Oldal kiválasztása

castle8.21.2

Mint egy rossz horror – és ebben semmi dicséret sincs.

Alexis és Hayley a magánnyomozói irodában tölti az estét, amikor is a vihar miatt elmegy az áram – az egész városban. Ekkor egy ballonkabátos, szakállas fazon jelenik meg az ajtóban, betöri az üveget, bejön, és már majdnem a csajokra támad, amikor is holtan esik össze. Kiderül, hogy a férfi a közeli pszichiátriai intézetből szökött meg, ahol az utóbbi húsz évet töltötte, miután megtámadott egy családot. Némi nyomozás után kiderül, hogy anno annak a magánnyomozónak dolgozott, akié az iroda volt még Castle előtt, és hogy a férfi azért jött fel, mert egykori munkaadója olyan dolgot rejtegetett a széfjében – amit Castle azóta nem nyitott ki, hogy birtokba vette az irodát –, amire szüksége volt feladata elvégzéséhez. Az áldozatnak ugyanis az volt a fixaideája, hogy a kisfiú, akit megtámadott, maga az Antikrisztus – és mivel az azóta férfivá lett fiú, aki időközben megörökölte szülei milliárdos vagyonát, éppen most készül betölteni a harmincat, már csak napok maradtak vissza, hogy megöljék őt és megakadályozzák a világvégét.

CASTLE - "Hell to Pay" - When an axe-wielding, escaped psychiatric inmate drops dead in Castle's P.I. office, Castle and Beckett's investigation leads Castle to suspect the victim's death could be the work of the Antichrist, on "Castle," MONDAY, MAY 9 (10:00-11:00 p.m. EDT), on the ABC Television Network. (ABC/Scott Everett White) NATHAN FILLION, STANA KATIC

Az epizód rettenetesen indult – fogom a fejemet, olyan rettenetesen. Olyan volt az egész, mint mikor valami beszorul a fogaskerekek közé, de a gép attól még küzd, hogy tovább tudjon haladni: a jelenetek erőltetettek és túljátszottak voltak, a dialógusok fájdalmasak, a sztori elemeit pedig mintha random módon dobálták volna egymásra. Emellett pedig többször is úgy éreztem, mintha a színészek is már amolyan „minden mindegy”–módon állnának a dologhoz, és hogy még ezt is tetézzük, Rick és Kate jelenetei is eléggé limitáltak voltak – Hayley viszont volt megint dögivel, ami miatt kénytelen voltam ismét megkérdezni magamtól, hogy ő ugyan miért is kell a sztoriba?

A nyomozási szál nem is sokat javult, ahogy haladt előre a történet – teljesen véletlenszerűen kerültek elő a nyomok, nem volt semminek sem súlya, és az egész olyan erőltetettnek hatott. Azt pedig igazából nem tudom, hogy hová tegyem, hogy végig volt egy… szakadék a sztoriban: nem is igazán a gyilkost kerestük, hanem előbb azt, hogy mit csinált az áldozat, hogy neki mi volt az indítéka, és mikor kiderült ez az indíték, akkor az is egyértelművé vált, hogy kellett itt még lennie valaminek, különben nem lenne fontos, hogy meg akarták ölni az „Antikrisztust”, viszont emiatt meg hiányérzete támadt a nézőnek. Maradjunk annyiban, hogy volt még ott valami más is, és hogy tulajdonképpen nem az a fontos, hogy ki ölte meg az áldozatot.

castle8.21.3

A körítés viszont kifejezetten javult, ahogy haladtunk előre: Castle természetesen rákattant az Antikrisztus-elméletre, aztán meg kitaláltak, hogy megjelölték és meg fog halni, ami meg aztán átcsapott paranoiába, amitől meg megfájdult Kate feje. Viszont a kapitány legalább poénnak vette a dolgot, és ugratta miatta Ricket, ami jelenet legalább szórakoztató volt. Szóval igen, az epizód második felére azért egyfelől bejött pár jó poén meg találó jelenet, másfelől pedig Rick és Kate is több játékidőt kapott egymás társaságában, bár még mindig nem eleget.

Összességében azt mondom, hogy az epizód kap egy elmegyet, hála a második felének, de azt továbbra is fenntartom, hogy a nyomozás össze lett csapva.

Szerző

Orlissa
Alapító és főszerkesztő-helyettes

A kedves-naiv-romantikus macskamán, aki írói ambíciókat hajszol. Reménytelen fangirl és könyvmoly.