Oldal kiválasztása

Mindig is a horror marad a kedvenc kategóriám, akár hogy is nézzük.  Hiába nem eposzi méretűek a cselekmények, vagy ízlésesek a bennük lévő jelenetek – minden emberben ott van az a kis rész, ami arra buzdít, hogy ebben minden viszolygás ellenére van valami. Na, én az ilyen viszolyogtató kedvenceimből állítottam össze egy Top 5-ös listát, ahova nagy szívfájdalommal válogattam össze a résztvevőket.

400px-Holtak_napja_18

  1. Slither- féltél már nevetve? (2006)

Tipikusan ez az a film, ami nemcsak a véres jelenetek miatt tudott megfogni, hanem a cselekmény vezetésével is. Itt végre voltak egyrészről, értelmes, kompetens hősök, meg olyanok is, akik a film alatt váltak azzá, miközben igyekeztek túlélni a látszólag elkerülhetetlen, és undorító véget.

slither

  1. Rémálom az Elm- utcában (1984)

Ezt a klasszikust sem szabad lehagyni a listáról: kisebb koromban mindig rémálmokat okozott, és nem is a puszta véletlennek köszönheti a népszerűségét, ami a mai napig töretlen (a Remake miatt talán kissé csorbult, de nem tört). Minden van benne, túlvilági, bosszú, bajbajutott tinik és sok sok vér, ami elmaradhatatlan.

rémálom

  1. Holtak Tava (2005)

A spanyol alkotóktól nem sok filmet szeretek a REC-en és a Sötét Órán kívül, de a Holtak Tava egy, bár hibákkal sajnos rendelkező, de jól megalkotott és kivitelezett, vérbeli horror, ami egyike azon kevés filmeknek, ahol nem pozitív a végkifejlet.

5444

  1. Démonok éjszakája (1998)

Egy újabb olyan film, ami a lassan, de biztosan menetelt a teljes ismeretlenség irányába, holott összképét tekintve az utóbbi pár évben kijövő szinte összes horrort maga mögé utasíthatná – ami nagy szó egy olyan filmről, ahol bulizó tinik menekülnek démonok elől.

démonok

  1. Holtak Napja (1985)

Igen, Romero-fan maradok halálomig, és zombiként valószínűleg őt enném meg legutoljára, hiszen rengeteg ma kultfilmek számító alkotást köszönhetünk neki- és ezek közül is kiemelkedik a Holtak Napja, ami talán az egyetlen méltó jelölt arra, hogy szembeszálljon a szintén kultikus, csak sokkal ismertebb Élőholtak Éjszakájával.

holtak napja

Szerző

Hanama
Alapító és szerkesztő

Főállású gamer, horror rajongó és anime szakértő. Sok mindenről szeretek és tudok beszélgetni, ezért is jó zombi módjára mindenki agyára megyek.
Watchaholics
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.