Sosem szerettem a háborús filmeket, ám a belőlük készült paródiákat már annál inkább. Az olyan klasszikus mellett, mint a Nagy durranás! azért előfordulnak jóval kevésbé ismert példányok, amik azért vannak olyan szórakoztatóak, mint a nagy nevek. A Tűz a víz alá is egyike ezen filmeknek.
A film gerincét egy kisebb bürokratikus konfliktus adja: Thomas Dogde kapitány (Kelsey Grammer) hiába lobbizik azért, hogy egy tengeralattjárón legyen kapitány, a megszokottól eltérő „nem kapitányos” jelleme miatt ezt rendre elutasítják. Végül mégis kap egyet, ám a Mérges Rája névre keresztelt – finoman szólva is ócskavas-osztályú – tengeralattjáró sok minden, de nem biztonságos. Valamint a legénység is válogatott kakukktojások gyülekezete, akiket a Dogde-ra valamiért nagyon pikkelő Yancy Graham Admirális (Burce Dern) szedett össze, hogy egy hadijáték keretei között bizonyítsa Dogde a rátermettségét és tudását.
Kevés az olyan film, amit képes vagyok hússzor megnézni, és még a huszadik alkalommal is képes vagyok nevetni rajta. És azért is különleges a Tűz a víz alá humora, mert a poénok nagy része nem izzadságszagú altesti poén, hanem olyan helyzet és-párbeszéd villongások, amik kompatibilisek az adott jelenetben szereplő karakterekkel. Jó szereplők pedig dögivel vannak: a kapitány mellett rögtön ott van a kezdő első tiszt Pascal (Rob Schneider), az akkoriban még nem gyakori női merülő tiszt Lake hadnagy (Lauren Holly), de van itt még kiváló hallású szonár (Harland Williams), csípős nyelvű gépész (Bradford Tatum), és agyonsütött villanyszerelő (Toby Huss). Az ismertebb nevek közül még előkerül a Winslow admirálist alakító Rip Torn, az öreg gépészként feszítő Harry Dean Stanton, vagy William H. Macy, mint Carl Knox kapitány.
A casting remek volt a filmhez, és ehhez még hozzájárul az is, a hogy a film szinte teljesen mentes a logikai bakiktól, a túlzó jelenetektől – mert eleve nem ezekre épít a mű. Bár egy-két dolognak utána kellett néznem a haditengerészet terén, a legtöbb dolgot azonnal meglehetett érteni, és ezzel párhuzamosan a belőlük fakadó poénokon is lehet nevetni.
96-os filmhez képest a technikai megoldások nagyon jók (a filmidő nagy részében a Mérges Rája a fő szintér), és persze a humor mellett a tengeralattjárók veszélyességi faktorát is kiemeli a film, ezzel együtt azt is, hogy mennyi minden múlik egy jó szakemberen vagy éppen a szerencsén.
Nekem ez a film gyerekkoron egyik kedvence, és tudom, hogy nem mindenkinek fogja elnyerni a tetszését, de arra buzdítok mindenkit, akit nem űz el a születési évszáma a filmnek, hogy egy kellemes kis hétvégi kikapcsolódáshoz remekül passzol a Tűz a víz alá.
Szerző
-
Alapító és szerkesztő
Főállású gamer, horror rajongó és anime szakértő. Sok mindenről szeretek és tudok beszélgetni, ezért is jó zombi módjára mindenki agyára megyek.
