Isten egy szemétláda, aki élvezi, ha szívathat.
Evan Baxter (Steve Carell), a neves híradós, otthagyja állását, hogy új karrierbe kezdjen: megválasztják kongresszusi képviselőnek, amit követően feleségével, Joannal (Lauren Graham), és három fiával, Dylannel (Johnny Simmons), Jordannel (Graham Phillips), és Ryannel (Jimmy Bennet) Washington DC mellé költözik. Kezdetben minden remekül megy: csodás ház, remek iroda, talpraesett asszisztensek, ráadásul egy szenior képviselő (John Goodman) rögtön vele együtt akar beadni törvényjavaslatot. Azonban nem sokkal később furcsa dolgok kezdenek el történni: Evan előbb egy láda szerszámot kap, majd pedig egy nagy adag faanyagot, miközben az ébresztőórája folyamatosan 6:14-kor kelti. A furcsaságok pedig csak akkor tetőznek be igazán, amikor meglátogatja őt egy furcsa férfi (Morgan Freeman), aki azt állítja, hogy ő Isten, és kiosztja Evannek a feladatot, hogy építsen bárkát, akár tetszik ez a férfinek, akár nem.
Még egyszer régen láttam ezt a filmet, és olyan jó emlékeket hagyott bennem, most azonban, ahogy újranéztem, ezek a kellemes emlékek elhalványultak kissé. Nem azt mondom, szórakoztató és magával ragadó az alapötlet, sőt, a film ritmusa is jó, így a sztori sodorja magával az embert. Meg aztán Steve Carell alapból is jól hozza a szerethető balfácánt, itt meg aztán mindent belead, viszont van, ahol túlzásokba esik, bár ez, szerintem, inkább a rendező sara – például szerint kicsit már túlzás a film elején az az igencsak hosszú jelenet, amiben nem látunk mást, mint hogy Evan próbál megszabadulni az orrszőrétől (bár másfelől nézve viszont ez sokat hozzátesz Evan karakterizációjához). Meg hát azért ezen kívül is vannak gyenge poénok – mert nem tudom, ti hogy vagytok vele, de szerintem egyáltalán nem vicces, hogy John Goodmant folyamatosan leköpik vagy leszarják különféle állatok. Viszont Wanda Sykes Ritája fenomenális, és követelek egy filmet csakis róla.
A sztoriba különösebben nem szabad belegondolni, mert akkor rögvest feltűnik, hogy ugyan mi a francért mennek Evanék hátsó kertjébe elefántok meg oroszlánok – azt leszámítva, hogy jól mutatnak a filmen – mikor az ő élőhelyüket nem is fenyegeti az „özönvíz”. Szóval ezt csak nézni és élvezni szabad, merengeni rajta nem, maximum csak az üzeneten, hogy óvjuk környezetüket (és óvakodjunk a korrupt politikusoktól), ezt meg viszont kifejezetten illene fontolóra venni.
Isten viszont, mint ahogy azt már megemlítettem a bevezetőben, egy szemétláda, akkor is, ha kedvesen mosolyog és Morgan Freeman alakítja. Esküszöm, Isten direkt arra megy rá, hogy szívassa és leégesse Evant, miközben úgy rángatja, mint egy marionett-bábút – mert nem elég, hogy Evan bárkát épít, úgy is kell kinézni, mint Noénak, szakállal, köpennyel, mindennel együtt, ami miatt hülyének nézik, és amiatt a felesége is majdnem elhagyja. De persze a végén minden happy, akkor is, ha a család tulajdonképpen minden anyagi javát elveszíti. Ez pedig valaki olyannak, mint én, aki közel kilenc éve füstölög Jób könyve miatt, különösen fájó pont.
De ettől függetlenül az Evan, a minden6ó egy kellemes, könnyed kis vígjáték, ami bár néhol kifejezetten bugyuta, és a sztori is több helyen vérzik, azért még remek szórakozást tud nyújtani.
Szerző
-
Alapító és főszerkesztő-helyettes
A kedves-naiv-romantikus macskamán, aki írói ambíciókat hajszol. Reménytelen fangirl és könyvmoly.
