Mint ahogy a DC, úgy most a Marvel is magasra dobta a lécet az X-men Apokalipszissel. Hogy sikerült-e megugrani az elvárásokat? Igen és nem is.
Figyelem! A Cikk nyomokban Spoilert tartalmaz, csak saját felelősséggel!
A második részhez képest tíz évvel később találkozunk újra kedvenc mutánsainkkal, aki próbálnak elvegyülni az emberek között. Xavier (James McAvoy) megalapította az iskoláját, Erik (Michael Fassbender) gyári munkásnak állt, megházasodott és született egy kislánya. Raven (Jennifer Lawrence) mutánsokat ment meg szabadidejében, a többiek pedig Charles mellett tevékenykednek az iskolában. A baj akkor kezdődik, amikor Kairoban egy titkos társaság életre kelti a sok ezer éve szunnyadó lényt, Apokalipszist (Oscar Isaac), aki minden idők legelső mutánsa, és aki az évek alatt rengeteg képességet gyűjtött össze. Négy csatlósát összeverbuválva pedig elhatározza, hogy megtisztítja a világot a szuperhatalmaktól, akik csak hülyítik az embereket. Természetesen az újoncokon és pár régi motoroson múik a világ sorsa ezúttal is.
Ez a film értette meg velem, hogy mi volt a baj a Batman Vs Supermannel. Vagyis, hogy mit érez egy ember, akit bedobnak egy olyan filmre, ahol nagyjából ismeri a szereplőket, mert mondjuk régebben találkozott velük, esetleg a nevüket vagy a képességüket is tudja, ha nagyon figyelt, talán még egy – egy apróbb momentumot is fel tud idézni a múltjukból, de valahogy mégiscsak arra várt, hogy mindenkit szépen bemutassanak, – már amennyire ez lehetséges – és kapjon egy teljes egész képet. Nos, ez sajnos se az imént említett műnél nem sikerült, se itt az X –meneknél, mivel mindkettőnél arra apelláltak, hogy a nézőközönség kívülről fújja az összes képregényt, az összes filmet meg minden egyebet, így túl sok időt nem kell magyarázással tölteni. Azonban, míg a BvS világát ismerem szereplőstül mindenestül, addig az X-menek nekem kimerülnek az előző pár filmben. Ebből kifolyólag maradt bennem egy általános hiányérzet, vagy mondhatnám úgyis, hogy tudásszomj, a karakterekre nézve. A leginkább lyukat hagyó nekem Jean (Sophie Turner), aki ott van az iskolában, hasonló képességgel, mint a professzor, de hogy került oda, hol vannak a szülei? stb. De pár szereplőnél ugyan ezt éreztem. Aki viszont tisztességgel be lett mutatva az maga a főgonosz, Apokalipszis, aki nyilván azért lett megmutatva töviről hegyire, mert egy filmben le kellett tudni, a többieket meg ráérnek később bemutatni. És végül is ez a lényege a dolognak, hogy „ej, rá érünk arra még”, vagyis annak ellenére, hogy ez a film egy trilógia lezáró darabja, már megint azt éreztem, hogy ez csak egy átvezető, egyik filmből a másikba, mert az új szereplők sehova nem értek el, csak most kezdenek tanulni, azzá válni, akik egyszer majd lesznek.
Az egész filmnek rettentő tempója van. Beugrálna a karakterek, a nagy közösbe, aztán megy a végtelenített csihipuhi, közben pedig elfelejtik fejleszteni a szereplőket. Szerencsétlen Küklopsz (Tye Sheridan) egyik percről a másikra elveszti a testvérét, és arra sincs ideje, hogy meggyászolja, de nyilván ne legyenek ilyesféle elvárásaim az Apokalipszis kellős közepén. A másik nagy kérdőjel Kurt Wagner (Kodi Smit-McPhee), vagyis Nightcrawler, akiről annyit tudunk, hogy egy cirkuszból jött, vallásos, kék és teleportál. Ő, Quicksilverrel (Evan Peters) karöltve adják a film humorforrását, de voltaképp szegény Kurt egy kihagyott lehetőség. Ő külső szemel egy kék kis ördög, legalább annyit mutattak volna meg, hogy az emberek milyen fejeket vágnak, amikor meglátják. A plázás jelenet, melyik napon vérzett el a vágólapon, mert arra nagyon kíváncsi lettem volna!
