Nem túl gyakori az a film – az a történet – ami szinte kizárólag nők egymáshoz való kapcsolatáról szól. A Ballet Shoes azonban pont ebbe a kategóriába tartozik, és ha nem is hibátlan alkotás, azért rettentő bájos.
Szülei halála után Sylvia (Emilia Fox) a dadájával (Victoria Wood) hóbortos, ám aranyszívű nagybátyjához (Richard Griffiths) kerül, akinek mindene a paleontológia. És bár a bácsi próbálja gondját viselni a kislánynak, gyereknevelésről alkotott elképzelése igencsak pontatlan, így folyamatosan magára hagyja Sylviát a dadával, hogy felfedezőutakra járhasson. Ezekről az utakról persze ajándékokat is hoz/küld haza – név szerint három kisbabát, akiket „örökbe fogad”, majd Sylvia és dadus gondjaira bíz: Pauline-t (Emma Watson), akinek a szülei a Titanicon haltak meg; Petrovát (Yasmin paige), az orosz árvát; és Posyt (Lucy Boynton), akiről lemondott balett-táncos édesanyja. Telnek az évek, a lányok felcseperednek, a nagybácsinak azonban se híre, se hamva, a pénz pedig apadni kezd – így hát Sylvia és a dadus úgy döntenek, hogy bérlőket fogadnak a házba. Ezek a bérlők pedig segíthetnek ebben, hogy valóra váljanak a lányok álmai: Pauline színésznő szeretne lenni, Posy táncos, Petrova leghőbb vágya pedig, hogy repülhessen.
Jelen esetben ismételten egy könyvadaptációról van szó, méghozzá Noel Streatfeild azonos című regényéről–és senkinek se legyenek tévképzetei, itt bizony egy tipikus lányregényről van szó. Jó, persze, nem minden habos-babos, és említésre méltó romantikus szál sincs, azonban minden olyan kis könnyed folyású, nyugodt, és ha valami gond is adódik a kis szedett-vedett család életében, sosem érezzük úgy, hogy túl drámaivá válna a helyzet.
A hangsúly valójában a lányok karrierjén van – hogyan kerülnek egy neves előadó-művészeti iskolába, és hogyan is talál rájuk a siker. Pontosabban Pauline-re rátalál – bár tudjuk, hogy mindig is szeretett szavalni és a színpadra vágyott, ő tulajdonképpen a tehetsége mellett mások döntése – és a szépsége – miatt kerül rivaldafénybe. Mindeközben Posy, bár túl kicsi még ahhoz, hogy a színpadon sikereket érhessen el, keményen dolgozik azért, hogy balerina lehessen, amiért pedig egészen merész dolgokra is képes. És Petrova? Petrova valamilyen szinten hagyja, hogy sodorják az események, önzetlensége miatt olyan dolgokra is hajlandó, amiket nem szeret, csak hogy segítsen a családján, így az ő álmai valamilyen szinten a margóra szorulnak.
A színpad mellett természetesen az otthon is fontos helyszín – a lányok, Sylvia, dadus, és a lakók összetartása (mert természetesen mindenki egytől-egyig rettentő kedves és segítőkész) dicséretre méltó, és a rengeteg széthúzás közepette, amit manapság látunk, kifejezetten üdítő azt látni, ahogy mindenki, hátsó szándék nélkül összedolgozik, hogy segítsen a három kislányon.
Ugyanakkor viszont a film nem megy túl a „bájosnál” – nincs igazi katarzis, nincs izgalom, nincs „dráma”, amikor pedig lenne, arra is inkább csak utal a történet, nem fejti azt ki. Ilyen például Sylvia betegsége, vagy Pauline vetélytársának, Winifrednek (Heather Nicol) szegénysége. Persze az annak is betudható, hogy nyirbálni kellett a cselekményt, hogy beférjenek a játékidőbe.
Ennek ellenére azonban kifejezetten élveztem a filmet – bájos, szívmelengető alkotás, szerethető szereplőkkel, és mindenféle rosszindulat nélkül, amit kifejezetten akkora ajánlok, amikor az embernek már elege van a világ csúfságaiból.
Szerző
-
Alapító és főszerkesztő-helyettes
A kedves-naiv-romantikus macskamán, aki írói ambíciókat hajszol. Reménytelen fangirl és könyvmoly.
