„Mert könnyel jegyzi majd a krónika, hogy élt s halt Rómeó és Júlia.”
Történetünk helyszíne Verona, ahol két család háborúzik ősidők óta, ahol szinte naponta van közöttük valami kardpárbaj, de lassan már ők sem tudják miért, csak a gyűlölet vezérli őket, s hogy a másiknak vesznie kell. Ebben a vak gyűlöletben fogan a két család utódai közt egy oly vak szerelem, amilyen erős családjaik közt a gyűlölet. Hirtelen szeretnek egymásba, és hamar össze is házasodnak titokban, hogy így talán majd családjaik megbékélnek, de a boldog perceket tragédiák hada követi. Rómeó (Leonard Whiting) barátját Mercutiot (John McEnery) Tybalt (Michael York) megöli, majd Rómeó bosszúból döfi le Tybaltot, így az ifjú férjet Montovába száműzi Verona hercege (Robert Stephens). Júliát (Olivia Hussey) pedig Paris (Roberto Bisacco) herceghez akarja adni az apja. Júlia és Lőrinc barát (Milo O’Shea) azonban csellel elhitetik mindenkivel, hogy Júlia megmérgezte magát, de erről nem értesül időben Rómeó, aki még mielőtt kedvese felébredhetne, megöli magát nagy fájdalmában, s amikor Júlia rátalál halott hitvesére követi őt a halálba, ahol végre együtt lehetnek. A két család pedig a két szerelmes végtelen szeretetéből tanulva végre annyi év viszály után békét köt.
Meg kell, mondjam őszintén, számomra a Rómeó és Júlia volt az első olyan mű, amit már kritikus szemmel néztem, amellett, hogy nagyon szeretem és rajongók érte. Annyit elemeztük az irodalom órán, tanultunk róla. Láttam a musicaleket, rongyosra hallgatva a zenéket, de ez a filmet annyira régen láttam kicsiként, hogy szinte új élményként hatott.
A film nagyon korhű. A ruhák (Istenem, azok a harisnyák…) az épületek, a környezet, ahogy az emberek viselkedtek, a szokások és világnézetek. Külön jó, hogy szinte egy az egyben az eredeti műből íródott a szövegkönyv, csak egy – két helyen kiegészítve mással, így jó pár jelenet nagyon ikonikussá tudott válni. Személyes kedvencem, amikor Rómeó felmászik Júlia erkélyére, ott a színészi játék, és a szöveg kombinációja rettentő nagy élményt nyújt. De nem csak ennél a jelenetnél, végig kitart az az áhítat, az az átszellemültség, ami erősen egyben tartja a művet.
Itt térnék rá a színészekre, mert csak dicsérni tudom őket. Mindkét főszereplő mind Rómeónk, mind Júliánk nagyon átélik a karakterüket. Látszik, hogy jól érzik magukat a szerepükben, megkockáztatom, hogy tényleg valahol szerették egymást, mert olyan szeretettel szavalták egymásnak a romantikus szövegeket, a szemük olyan tüzesen ég, hogy szinte érezni, hogy ez több mint színészkedés. Néhány jelentenél viszont túlzottnak éreztem, ahogy egymás szájában vannak, aztán rájöttem, hogy ez két tizennégy éves kiskamasz esetében, akik nem látnak tovább az orruknál, a rózsaszín csillámos szerelemfelhőben, nem lehet mást várni, mint hogy folyamatosan egymásba bújva akarnak lenni. Akit ki kell, még emeljek, az a Dadus (Pat Heywood) aki a film fő humoros vonalát adja, annak ellenére, hogy ez egy tragédia, jó párszor nevettünk fel a mozi teremben neki hála, és nem éreztem erőltetettnek a komikus jeleneteit, sőt, egy kicsit oldotta a bennem növekvő feszültséget, mivel tudtam melyik jelenet után mi következik elkerülhetetlenül, neki hála egy kicsit könnyedebb lett a dolog. Aztán ott van, Mercutio, aki rásegít a komédiára, és pont emiatt, még erősebb lesz halálának tragédiája. Ahogy elátkozza a két családot, ahogy próbálja elfedni a haláltusáját, a körülötte lévők nem is veszik komolyan, csak amikor már holtan rogy össze. Ha már tömeg. Én ilyen szépen kevés helyen láttam szemléltetve, hogy az emberek mekkora birkák. Főleg az elején, olyan semmiség miatt rántanak kardot és ontanak vért, hogy az egyenesen szánalmas. Aztán ott van ugye, amikor nem veszik komolyan Mercutio vergődését, pedig még segítséget is kér, de csak azt hiszik, komédiázik. Belegondolva, már akkor is sokan annyira agy mosottak voltak, félrevezethetők. Ha a család feje kijelentette, hogy azok ellenségek, akkor kérdés nélkül vágja le a másikat, csak azért mert a felsőbb vezetés azt mondta. Ismerős valahonnan? Az emberi gyarlóság és hülyeség miatt pedig két olyan ártatlannak kell meghalnia, akiket csak a szeretet vezérelt, akik csak boldogok akartak lenni. Rómeó és Júlia tehát azon emberek csoportját jelképezik, akik mindezekre az apró, de annál szebb örömökre vágytak, és senkit sem szerettek volna bántani. Rómeó egy jelenetben testvérének mondja Tybaltot, és hogy nagyon szereti, mert ők már egy család. Csak később önti el a bosszúvágy, ami mint a méreg szalad végig a testén, jelképezve az ember gyarlóságát, és hogy önnön hibájából mekkorát képes zuhanni. Csodálatos az egész film, a mű szimbolikája, mert az összes embert kritizálja, akik képesek tönkretenni mások boldogságát önzésből, és elvakult gonosz érzésektől vezérelve.
Egy karakter van, akit nagyon régóta ismerek, mégis mindig meglep, mennyire gyáva, és az Lőrinc Barát. Miután egybeadta a szerelmespárt, és próbált segíteni nekik megszökni, de látta, hogy a terve megbukott, otthagyja Júliát a halott Rómeóval, mondván „ Nem merek itt maradni” és elfut. Mit üzen ez nekünk? Egy szerzetes, aki jószívűségből mindent megpróbál, hogy a fiatalok együtt legyenek, de amikor tetteiért felelősséget kell vállalni, elszalad. Ez is egy csodálatos, hű korkép a szerzetesekről. Nem mondom, hogy gonosz karakter, és nem akart segíteni, mert tényleg mindent megtett, de hogy végül elmenekül, és hátrahagyva őket levette a kezét róluk, mintha nem is ártotta volna magát bele, ez egy olyan üzenet, ami korokon át megmaradt (tisztelet a kevés kivételnek).
Mindemellett, mint említettem a Film a korához képest gyönyörű. A jelmezek, díszletek, kellékek, mind korhűek, és ami kiemelkedően csodás az az a zene. Bár mondhatni egy dallammal és egy dallal operál végig, az annyira fülbemászó és szívszaggató, hogy nem lehet nem szeretni. A kardpárbajok látványosak, az emberek és a város pedig hűen tükrözi a kor gyermekeit és világát.
Elemezgethetném még órákig, de mind jól ismerjük a karaktereket, a történetet, a szimbolikát, és egyszerűen csak azt tudom mondani, hogy a Rómeó és Júlia korokon átívelő tanulságokkal szolgál minden embernek, aki valaha is érzett bármit is a kis lelkében. Ahogy William Shakespeare, úgy Rómeó és Júlia is halhatatlan.
Szerző
- Korábbi szerkesztő
