Valamelyik nap ért minket egy olyan kedves kérés játékügyileg, amire persze jó kockaként nem lehet nemet mondani – ez a kérés pedig az örökzöld „klasszikus” The Sims 2 kielemzéséről szólt, ami hát kissé olyan mint a mai részeges poénok, hogy már eleve azt a részét mutatjuk be, ami a mókás.
De mindent az elejéről: ugye maga az első, original The Sims idestova tizenhat éve látta meg a napvilágot és kezdetleges stílusa ellenére hamar az otthonülő játékosok egyik nagy kedvence lett. Nagyobb sikert (és talán mai napig a legnagyobbat) azonban a második rész ért el a játékszériának (2004), ami nemcsak jobb modulokkal és látványvilággal fogadta a vevőket, hanem a nagyszámú kiegészítőknek hála, sokkalta nagyobb teret tudott adni a kreatív kibontakozásnak.
Ugye maga a The Sims lényegében arról szól, hogy a játékos megkreál egy, vagy több kis simet, akiknek irányítja a napi teendőitől kezdve az érzelmi kapcsolatait, a munkáját, meg gyakran a faját is megmahinálhatja – szóval, egyfajta mini istenként lehet szórakozni, és a titkosan nem titkos kódok miatt sokkalta könnyebbé is lehet tenni a játékmódot.
Az alapjáték maga is eléggé kényelmes tud lenni, már aki szereti a kissé „életszagú” helyzeteket (pl: tanulni kéne másnapra, de hulla fáradt a sim), így az adott helyzetet nagyon, de nagyon megtudják könnyíteni a különféle okos kis beírandó szavak, amiket mára minden olyan ember betéve tud, aki legalább már egyszer játszott a The Sima 2-vel – és persze a játékban felcsendülő különféle zenéket és hanghatásokat is egyből felismeri.
A The Sims 2-ben talán amik a legjobban szerethető dolgok, azok rendre mind a kiegészítőkben fordulnak elő: vámpírok, egzotikus nyaralások, belvárosi lakások, egyetemek és még sorolhatnám. Mindenről abszolút és kizárólagosan, csak mi, az irányítók dönthetünk, de eme addiktív beszippantó tulajdonsága miatt kell bizonyos fokig vigyázni is eddig a játékkal – magyarul, addig nem borul ki a bili, amíg valaki az életben nem próbálja ki ugyanezt.
Így idősebbként már azért kissé másképpen szórakoztató ez a játék. Előveszem, elkezdek játszani és nem az ugrik be, hogy ez most „hú, de mennyire vicces vagy jó”, hanem az, hogy ezekkel anno mennyit szenvedtem, meg amikor a haverokkal csoportosan játszottunk, mennyit tudtunk benne marháskodni – szóval a The Sims 2 sokkal inkább a nosztalgia hangulatot hozta elő, semmint a friss játékélmény utáni extázist, de talán ez így is van rendjén.
Az idősebb generációnak remélem hasonlóan pozitív élményékkel teli voltak azok a töménytelen, Simsel töltött órák, amiket a gép előtt töltött, a fiatalság, aki meg már eleve a The Sims 3–al, vagy akár a 4-el találkozott először, annak is bátran tudom az elődöt ajánlani.
Szerző
-
Alapító és szerkesztő
Főállású gamer, horror rajongó és anime szakértő. Sok mindenről szeretek és tudok beszélgetni, ezért is jó zombi módjára mindenki agyára megyek.
