A nyári szezon és azon belül is a július el van árasztva animék terén: vannak itt újonnan kijövő szériák, és vannak folytatások, amik közül már jó párnak láthattuk is az első epizódját. Most ezek a nyitányok kerülnek terítékre, egyfajta kedvcsinálóként.
D Gray man Hallow 1.rész
Az év egyik legjobban várt sorozata számomra a D Gray Man folytatása, így kapva-kaptam az alkalmon, hogy megnézhessem az első részt belőle. A csalódottság legkisebb jelét sem mutattam az ending legördülés után: bár látszik, hogy eltelt pár év az első széria óta, az alkotók azért képesek voltak megragadni ugyanazt a humort (és persze a feszültséget), amit már korábban megszoktunk. A kinézetre és a szinkronra nem lehet panasz, a visszaemlékezésekért meg külön jár a vastaps – azért azonban harapok, hogy Crossal már megint kiszúrtak.
Binan koukou chikyuu bouei-bu love love 1.rész
Hatalmas lelki erő és egy barátom jelenléte kellett ahhoz, hogy végigbírjam ennek a folytatás szerű képződménynek az első részét nézni. Őszintén szólva, eddig a feltekert yaoi szálakat eltekintve semmiben sem különbözik az első évadtól: a főszereplők idegesítőek, a párbeszédek unalmasak és/vagy semmi értelmük, az ellenfelek meg – ha ez egyáltalán lehetséges – még gázabbak. De azért nem vagyok álszent, egy jó poént eltudott sütni az első epizód, ez pedig a baltás-gyilkos módra őrjöngő nagy testvér volt.
Handa-kun 1.rész
A Barakamon egy meghatározó anime a számomra, és nagy örömmel töltött el, amikor megláttam, hogy már online berkekben is megtalálható az első epizód. Egy kreatív a sorozatból kiragadással kezd, hogy aztán öt percig azon gondolkodjon a kedves néző, hogy vajon jó animét is néz-e, aztán végül megkapjuk Handa-kun középiskolai életét, ami egyből egy lánytól érkezett szerelmi vallomással indít. Érdekes csavar ez, hiszen a normál sorozatból lehet tudni, hogy nem lesz belőle semmi, hiszen ott Handa maga mondta, hogy sosem volt barátnője, de ki tudja – lehet, hogy az alkotók kreatívkodnak. Minden esetre a humor a megszokott, Handa antiszociális személyiségét nagyon jól kihasználják, valamint a körülötte lévő emberek félelemmel vegyes tiszteletét irányába.
Cheer Danshi 1.rész
Már a borítója sem tetszett ennek a sorozatnak, a trailertől meg egyenesen a hajamat fogtam, aztán megnéztem ennek a fiú szurkolócsapatos animének a nyitó epizódját, és valahogy sikerült eljutnom egy semleges nézőpontra vele szemben. A két főhősnek beillő srác egyáltalán nem vészes – csak maradjanak meg barátoknak – az eddig nagyjából körvonalazott helyzetben is rejlik némi potenciál. Ami azonban a legjobb volt az az, hogy itt is kapunk egy szemüveg tologató Midorima-imitárort, aki végre vicces is.
Szerző
- Blog könyvekről, filmekről, sorozatokról, és minden egyéb jóról az internet gráciáinak digitális tollából!
Trackback/Pingback