Hát ez is eljött. Az évadzárást jelentő tizenkettedik része a Koutetsujou no Kabanerinek, ami más címet nem is viselhetne, mint a benne központi szerepet játszó vonat neve. A Koutetsujouban futnak össze az eddig elvarratlan szálak, összeállnak és közös erővel adnak nekünk egyrészről egy méltó lezárást, másrészről remek nyitányt az esetleges második évadnak.
Ugye Ikoma életben maradt és Kurusuval karöltve indulnak meg Kongokaku felé ahol a már majdnem teljesen átváltozott Mumei van, valamint a koutetsujou legénysége börtönben a paranoiása megmaradt lakosság miatt. Biba a romok között ül és nézi alkotását, ám hűséges embere miatt nagyon hamar a tudtára jut, hogy Ikoma visszatért – és ez persze zavart kelt az erőben. Megtörténik a kettejük közti nagy csata, amiről az ember azt gondolná, hogy Biba emberi volta miatt hátrányba van, de nem. Mumei is még hála az égnek időben észbe kap, és Ayamenek is sikerül megmenteni a vonat népességét. Aztán persze jöhet a nagy örömködés, és egymásba borulás, majd egy
kisebb mentőakció után az acél erőd folytatja megkezdett útját az ismeretlen felé.
Kedves anime készítő stúdiók, így kell rendes lezárást készíteni egy évadnak! Korábbi rossz tapasztalatok (Ao no Exorcist, Claymore) miatt nagyon aggódtam amiatt, hogy a Koutetsujou no Kabaneri is hasonló sorsra jut, de szerencsére kellemesen csalódtam. Megvolt mind a fizikai, mind a lelki tetőpont, és az volt a legjobb, hogy nem csak Ikoma és Mumei volt végig a reflektorfényben, hanem mindenki. Minden egyes eddig feltűnt (és nem elhunyt) karakternek megvolt az a mozzanata, ami miatt azt lehet mondani, hogy igen – így kell ezt csinálni. Persze bennem is megmozdult valami: az utóbbi pár cikkben nagyon mérges voltam Bibára, és bár ez a gyűlölet nem múlt el, a halálakor megesett a szívem rajta is. Hát, halottról jót vagy semmit.
Teljesen megvagyok elégedve ezzel a sorozattal: eleve egy nagy hátránnyal kezdett, hiszen a legtöbb animés egyből elkeresztelte egy híresebb Titán (hehe) oldalbordájának, de a Koutetsujou no Kabaneri persze nem elégedett meg ennyivel, és volt benne annyi potenciál, hogy kitörjön neves elődje árnyékából. A tizenkét rész alatt volt minden: dráma, horror, családias pillanatok, árulás, nagy monológok, és minden más, amit még belelehet tenni egy shounen animébe, de mindezek ellenére sem lett sallangos vagy izzadságszagú a sorozat. Mindent és midenkit a megfelelő időben és helyzetben dobtak be (szegény Takumi), így a kezdetleges kötelező kavargás és káosz után egy letisztult, valódi értékekkel rendelkező anime kerekedett ki végül.
Aki eddig elmulasztotta megnézni ezt a sorozatot, annak csak ajánlani tudom, senkit se riasszanak el az esetleges rosszmájú megjegyzések,ez az anime méltán megéri a ráfordított időt, akárcsak a korábban említett, és méltatlanul mellékvágányra helyezett Overlord.
Szerző
-
Alapító és szerkesztő
Főállású gamer, horror rajongó és anime szakértő. Sok mindenről szeretek és tudok beszélgetni, ezért is jó zombi módjára mindenki agyára megyek.