Oldal kiválasztása

Ezúttal egy különleges esemény beszámolóval érkezem, ugyanis végre kiszabadultunk a budapesti „fogságból” és az ország egy különleges pontjára jutottunk el, Debrecenbe. Az apropó pedig a PlayIT, vagyis az ország legnagyobb gamer show-jának második vidéki állomása.

playit.debrecen.1

A busz út elég fárasztóra sikeredett, azonban mire már megérkeztünk a Főnix csarnokba, a hely már kezdett a legjobb fényében pompázni, a látogatók gyülekeztek a bejáratnál – mivel Budapesten kívül sajnos kevés az ilyen nagy esemény, ezért érthető is a tömeg. Azonban ez a tömeg valamivel másabb volt. Bár legalább annyi fiatal volt jelen, mint Budapesten, mégis sokkal kedvesebbek és valamivel illedelmesebbek voltak, sőt, olyan mosoly ült mindenki arcára, amit talán pont az adott, hogy nem a fővárosban jártunk, ahol az ilyen jellegű nagy események lassan megszokottá válnak. Különösen örültem, hogy egyre több gamer lányt fedeztem fel a látogatók és az előadók között, ezzel is bizonyítást nyerve a tény, hogy a játékos lét nem gender függő.

playit.debrecen.2

A Főnix csarnok egy tökéletes hely bármilyen rendezvényre, a három emeletnyi lelátósorát még Budapesten is megirigyelnék. A szervezőség maximálisan kihasználta a hely adottságait, és így a színpadokra folyamatos rálátást biztosítottak, sajgó cosplayes lábaknak külön öröm volt az elrendezés, ahol végre a show-t is lehetett látni. A show pedig remek volt: League of Legends meccsek, a legújabb Halo szériában vehettek részt a szerencsések, a Gears of War Ultimate Edition kipróbálásának lehetősége, és persze egy igazán különleges apróság, BB-8 tesztelése is. De nem csak az újdonságokat kaptak helyet a csarnokban, hiszen ezúttal is akadt retro részleg, igazán kedves darabokkal.

playit.debrecen.3

A színpad pedig nem csak a játékoké volt, hanem a gamereké és a youtubereké, akik fantasztikus műsort csináltak, kvízekkel szórakozatták a közönséget, olyannyira, hogy némelyikük a nap végére be is rekedt. Ezenfelül akadt cosplay verseny, ahol a zsűrizés ezúttal Miharura, Loveinyre és Rókucra volt bízva – a kevés nevező ellenére a lányoknak nem volt könnyű dolguk.

Számomra még egy különlegességet tartogatott a rendezvény, ez volt életem első útja Debrecenbe, és a sok mosolygós arc, a kedves képkérők és az önfeledten szórakozó tömeg megszerettette velem a várost. Remélem jövőre ugyanitt (nagyából) ugyanekkor találkozunk!

playit.debrecen.4

A képekért köszönet a PlayIT Facebook oldalának!

Szerző

Catleen
Catleen
Alapító és főszerkesztő

Mindig online kütyüfüggő, “csak még egy epizód” suttogó, űrhajó gyűjtögető kocka, digitális bennszülött. Igazi fangirl és PR munkatárs a Serenityn.
Watchaholics
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.