Bár itt is beleestem a csapdába, mint anno a Nem fogadott hívásnál, hogy előbb láttam az amerikai remaket, mint a japán elődöt, itt ez valahogy nem zavart. Más országok, más gondolkodás módok és másfajta feloldás. Ezt kínálja nekünk a 2005-ös Fekete Víz, némi thriller beütéssel.
Nem könnyű frissen elvált anyaként a nyakunkba venni leányunkat és új életet kezdeni, főleg akkor, ha a munkád miatt a város nem pont legjobb reputációval rendelkező épületébe kell költözni. Dahlia (Jennifer Connelly) élete kiskora óta a bántás és az elhagyás motívumait követi: édesanyja léha életet élt, nem foglalkozott vele, és a házassága is tönkrement. Egyedüli öröme a kislánya Ceci (Ariel Gade), aki mama maci üzemmódban véd és szeret, de sajnos vannak olyan dolgok, amiktől még egy anya sem képes megvédeni a lányát. A lakásuk felett lévő házból különös hangok jönnek, folyton beáznak miattuk és ami a legrosszabb, hogy Ceci új kitalált barátja egy idő után sokkal inkább kiakarja sajátítani Dahliát, mint a kislányt.
Ez a film őszintén szólva simán elmegy egy több rétegű családi drámának a misztikusság meg az ijesztgetés meg csak hab a tortán. Egyrészről ott van az érzelmileg labilis Dahlia, akit a mai napig kísértenek gyerekkori emlékei, emellett még férjével is meg kell küzdeni a válási ügyintézések során, de szerencsére vannak támaszai: Ceci meg a furcsa stílusú, de jószívű ügyvéd Jeff Platzer (Tim Roth). Második drámai alanyunkként ott van ugye Ceci, akinek meg kell élnie azt, hogy szülei elválnak, új környezetbe kerül, senkit sem ismer, és az egyedüli „kitalált barátja” is egy idő után nem szép dolgokat hoz elő belőle – és persze a ténylegesen is túlvilági sértett meg Mary, aki szintén a szülői szeretet és gondviselés hiánya miatt lesz áldozat.
Ez a film egy tipikus iskolapéldája annak, hogy mindenki szenved, és sosem azt mutatja amit érez: eleve ott van a „családos” ügyvéd Jeff, akinek bár a szíve a helyén van, de már egy rég megcsömörlött ember, akiben pont Dahlia hozza vissza a reményt. Dahlia szenved kívül is belül is, de Ceci miatt képes felkelni és tovább csinálni – és meghozza érte a lehető legnagyobb áldozatot is.
Igen, ahogy sejteni lehet a Fekete Víz végkimenetele sok minden, csak nem vidám: kapunk egy kis reménysugarat a végén, de mivel az egész film végig komor, szutyok és sötét hangulatú volt, így nem is szabad várni napsugaras, madárcsicsergős happy endet. Nem, néha a filmeknek is szomorú véget kell érniük, hogy a nézőt visszarántsa a valóságba.
Amikor először láttam féltem tőle és nem értettem szinte semmit belőle, most már nem félek a Fekete Víztől és értem a film minden kis momentumát, hogy miről szól és miért van benne. Csak nagyon vidám emberek nézzék meg, mert eléggé lehangoló az egész, és aki eleve rosszkedvű, annak csak még inkább rá fog tenni egy lapáttal.
Szerző
-
Alapító és szerkesztő
Főállású gamer, horror rajongó és anime szakértő. Sok mindenről szeretek és tudok beszélgetni, ezért is jó zombi módjára mindenki agyára megyek.
