Mivel (majdnem) mindent szeretek, amit a horror kategória szőnyege alá belehet tuszkolni, így nem riadok vissza a különfél kísértet/démon kutató/vadászó filmektől vagy sorozatoktól sem. Mai alanyunk pedig, amit Szellemjárásra (leánykori nevén pedig Haunting) keresztelt a magyar média, egy kellemes kis hétvégi alapozónak remek a horrorokhoz.
A nyolc évados sorozat részeiben mindig adott a probléma: egy család új helyre költözik, vagy éppen egy elhagyott épületet újít fel egy vakmerő vállalkozó, ám azzal sose számol senki, hogy annak a helynek, ahol ők megtelepedni vágynak milyen előtörténete van. Nagyon hamar beüt baj: először kisebb majd nagyobb riogatások, esetleges megszállások, illúziókeltések és még sorolhatnám a dolgokat. Lényeg a lényeg, a szenvedő alany(ok) kihívnak specialistákat, akik megállapítják, hogy pontosan milyen entitással is van dolguk – majd ha nagyon vészes a helyzet, hívnak egy papot és indul az ördögűzés.
Kicsit mindig felhúzom a szemöldököm, ha olyan mondattal találkozok bármilyen horror/thriller film/sorozat kapcsán, hogy „igaz történet alapján”. Nem az, hogy nem hiszek a természetfelettiben, csak azt is tudom, hogy az emberi ostobaságtól csak a hiszékenység a veszélyesebb. De persze a készítők is gondolhattak erre, mert próbálták olyan nagy nevekkel alátámasztani az egyes részek igazságtartalmát, mint a híres paranormális kutató Warren házaspár (akinek egy ügyéről szól a Démonok Között c. film), meg egyéb más neves médiumok.
A kísértések stílusa pedig részről-részre egy kész hullámvasút: van ahol egy szinte már önálló életet élő ház üldözi el folyton lakóit, a következőben meg az egyik lakó eddig fel nem fedezett ereje okoz poltergeistet a házban – végül pedig megkapjuk a démonűzést is. Az utóbbiak általában a legérdekesebbre sikeredett epizódok, mert van olyan amikor véglegesen beválik a dolog, máskor meg visszatér a lény(ek), hogy kisajátítsák újra a helyet (Dark Forest).
Eleve vannak kisebb fenntartásaim a Hauntinggal kapcsolatban: elhiszem azt, hogy vannak (és mindig is lesznek) olyan dolgok és jelenségek, amiket sose fogunk megérteni, és ez így rendben is van. Amibe imádok belekötni az az, hogy az epizódok nyolcvan százaléka Amerikában játszódik – mert persze a világ többi pontján elenyészőek az ilyen jelenségek. Aha, tudják kit etessenek ezzel. Nem tudom, hogy a kísértet járta helyek bemutatása mennyire minősül önsimogatásnak, de akkor pár fokkal ismertebb helyeket mutathatnának, mint a Stanley-Hotel vagy az elmaradhatatlan Amityville-i ház. Azon kevés részek pedig, amik nem Amerikában játszódnak, azok is általában teljesen laposak és érdektelenek. Ezen kijelentés alól kivételt képez a Hungry Ghosts c. rész, Taiwan-on játszódik, ottani túlvilági lényekkel, akiket egy Taoista pap próbál távol tartani a riogatott családtól.
Összességében a Haunting két dologban jó: a vizuális bemutatás, a „rekonstruált” események a legtöbb esetben eléggé hatásosra sikeredtek, meg – ha úgy vesszük – unaloműzőnek nem is rossz horrorfilmek előtt.
Szerző
-
Alapító és szerkesztő
Főállású gamer, horror rajongó és anime szakértő. Sok mindenről szeretek és tudok beszélgetni, ezért is jó zombi módjára mindenki agyára megyek.
