„Ha egy pillangó megrebbenti a szárnyát Pekingben, az akár tornádót is gerjeszthet Amerikában” – szól a híres elmélet. Ezzel persze vagy egyetértünk, vagy nem, viszont annyi biztos, hogy ennek a filmben az esetében bizony minden mindennel összefügg.
Evan Treborn (Ashton Kutcher) furcsa gyerek, furcsa kamasz és furcsa felnőtt. Gyermekként kezdődik a történetünk, melyben igen hamar az fogadja a nézőt – és Evan anyját), hogy az iskolában a tanárnő megmutatja a fiú egy rajzát, melyen azt kellett ábrázolnia, mi akar majd lenni, ha felnő: a kép egy késes férfit ábrázol hullákkal. A kisfiú azonban nem emlékszik, hogy ezt rajzolta volna. A kiesések lassanként megszaporodnak és habár komoly vizsgálat alá helyezik, látszólag semmi baja. Arra viszont hamar fény derül, hogy a tünetei megegyeznek a beteg apja korai szimptómáival, aki azt állítja, tud utazni az időben. Ettől persze Evan emlékei nem térnek vissza, viszont ezek után már látni szeretné az apját, hogy rájöhessen, mi a baj. Ez azonban csak még több bajhoz vezet. Felnőve azonban kezd rájönni a rejtélyek nyitjára, azonban a múltjában már így is éppen elég katasztrófa történt. Csak rajta áll, hogy ez így is marad-e. Amikor előkerülnek a naplói és elkezd visszaemlékezni, lassanként ráébred, hogy az apja tulajdonképpen nem hazudott, minderre ő is képes.
Nagyon nehéz néhány mondatban összefoglalni egyébként a történetet – mindezt ráadásul spoiler nélkül. Mivel eleve nem egy idősíkon szaladgál a történet, így egyébként némileg első ránézésre elég kusza is. Ez meglehetősen próbára teszi egyébként a nézőt eleinte. A végeredmény pedig egy némileg paranoid szerelmes sztori, melynek főhőse maga Evan.
Kell azért az ilyen típusú filmekhez egy beállítottság, hogy hasson is. Másnak legfeljebb egy szórakoztató történet kerekedik ki belőle – ami persze egyáltalán nem baj. Én mondjuk pont nem az utóbbiak táborát gyarapítom. De amellett, hogy valaki mit gondolol a pillangóeffektusról és a társaitól, azért még így is van egy fontos dolog ebben a filmben. Ha félretesszük ezt az egész pillangós dolgot, akkor ebből tökéletesen látszik az, hogy mennyire nem mindegy, hogy ki mit kezd az életével, bizonyos helyzetekkel, emberekkel. Végülis sosem tudhatod, hogy mikor lesz a szomszéd srácból pszichopata, akit csúfoltál, vagy hogy nem lesz-e belőled valami fontos ember, ha csak ülsz a babérjaidon. Ehhez nem kell semmiféle effektus, vagy földöntúli dolog, vannak dolgok, amik egyszerűen rajtunk múlnak. Ez számomra már csak azért is lényeges – érdekes mód pont tegnap cseverésztem erről –, mert nagyjából minden embernek vannak dolgai, amiket megbánt, hogy megtett, vagy épp nem tett. Nektek is van, ugye? Ezzel persze senki nem igazán szeret szembesülni, mert már nem nagyon tudunk rajta változtatni, mert mi nem vagyunk Evan Trebornok.
Most, hogy ezen a kis nem kívánt önismereti leckén is túlestünk, már lassan nagyon kemény gyerekek leszünk Tiszta elmeturkálás ez a hét. Hát, én mondjuk, annyira nem élvezem, hihi. Éljen az intellektuális mazochizmus! Bírjátok?
Szerző
-
Alapító és szerkesztő
Főállású gonoszkodó sárkányboszorkány, egyben egyetemista tündérlány. Szeretem a fantasyt, a horrort és a pc játékokat. Őzike forever!
Korábbi cikkek
Film2021-09-12He’s all that
Dráma sorozat2021-02-21Frontier 1. évad
Dráma sorozat2020-07-05Spinning out 1. évad
Akciósorozat2020-04-3010 retro sorozat, amit újranéznénk
