Oldal kiválasztása

Az ötödik évad számomra igazi mélypontnak számít a Trónok harca évadai között, és ennek hatására nem túl lelkesen kezdtem a mostani epizódot. Sajnos igazam is lett, ugyanis a hatodik évad nyitánya felvette ugyan a fonalat, tette ezt azonban minden szállal, egyszerre, így semmi sem lehetett igazán hangsúlyos vagy katartikus, csupán egy újabb foszlány.

Game of Thrones S06E01.3

Jon Snow – ahogyan arra számítani lehetett – halott, Ser Davos találta meg holtestét a hóban, és pár hű fekete ruhással elbarikádozta magát az ú parancsnok elől. A bentieknek nincs kétségük afelől, hogy nemsokára halottak lesznek, ám talány a Vörös Asszony és néhány korábbi barát még a segítségükre lehet.

Királyvárba visszatérve Jamie hozza a rossz hírt Cerseinek, hogy lányuk, a mindig jó Myrcella halott, és már kizárólag egy gyermekük maradt életben, aki most a trónon ül. Azonban a városban tanyázó szekta (akiknek anno még pont Cersei adott hatalmat) még mindig fogva tartja a királynét, és bár ez az anyakirálynő ínyére van, a Hét Királyság uralkodójának már kevésbé. Eközben Dorne-ban olyan események indulnak el, amik végérvényesen átírhatják a királyság sorsát.

Game of Thrones S06E01.1

Sansa és Theon Ramsay elől menekülnek a hidegben, azonban egy nem várt segítségük érkezik. Eközben Arya vakként, koldulásból él, ám úgy tűnik, a Sokarcú Isten még itt sem felejtkezik el róla és kiképzést ad. Mereen városában lassan elfordulnak a Sárkányok Anyjától, ez pedig további problémákat vet fel, amit Tyrionnak és Varysnak kell valamiképpen orvosolnia, amíg vissza nem hozzák nekik Daeneryst, aki ezúttal egy dothraki horda fogja.

Game of Thrones S06E01.2

Leírni is nehéz, hogy mennyi minden történt ebben az epizódban, és pont ezzel a sűrűséggel van problémám – már megint. Nagyjából ezekre a folytatásokra lehetett számítani, így az epizód nagyrészt egy unalmas és kissé klisés történetszálakból állt össze, amit elég sűrűn szakított meg a néző „na, ugye én megmondtam” felkiáltása. Ami, tekintve, hogy a korábbi évadok mennyire színpompásak, eseménydúsak és ügyesek voltak, csak rosszat jelent a széria jövőjét illetően.

Game of Thrones S06E01.4

Bár nagy kedvencem a Trónok harca, ez a sok darabolás pontosan azt az élményt veszi el, ami korábban még megvolt: a sodró lendület és logikusa csavarok ideje lejárt, maradt a pár percnyi történés, majd ugrás egy teljesen eltérő jelenetre. Természetesen még mindig izgulok kedvenceimért, de az, hogy bárki bármikor meghalhat, és persze mindenkinek mindig csak rosszabb lesz az élete, kivétel nélkül, az kiöli belőlem az igazi rajongást.

Szerző

Catleen
Catleen
Alapító és főszerkesztő

Mindig online kütyüfüggő, “csak még egy epizód” suttogó, űrhajó gyűjtögető kocka, digitális bennszülött. Igazi fangirl és PR munkatárs a Serenityn.
Watchaholics
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.