A másik kihagyott lehetőség Quicksilver és Magneto drámája. Amellett, hogy ez a srác még mindig halál laza, humoros, és a képessége rendkívül hasznos, a felszín alatt hordoz magával egy kezeletlen sebet, amit ebben a filmben sem tud elvarrni, pedig ha erőt vesz magát és elmondja Magnetonak az igazat, talán előbb leállíthatja. De ezzel a dologgal is úgy voltak, hogy majd a következőben, ez pedig kiábrándító. Amúgy Wanda, hol van? Mert még én is tudom, hogy ők ikertestvérek. Ja, ő a Civil Warban repdes, oké…
És, ha már Magneto. Michael Fassbender, megint hozza a formáját. Őszinte, mély alakítás, átérzi a karaktere minden fájdalmát, mert szerencsétlen Eriknek annyi mindent kell kiállnia, hát persze, hogy szinte azonnal belemegy a világ felszámolásába, ha az eszközt tálcán kínálják. A megtérése pedig nagyon szép, és végre megjön a józan esze, átlát a gyászon, a gyűlöleten, rájön, hogy még maradtak, akiket szerethet, ez karakterfejlődés! Aztán, hogy a fekete Steve Jobs garbójában, hova megy a film végén, azt a csak a következő részben tudhatjuk meg…
Visszatérve Apokalipszisre, le kell, szögezzem, hogy egy valóban félelmetes ellenfél, ám akadnak humoros, számomra kissé abszurd jelenetei, amik mind logikusak, de valahol viccesek. A kedvencem, ahogy összeszedi a négy lovasát, és az összest felöltözteti király bőr cuccokba. Ez nála alap követelmény, hogy mindenki epikusan nézzen ki? A legjobb, mikor Stormnak „befesti” a haját, szóval ki merem jelenteni, hogy Apokalipszis korunk legjobb stylistja. Aztán ott van az, amikor megérintve a TV képernyőt magába szippantja az összes addigi tudást és információt, amit a világról tudni lehet. Én meg erre csak azt mondom, hogy: „na, ez van, ha az ember mindenféle hülyeséget elhisz.” Szóval, azért nem minden igaz, amit a TV-ben, mondanak, sőt, de értem a szimbolikáját, valahonnan tudást kellett szereznie az elmúlt időről. A szövegei magasztosak, teljesen passzolnak hozzá, Oscar Isaac elmaszkírozott arcán azért véltem felfedezni némi színészi játékot, már amennyire ez sikerült neki annyi festék alatt, és maga a karakter üzenete is a helyén van, mert voltaképp a nagyhatalmakat kritizálja, és a nagyhatalmak valóban ostobák, mert a film teljes egészében ülnek, és ledöbbenve bámulják a képernyőt tehetetlenül. Szóval mindenki nyugodjon meg, valószínűleg pontosan ezt tennék, ha ez a való életben is bekövetkezne, vagyis semmit.
A négy lovassal nem tudok mit kezdeni, maximum Magnetoval, mert az ő karaktere volt leginkább kidolgozva. Stormmal (Alexandra Shipp) próbálkoztak, de azon kívül, hogy egy Kairói utcagyerek volt, szeretne olyan lenni, mint Mistique, de azért ennek ellenére beáll a világ elpusztítója mögé, semmit az égvilágon nem tudunk meg. Jól néz ki, menő ereje van és kész, és csalódott vagyok, amiért csak ennyit tudok róla… A másik kettő Angel (Ben Hardy) meg Psylocke (Olivia Munn) szegények még ennyire sincsenek kidolgozva. Annyi sincs megmutatva, hogy honnan szalajtották őket, csak a képességüket látjuk, meg az átalakulásukat (ami Angel esetében elég brutális) és ennyi, pedig a négy lovasnak rendkívül hangsúlyosnak kellett volna lennie, és sajna nem vigasztal, az a kifogás, hogy: „de hát így is sok karakterrel kellett dolgozni.” Komolyan Rozsomák kidolgozottabb volt, pedig ő egy szót se szólt, csak a karmai beszéltek…
James McAvoy X- professzora még mindig hiteles, és a legfontosabb harc végül is közte és Apokalipszis között zajlott fejben, de végül Jean volt az aki pontot rakott a dolgok végére. Charles ebben a részben az áldozat, akit a főgonosz fel akar használni, akit meg kell menteni. Érdekes volt látni, hogyan és miért kopaszodik meg (Apokalipszis nem csak „hajat fest” hanem most már borotvál is igen…) jó látni, ahogy elindítja az iskoláját, ahogy elkezd azon munkálkodni, amit már ismerünk, mert voltaképp ez maga X professor lényegi része, a tanítás. De persze mindezt kiforrva csak a következő részben láthatjuk…
Összefoglalva: Az egész filmnek átvezető szaga van. Minden, ami érdekes lehetett volna ebben a filmben, azt majd a következőben fogják kibontani, ha persze addig elő nem állnak egy olyannal, ami eltörli az egész storyline-t. Az akciók izgalmasak, a látvány fenomenális, de a kidolgozottság, a karakterek részletessége nincs meg és ez hiányérzetet kelt szerintem mind a fanokban, mind a hozzá nem értőkben.
Szerző
- Korábbi szerkesztő
Trackback/Pingback