Bár a második évad eleje erősen az első színvonalát hozza, ahogy haladunk előre a történetben, úgy ível felfelé a minőség.
Mikor ismét felvesszük a cselekmények fonalát, úgy hat hónappal az első szezon vége után, Franciaország éppen Richelieu bíborost gyászolja – olyat senki se kérdezzen, hogy miért meg hogyan –, a muskétásokat pedig egy spanyol börtönből megszökött francia elöljáró, Richelieu egykori embere, Rochefort (Marc Warren) elé küldik, akit rögtön meg is kell menteniük az akasztástól. Párizsba visszaérve Rochefort – aki valaha a királyné oktatója volt, és szerelmes a nőbe –, hála néhány nemzetbiztonsági okokból fontos információnak, eléri, hogy kinevezzék Richelieu egykori posztjára – ami már csak azért is veszélyes, mert a férfi valójában spanyol kém. Ez idő alatt a királyné életet ad a trónörökösnek – akinek az apja valójában Aramis –, és, hála D’Artagnan dicsérő szavainak, maga mellé veszi az udvarba Constance-t bizalmasnak. A Milady előbb rabszolga-kereskedőknél keresi a szerencséjét, majd behízelgi magát a király ágyába – aki amúgy a szokottnál is befolyásolhatóbb, és emiatt egyre kritikusabb a muskétásokat illetően.
Szóval meghalt a bíboros, éljen a bíboros – amin amúgy jót nevettem, amikor nekiálltam a második szezonnak. Az az igazság, hogy Peter Capaldi anno forgatás közben tudta meg, hogy megkapta a Doktor szerepét, így hát, gondolom, a készítőknek gyorsan kellett kitalálnia, hogy mégis hogyan oldják meg a Richelieu távozását, ha már egyszer az első évad végén nem ölték meg őt. Így hát végül a bíboros a függöny mögött dobta fel a bakancsát, és semmilyen magyarázatot nem kapunk arra, hogy mégis hogyan purcant ki – mindössze csak azt láthatjuk, hogyan élcelődnek ezen a muskétások.
Utódja, Rocherfort viszont amondó vagyok, messze túlszárnyalja őt mint főgonoszt. Rocherfort elég unalmasan indul, és a szemébe lógó, szőke paróka az első részben még viccesen kínos is. Viszont ahogy haladunk előre a történetben, Rocherfort úgy lesz egyre érdekesebb – bár az előbb azt mondtam, hogy szerelmes a királynéba, Anne iránt táplált érzéseit inkább lehetne mániának nevezni, így hát nem csoda, hogy Rochefort begőzöl, amikor megsejti, hogy lehet valami a nő és Aramis közt. Ez pedig olyan gyönyörű bonyodalomhoz vezet, hogy a szezon utolsó két részét vadul dobogó szívvel néztem végig, mert az alkotóknak sikerült elérnie, hogy valóban úgy érezzem, hogy a dolgoknak tényleg hatalmas tétje van, és a főszereplők élete mindössze csak egy hajszálon függ.
Ugyanakkor viszont tény, hogy a sorozat továbbra is több, nevetséges bakit vét. A kedvencem a Miladyvel kapcsolatos: ugye neki van egy sebhely a nyakán, amit akkor szerzett, amikor majdnem felakasztották. Ezt a sebhelyet az első évad egészében végig mindig egy nyaklánccal takarta, a második szezon eleje azonban erről echte megfeledkezett, így amikor először találkozunk a hölggyel, nincs a nyakán se nyaklánc, se sebhely. Amivel alapból nem is lenne olyan nagy baj, végül is a Grace Klinikában Callie sebhelyével is max három epizód erejéig bajlódtak. Csakhogy jelen esetben két résszel később a sebhely és a nyaklánc is visszatér.
Azt viszont meg kell jegyeznem, hogy bár az első évadban nem bírtam a Miladyt, a második végére már kezdtem egészen megkedvelni őt, főleg mikor kiderült, hogy tud ő is érző lény lenni. Így hát kár – kis spoiler –, hogy a harmadik szezon mellőzi őt. Ha már a nőknél tartunk, az, hogy Constance az udvarba került érdekes lehetőségeket biztosított az íróknak, amik azok többé-kevésbé ki is tudtak aknázni. Amíg arról van szó, hogy Constance mennyire hűséges is a királynőhöz, és hogy milyen bátor tud lenni, hogy meg tudja védeni, az mind nagyon tetszett, a D’Artagnannal való kapcsolata azonban még elbírt volna egy kis csiszolgatást, mert ott bizony néha húztam a számat.
Így hát, bár még így is továbbra is megvoltak a problémás területek, a Muskétások a második szezonra már egészen magára talált, sőt, egy kifejezetten ütős finálét is sikerült összehozni. Ha pedig másért nem is, hát ezért megemelem a kalapomat.
Szerző
-
Alapító és főszerkesztő-helyettes
A kedves-naiv-romantikus macskamán, aki írói ambíciókat hajszol. Reménytelen fangirl és könyvmoly.
