Oldal kiválasztása

Mindig emlegetem, hogy számomra a MondoCon vasárnapjai az igazán élvezetesek, kevesebb az ember, mindenki nyugisabb, kicsit fáradtabb is, ám az a helyzet, hogy ez a vasárnap más volt, mint a többi, és leginkább egy szombatra hasonlított. Ehhez nagyban hozzájárulhatott a cosplay-, geek- és gamer szubkultúra növekedése, illetve a néhol elhalkuló, és szinte már megszűnni látszó eső.

DSC_0103

Mert bár az idő csúnyán beleköpött a nyári ideálba, és emellé még jó sok cosplayes áhított jelmezébe is, akadt olyan időszak vasárnap, mikor ki lehetett menni sétálni, fotózkodni. Ennek meg is lett az eredménye, pláne mivel egy előre meg nem beszélt Resident Evil jelmezes találkozó is szerveződött, így a csapat követve Weskert, és olykor megállva Ada miatt haladt előre a közös móka felé.

Az Amai teaház fagyi készlete pedig egy éjszakai varázslat hatására ismét feltöltődött, azonban a látogatók ezt is szépen, és persze nagy örömmel elfogyasztották. Persze a játékok, most sem maradtak el, így a fagyizós pihenés előtt és után újból lehetett ugrálni egyet, halászgatni vagy éppen maszkot próbálni.

DSC_0069

Sőt, a nyári conon debütált a Bosszúállók Magyarországi Cosplay Klubja, akik komoly fotó és tánccsatát vívtak a DC Comics klubbal, aminek a végeredménye természetesen rengeteg fénykép, videó anyag és persze a borítékolt nevetés.

Ahogy már a korábbi cikkemben megemlítettem, az EuroCosplay válogató vasárnapra került, és minden szinten rekordot döntött. Azt persze már meg sem kéne említenem, hogy a csilláron is csüngtek a nézők, viszont idén jelentkeztek rá a legtöbben, és sajnos az idén is léptek vissza a legtöbben a versenyből. Egy ehhez fogható európai megmérettetés sok erőt, felkészülést és ügyészséget kíván, a mezőny igen erősnek bizonyult, és a nyertes Iconoclast lett a Vadregény boszorkányával.

DSC_0303

És ismét akadt Watchaholics pillanat a színpadon, ugyanis Hanama és Cathy Turner egy egyórás előadást, vagyis inkább stand-upot nyomtak le a rajfilmsorozatokról, előkapván a régi kedvenceket, és persze az új borzalmakat is. Szívet melengető múltidézés és sok-sok nevetés akadt a vasárnapi nap záróelőadásán.

A búcsúzás pillanatai pedig igazán mókásra sikeredtek, hiszen a Csillagkapu szétszedése önmagában megért egy programot, vagy a szokásos, melyik smink holmi kihez tartozik kérdéssorozat, ami után mindig akad egy-két darab, ami gazdát cserél. És egyúttal fájó is ez a búcsú, hiszen a legközelebbi MondoConig októberig kell várni – még szerencse, hogy akad közben egy HungaroCon, meg jó sok TimePass Meetup is!

DSC_0367

A képekért köszönet Lord Halgornak!

Szerző

Catleen
Catleen
Alapító és főszerkesztő

Mindig online kütyüfüggő, “csak még egy epizód” suttogó, űrhajó gyűjtögető kocka, digitális bennszülött. Igazi fangirl és PR munkatárs a Serenityn.