Ez a rész bebizonyította, hogy a szeretet, nemtelen, kortalan, időn, téren és minden gondon átível, és nem utolsó sorban végtelen.
Vigyázz Spoiler!
Ruby az alvilágba pottyan, mivel Zelenat keresi, hogy visszahozhassa újdonsült barátnőjét, Dorothyt az élők sorába, aki végül is nem halt meg, csupán a már jól ismert, utálatos álomátokkal sújtotta az örök ellensége, Zelena. Ezért Ruby, az ezüst cipellők segítségével követi Zelenát, hogy fordítsa vissza az átkot, ám Dorothyt csak az igaz szeretet csókja hozhatja vissza, ezért Rubyék először kétségbe esnek, hogy nem tudják megmenteni, mivel a lánynak senkije sincs, aki ennyire szeretné. Aztán Rubynak eszébe jut Em néni, aki sok évvel ezelőtt halt meg, és aki nagyon szerette Dorothyt. Őt felkutatva próbálnak meg egy csókot kérni tőle, hogy aztán azt elvihesse Ruby Dorothynak. A tervüket Hádész hiúsítja meg, aki mindent megtesz, hogy Zelena kedvében járjon, még arra is képes, hogy az örök kárhozatba taszítsa szegény Em nénit. Végül Ruby rájön, hogy aki a szerelmes csókot adhatná Dorothynak az nem más, mint ő maga, ugyanis közös kalandjuk során igazán megkedvelte. Így Ruby és Hófehérke felkerekednek, hogy megmentsék Dorothyt, Hófehérke pedig visszaigyekszik Storyebrooke-ba, hogy a kis Niel-el legyen.
Igazából két irányból közelíthető meg a részt üzenete. Az egyik, a kevésbé jóindulatú az, hogy olyan lány karaktereket hoztak össze, akiknek történetükből adódóan nincsen szőke hercegük, így nem maradt más, csak, hogy őket boronálják össze, annak ellenére, hogy lányokról van szó. Kicsit gonosz hozzáállás, mert ebből megint az jön le, hogy a készítőknek nagyon nem volt kedve új karaktert behozni. Ami még furább, hogy Piroskának már volt pasija, most hirtelen rádöbbent, hogy mégis a másik csapatban játszik?
A másik megközelítés sokkal jobban tetszik nekem, mert az előbbi csak kukacoskodás. Igazából ennek a két karakternek ez a tökéletes feloldás. Ruby már a sorozat óta keresi a helyét. Lázad, kilóg a sorból, nem találja meg a helyét a világban, aztán el is hagyja kis időre hőseinket, hogy megtalálja a falkáját, ám ez nem sikerül, az űr pedig egyre csak tágult a lelkén. Biztos volt benne, hogy valami hiányzik az életéből, addig a pillanatig, amíg nem találkozott Dorothyval, aki hasonlóan magányos, mint ő. Az egyetlen bizalmasa Toto nevezetű kutyája, és folyamatos harcban áll a nyugati boszorkánnyal. Kansasban pedig ő sem találta meg a helyét, sőt diliházba akarták csukatni, amikor visszakerült oda, és elmondta mi is történt vele. Így jogosan hihette azt, hogy nem szereti senki, legfeljebb a kutyája. Ez a két kívülálló pedig épp időben találkozott, és itt mutatkozik meg, hogy a szeretet, vagy a szerelem, ha úgy tetszik, egyáltalán nem köthető semmihez. Nem lehet olyan béklyók alá zárni, mint a nemek, vagy kor, vagy bármi. Ez az üzenet pedig minden olyan embernek, aki kitaszítottnak érzi magát remek üzenet, és én is ezt vallom, és ezt hirdetem. Szeretet, más nem számít.
A Hófehérkés szál pedig csak rásegít erre. Davidnek és Hófehérkének megint külön kell válnia, hogy mindkét gyermekükön segítsenek, ám az ő hitük töretlen marad, mert tudják, hogy úgyis megtalálják egymást.
A másik szerelmespárunknál már nem éppen ennyire rózsás a helyet. Belle Zelena bíztatásra álomátokkal súlytája magát, attól tartva, hogy Hádész bármelyik pillanatban elveheti a gyermekét, ezzel rákényszerítve Rumple-t, hogy megoldást keressen arra, hogy ő kijusson az Alvilágból, és hogy a szerződésük megszűnjön. Nagyon érdeke látni, ahogy Belle-ben beindulnak az anyai ösztönök, és bármit képes feláldozni, hogy megvédje a kicsit. Rumple arcán pedig a kétségbeesést, hogy ilyen okosan zsarolja az ő kis felesége.
Én mégis a Hádészos szálra vagyok a legkíváncsibb, mert, ha Zelena komolyan összejön a kéken lángoló fickóval, akkor megmentő legyen a talpán, aki legyőzi azt az ördögi párost.
Szerző
- Korábbi szerkesztő