„A jégsárkány halált lehelt a világra. Halált, és csendet és irgalmatlan hideget.”
Gondolom, senkinek nem ismeretlen George R. R. Martin neve és A tűz és jég dala, hacsak nem kő alatt élt az illető. Az viszont sok olvasót meglepett, amikor egy mesekönyv jelent meg a népszerű író tollából. Persze ez nem jelenti azt, hogy felnőtt fejjel ne lehetne élvezni – vagy hogy Martin bácsi szíve meglágyult volna, és ne gyilkolászna továbbra is vígan.
Azt azért nem árt tudni, hogy bár A jégsárkány eredetileg 1980-ban íródott, tizenhat évvel a Trónok harca előtt, szóval ne tessék azt várni, hogy ugyanolyan a világfelépítése meg a sárkányai. Csak gondoltam szólok, mert nem egyszer találkoztam már olyan véleményekkel, amik ezt hozták fel fő negatívumként.
A különbségek ellenére egyébként nekem teljesen olyan érzésem volt, mintha az Így neveld a sárkányodat 2-t és Eowyn Ivey A hóleány című könyvét kereszteztük volna, hogy aztán ledobjuk őket valahol Westeros közepén. Egyelőre még nem sikerült eldöntenem, hogy ebben a cselekmény a ludas, vagy a csodálatos hangulata, de az eredmény mindenképpen tetszetős.
A történet főszereplője egy Adara nevű, különleges kislány, aki a leghidegebb télen született. Ő az egyetlen, aki nem fél a legendás jégsárkánytól, melyről mindenki csak rettegve mer suttogni. A jégsárkány minden évben eljön, és nem marad utána más, csak fagy és pusztulás. Adara azonban már egész kicsi korában megérzi, hogy ők ketten ugyanúgy a tél gyermekei, és örökre összefonódott a sorsuk. Az ő varázslatos és megindító történetüket meséli el Martin ebben a rövid kis regényben.
Ami engem elsősorban megfogott – persze szigorúan a sárkány után – az a hangulat. Egyszerűen imádom, amikor valaminek olyan magával ragadó az atmoszférája, hogy teljesen beszippantanak a lapok, és még napokkal később is a hatása alatt vagyok. Ehhez nem is kell feltétlenül izgalmasnak lennie a cselekménynek, de ha még az sem hiányzik, akkor aztán teljes a siker.
Őszintén szólva egy ideig nem tudtam határozottan eldönteni, hogy mennyire gyerekeknek való mese ez. Mint már utaltam rá, az író nem hazudtolja meg magát, már itt is előszeretettel bántja a karaktereit, habár szerencsére a végén kapunk egy rövid, reményteljes fejezetet. Viszont ha azt vesszük, hogy Jancsi és Juliska élve elégették a gonosz és kannibál boszit, akkor szerintem nem kell annyira félteni a gyerekek pici lelkét. Mellesleg szerény véleményem szerint egy tíz év körüli gyerek már simán olvashat ilyet, legalábbis a saját olvasmányélményeimből kiindulva. Az meg nem is lehet kérdés, hogy felnőttként is le tud-e kötni. Persze! Csak sajnos túl gyorsan véget ér, ugyanis röpke 120 oldal az egész.
De erre az egészre a gyönyörű képek teszik fel a koronát. Luis Royo, az illusztrátor igazán remek munkát végzett, egyszerűen nem tudtam betelni azokkal a csodás alkotásokkal. Nagyon sok pluszt adnak a könyvhöz és tökéletesen illenek hozzá, de már önmagukban is elképesztően szépek. Ezek után muszáj lesz tüzetesebben is elmélyednem Royo munkásságában.
Én egyáltalán nem bántam meg, hogy megvettem, és biztos vagyok benne, hogy még sokszor le fogom venni a polcról. Örök gyerekeknek és sárkányimádóknak kötelező darab.
Szerző
- Szerkesztő
Korábbi cikkek
Könyv2022-03-30Boldizsár Ildikó: Amália álmai
Igaz történet alapján2022-03-16Jung Chang: Vadhattyúk
Könyv2022-03-02Leïla Slimani: Altatódal
Könyv2022-02-02Sarah Winman: Csendélet