Oldal kiválasztása

Habár Freddy mghalt – már megint –, a jelek szerint mégis visszatér ezúttal. Persze ezúttal egész más módot eszelt ki újdonsült ellenségei ellen, de az már nem olyan biztos, hogy a fiatalok hagyni is fogják magukat.

remalom54

Alice (Lisa Wilcox) és Dan (Danny Hassel) a jelek szerint fellélegezhet: Freddynek vége, ők pedig leérettségiztek. Új barátaik vannak és úgy tűnik, remekül sikerült folytatniuk az életüket. Alice-et azonban újabb rémálmok gyötrik, amelyekben a rém ugyan nem szerepel, de mégsem ura a helyzetnek. Természetesen borzasztóan megijed, de Dan és a többi próbálja megnyugtatni. Hamarosan azonban egy olyan álomban találja magát, ahol egy életet lát világra jönni. Ez azonban nem egy megható és vidám álom, ugyanis a pólyából kikandikáló arc Freddyé, ő pedig halálra rémülve riad fel. Kedvenc késesujjúnk nem is teketóriázik sokáig, felkeresi Dant, Alice pedig magára marad. Ezek után kénytelen segítséget kérni a barátaitól, akik igaz társaknak bizonyulnak és igyekeznek mellette állni, bármennyire is szürreálisnak tűnik a történet. S persze, ezt még megspékelték az írók egy jó nagy csavarral is, ami Alice helyzetét még csak tovább bonyolítja.

remalom52

Elég ritka az, hogy én szurkoljak egy áldozatnak. Rendszerint csak az idegeimre mennek, és alig várom, hogy lekaszabolják őket. Alice egy elég király karakter. Persze lány és hisztis, viszont elég okos és a pánik ellenére állandóan a megoldáson és a következő lépésen töri a fejét – ezért aztán remekül fel is találja magát. Mondjuk én a barátaimat tuti nem kevertem volna bele, akkor inkább olyat keresek, akit nem bírok, de hát ez már privát vélemény kérdése. Valahol ő is érthető, hiszen ki másra számíthatna?

Remek kis talány volt a film során igen gyakran feltűnő Jacob is. Eddig a gyerekek merőben máshogy működtek a filmben, ő kifejezetten interaktív és szociális. Borzasztóan furcsa kisfiú és nem csak a szakadt ruhája és a nagy szem alatti karikái miatt. Én még ilyen negatív és depressziós képet nem láttam, mint ahogy ő ácsorog a macijával és részvétet nyilvánít Alice-nek. Ez mondjuk valahol nagyon ijesztő is, de nekem, ennek ellenére kifejezetten szimpatikus volt.

remalom53

Ami kissé mostanra már unalmassá válhat a nézőnek, hogy azért a változások ellenére mindig megjósolható, hogy mi fog történni. Valaki túléli Freddyt, tovább él, Freddy támad, jönnek a barátok, majd egy, vagy két ember kivételével mindenki meghal. Ez így elég monoton és így elég könnyű nézőket veszíteni. Ha ezt elhúzták volna maximum három részig, akkor persze ez nem lenne akkora probléma, mi viszont már az ötödik résznél járunk és ez így meglehetősen egyhangú egymás után. Ja, és persze mindig van legalább két-három kétkedő szereplő, aki egyszerűen őrültnek nézi az események első áldozatát – és jól kiakasztanak mindenkit.

remalom51

A fent említett negítavumokon túl egyébként remek kis film. Aki kedveli Freddyt, az nem fog benne csalódni most sem. Igaz, kevesebbet szerepel, mint általában, de olyankor nagyon üt. Jó szórakozást!

Szerző

Ixi
Alapító és szerkesztő

Főállású gonoszkodó sárkányboszorkány, egyben egyetemista tündérlány. Szeretem a fantasyt, a horrort és a pc játékokat. Őzike forever!
Watchaholics
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.