzménye van, de csak a kidolgozatlan dolgok listáját növeli. Melléjük lehet kötni az indokolatlanul túl sok időt kapott Deadshotot (Will Smith), aki akkor lett volna izgalmas, ha ő vezeti az osztagot, de csak az agyon rágott apu, kislánya drámát hozta, amit unok. Viszont volt pár jó húzása, főleg, amikor felhergelte El Diablot, meg a szövegei jól meg vannak írva, de ha már nem volt csapatvezér, akkor nem lett volna szabad ennyi hangsúlyt fektetni rá. Kroki (Adewale Akinnuoye-Agbaje) meg… szép. Ennyi. Két mondatban lezavarják, az amúgy szintén nagyon ígéretes háttértörténetét, de aztán annyiban segít be, hogy tud úszni, meg morog, és akit ér annak leharapja a fejét. Meg szép, ez nagyon fontos!
A végére hagytam az aduászt. Amanda Waller a főnökök főnöke, a boss, a Suicide Squad Jim Gordonja. Lezuhan egy repülővel, rálőnek, rátámadnak a szörnyek és semmi baja. Egy olyan csoportot irányít, ahol gondolkodás nélkül kinyírná bárki, de neki az egyetlen fegyvere a telefonja (nem viccelek). Viola Davis a kőszikla, amire ha ráfúj a szél, ő nem mond semmit, csak komolyan néz, és a szél sunnyogva elmenekül. Ez a nő, bűnözőket ötórai teázik…
Nos, igen, van eddig egy egysíkú történetünk, benne csupa színes, szagos, érdekes karakter, hogyan áll össze mégis a kép egy szórakoztató mozivá? A válasz a hangulat, az akció és a látvány. Valakinek pont ez a komolyból átcsapó vicces hangnem nem tetszik, ám engem mégis itt fogott meg a dolog leginkább, mert hát az élet is ilyen. Megint csak ott tartunk, hogy a komoly, vagy tragikus részeknél a karakterek feszültségoldásképp (vagy mert full idióták) próbálják elpoénkodni a dolgokat, és ezzel nincs semmi gond. Így működik az ember. Az már más kérdés, hogy helyenként nem pont a megfelelő poént dobják be a közösbe, de ez már forgatókönyv probléma, meg a vágásé. Lehet, ha meghagyják a rendezői változatot, egy olyan filmet kapunk, ahol minden a helyén van ennél azért többé, mint kevésbé. A stílus kifogástalan, a karakter dizájnba szerelmes vagyok, mert olyan kézzel fogható az egész, a sok tetoválással, ruhákkal meg mindennel. Tiszteleg a régi, a klasszikus dizájn előtt, miközben bemutatja a friss ropogós 2016-os változatot. A zenék is ütősre sikeredtek, voltak régi nagyágyúktól dalok, és újonnan írt számok is. Egy szóval, az egész film atmoszférája képes arra, hogy behúzzon a világába, csak a mellkasunkban percről percre dagadó hiányérzet ne fájna annyira. Az átlagember azt gondolná sok volt a kihagyott dolog, de én még mindig azt érzem, ott dugdossák a stúdióban a szent grállt, csak a mi agyunkat húzzák vele.
Összegezve: A Suicide Squad nem rossz film. Ha pontoznom kéne, ötből kapna egy erős hármast, gyenge négyest, de semmiképp sem érdemli meg azt a fajta szidást, amiről az elején beszéltem. Pörgős akciófilm, tele színesebbnél színesebb karakterekkel, akik szórakoztatóak és még nagyon sok lehetőséget rejtenek. A mai moziba járó embereknek egyszerűen csak meg kéne tanulniuk élvezni, amit látnak, majd utána gondolkodni azon, hogy mit kritizálnak benne, nem pedig már a moziban ülve a rosszat, a kifogásolhatót lesni. Fegyelmeztetésként mondom, hogy tilos szinkronnal nézni, ha csak nem akar az ember nyolc napon túl gyógyuló halláskárosodást szenvedni, én csak bele hallgattam a magyar szinkronba, de hát minősíthetetlen… és megint leszögezem, hogy nem a színészek miatt, hanem a rendezés és a szereposztás végett. A fordítási bakikról, és mellényúlásokról nem is beszélve. A film maga nekem jó élmény volt, minden hibája ellenére, Mr. J. a király, a Jokerek Jokere, és alig várom, hogy összeeresszék Batfleckel! Képregény rajongóknak kötelező!
Szerző
- Korábbi szerkesztő
Trackback/Pingback